Lehet szabdalni, de lehet gyűjteni is azokat az értékeket, amelyek népünk szellemiségét hordozzák — foglalta beszédébe Székely János árkosi unitárius lelkész, hogy a nyolcvannyolc évvel ezelőtti trianoni nemzetszakítás ellentéteként mit jelent a múlt emlékének őrzése. — Ha tudakozunk a régi időkről, miként ezt Bálinth Zoli teszi másfél évtizede, akkor itt megmarad az élet — mondta.

Máthé Árpád polgármester hangsúlyozta: mindannyian gyűjtők vagyunk, de igazi értéket kevesen gyűjtenek. Az elöljáró kifejtette, az árkosi múzeum tárgyaiban benne van az ezermester székely ember verítéke, a hely szellemisége. Árkosi kis testvérnek nevezte a létesítményt Gazda Enikő, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzosa, aki azt hangsúlyozta, hogy gyakran szóródnak szét, pusztulnak el gyűjtemények, mert túlságosan emberfüggőek, ezért az egyéni kezdeményezések mellé és mögé közösségi összefogásra, intézményi háttérre van szükség. Árkos lehetősége a kultúrturizmusban áll, ennek lehetne egyik pillére a bástyamúzeum.

Az önerőből építkező, a helyi közösség által korábban ,,holmi vasdarabokért, régi limlomért bódorgó" fiatalembernek tartott, mára megbecsült Bálinth Zoltán (június 1-jén független jelöltként jutott be a helyi tanácsba) megköszönte mindenkinek, aki ,,estápolta" az elmúlt tíz esztendőben, különösen az alsócsernátoni Haszmann Pálnak és Józsefnek, akik a gyűjtőmunkára buzdították. A bástyafal tövében gondosan ápolt vaskályha-gyűjtemény, az ódon falak között száz-kétszáz éves használati tárgyak, a falépcsős felső szinten pedig a fonás, szövés megannyi kelléke — ennyi és a bennük rejlő munka, valamint a gyűjtőnek a tárgyak készítői iránti tisztelete és szeretete: ez az árkosi múzeum.