Megsemmisítik az Iszlám Államot

2017. április 6., csütörtök, Világfigyelő

Donald Trump amerikai elnök a II. Abdalláh jordániai királlyal tartott közös sajtótájékoztatóján tegnap Washingtonban többek között azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei meg fogják semmisíteni az Iszlám Állam terrorszervezetet.


Az amerikai elnök hitet tett amellett, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet megsemmisítésével megvédi a civilizációt is. Álláspontja szerint a jordániai uralkodó ebben a küzdelemben egyszer s mindenkorra vezető szerepet visz. Trump kifejezte felháborodását a szíriai gáztámadás miatt, s mint fogalmazott: mélyen megrendítette őt, hogy gyermekek haltak meg a támadás következtében. A közös sajtóértekezleten II. Abdalláh király leszögezte: mindent megtesz annak érdekében, hogy a palesztinok és az izraeliek ismét tárgyalóasztalhoz üljenek.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 682
szavazógép
2017-04-06: Világfigyelő - :

Törökország nem kér az EU kritériumaiból

Törökországnak már nincs szüksége az Európai Unió kritériumaira, Ankarának saját kritériumai vannak, elég neki a maga demokráciája – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő tegnap egy népszavazási kampányrendezvényen.
 
2017-04-06: Világfigyelő - :

Francia elnökjelöltek tévévitája

Az Európai Unió volt a fő téma a franciaországi elnökválasztás mind a tizenegy jelöltjének részvételével kedd este megtartott televíziós vitában. Ez volt az első olyan tévévita az idei elnökválasztási kampány alatt, amelyen a két és fél hét múlva megrendezendő első fordulóban induló mind a tizenegy jelölt részt vett.