Részletek /10.Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora

2017. április 8., szombat, História

Oly üres volt neki ez a forrongó, hüledező és megriadt város, hol mint hab a habot, az egyik esemény gyorsan elmossa a másikat, hogy örült, mikor a nemzetőr ifjúság közül kíséretet kezdtek toborzani Kossuth mellé. Jókait ez alkalommal egy érdekes, írónak való feladattal bízta meg, hogy keresse fel a híres haramiát, Rózsa Sándort, aki százötven főnyi betyár csapattal szabadságharcosnak ajánlkozott, ha amnesztiát kap, és vigye meg neki a pecsétes menlevelet.

  • Rózsa Sándor
    Rózsa Sándor
  • Nyáry Pál
    Nyáry Pál

A mindenre kiterjedő figyelmű Kossuth fölemlíté, hogy a betyárok portyázásukkal sok bajt, zűrzavart csinálhatnak az ellenségnek, másfelől pedig a becsületes alföldi nép jár jól, ha a zsiványaitól megszabadul.
Rózsa Sándor megbízottja, aki Kossuthnak a levelet hozta, elkalauzolta egy laptikán, szuroksötét éjjel, torony irányában, lápon, kukoricáson, ördögön, poklon keresztül egy tiszai füzes szigetre. A régi lovagregényekben a szemét kötik be az idegennek, akit valamely titkos helyre visznek, hogy fogalma se legyen, merre járt. Hát ez itt is megvolt, de új formában. A tiszai szigeten átvette egy zsivány, az elvitte egy lápos helyre, ahol egy másik zsivány lakott, míg végre eljutott nagy ceremóniák után a legutolsó zsivány kalauzolásával Rózsa Sándorhoz, akinek volt magához való esze, dacára, hogy nem fésülködött tükörből.
Jókai nagyra volt ezzel a megbízatással, átadta, úgymond, a menlevelet a zsiványkirálynak, és beszélt hozzá annak ezentúli magasztos hivatásáról, de az csak a pipáját szítta, ásítozott és azt kérdezte: Kitől kapja ő majd a kapitányi lénungot?
Pompásan írja le e találkozást, és színesen jellemzi Rózsa Sándort memoárszerű munkájában, Az én életem regényében, elfeledkezve, hogy egy jelentése lehet valahol, melyet 1848. október 31-én reggel fél nyolckor az állítólagos találkozás után Félegyházáról intézett Kossuthhoz, és melyben tudatja a „Teljes hatalmú országos biztos úrral”, hogy küldetésének csak részben felelhetett meg, mert Rózsa Sándorral nem bírt találkozni, minélfogva a bocsánathirdető levelet egyik emberének, Lukácsy Károlynak adta át.
Ily csodálatos módon veszett el nála a valóság a fantáziában. Adatai, visszaemlékezései többé-kevésbé megbízhatatlanok. Az elbeszélők általában rossz historikusok, mert a képzelőtehetségen kívül, mely az események megkorrigálója, még a formába öntés művészete is ellenállhatatlan erővel csábítja őket áthágni a valóság határait, ha ezáltal az események megszépülnek.
Jókai Pestre térvén vissza, újságának szerkesztésébe akart merülni; minden baj ellen a munka a legjobb orvosság, de rá is volt utalva a munkára, mert a mozgalmak szétszórták az írókat, ki a táborban volt, ki valami hivatalban ült, de a folyton bonyolódó helyzet őt is minduntalan kizavarta íróasztala mellől, hol az őrségre kellett mennie egész éjjel razziát tartani a csavargók közt, hol a horvátok ellen készülő sáncmunkához rendelték a katonaságnak segíteni. Mozgalmas, az idegeket folytonos feszültségben tartó események nyomon érték egymást. Lamberg gróf megöletése rémes szenzációt teremtett a fővárosiaknak. Egész éjjel verték a dobot a nemzetőrök, s szepegve várta a lakosság, hogy a katonaság megkezdi a város lövetését.
Majd megint Kossuth küldte el Csernátony Cseh Lajossal kettőjüket Bécsbe, üzenettel a bécsi forradalmi kormányhoz, hogy akadályozza meg a rendelkezésére álló csapatokkal Jellasicsnak közeledését Bécs felé. Oda ugyan hiába mentek, mert a bécsi forradalmi kormány ugyancsak nem parancsolt már akkor senkinek, a fejetlenség káoszában fetrengett, de azért csak Csernátony járt hiába – mert Jókai e visszaemlékezések nyomán írta meg évek után A kőszívű ember fiainak Bécsben lejátszódó epizódjait.
E súlyos helyzetben minden omlott-bomlott; vesztett csaták hírei érkeztek, Mészáros hadügyminiszter elfátyolozott hangon jelenté az országgyűlésen: „Szeretnék pincéből szólani, hogy ne látszassék arcom pirulása.” A lakosságot megdermesztette a félelem. Amilyen könnyen buzdult, éppen olyan könnyen kétségbe is esett. Egy-egy nyert csetepaté után Európát akarta földarabolni, vesztett csata azonban egyszerre kiölte belőle a remény utolsó szikráját is. Ez az elkényeztetett városi közönség mindig a két véglet közt himbálózott.
Jókai maga is fölkiált: „Senki se voltam már. Ha van valami a világon, ami még a semminél is kevesebb, az egy férj, akinek a létezése a felesége jóvoltából áll fönn.” Érezte elhagyottságát, a szegénység nyomasztó erejét, egyedül állott, sokszor volt azon a ponton, hogy hazamegy Komáromba, anyja lábaihoz borul, és otthon marad. És még mindig romlott a helyzet. A Nemzeti Színházba se járt senki. Néha alig öten-hatan jelentek meg az előadáson, világos immár, hogy az előadásokat meg kell szüntetni. Most már a felesége egzisztenciája is kétségessé vált, most lett csak szegény ember, mert most már meg sem szökhet mellőle.
Egy kis szerencse mosolygott rá. A Pesti Hírlap szerkesztője, Csengery Antal kormányhivatalt vállalt, s a Hecke­nast és Landerer cég Jókait szerződtette szerkesztőnek újévtől kezdve. Szép pozíciónak látszott, de hol vegyen hozzá írókat? A Pilvax-asztalt, ahol piaca volt az ilyennek, ugyancsak elsöpörte a politika és a háború. Az egyes szereplő nagy embereknek ez idő szerint lapjuk van.
Akkor nem telt mindenkinek külön lap, de egy-egy külön írója majd mindeniknek volt, és azt magával vitte. A Pilvax-asztal néptelen volt, az aggódó cívisek itták körülötte a krampampulit esténkint. Jókai úgy segített magán, hogy már decemberben kezdte írni a Pesti Hírlap cikkeit, hogy újévkor egy kis készlettel foghasson a szerkesztéshez.
Eközben a móri csata váratlanul eldöntötte Pest sorsát és a Pesti Hírlapét is. A főváros most már nyitva maradt az ellenség előtt, s páni félelem fogta el a lakosságot.
Az év utolsó napja volt, csikorgó hideg idő. A régi Vigadó zúzmarás ablaka mögött tanácskozott az országgyűlés. A tárgyalás benyúlt az éjszakába, künn izgatott tömegek várták a határozatot. Végre valamivel tíz óra után oszlani kezdett a ház. „Mi történt?” – kérdék. „Debrecenbe megyünk” – újságolták a teremből kiözönlő képviselők. A határozat futótűzként járta be a várost, mely mint a fölpiszkált hangyaboly mozogni kezdett. Éjnek évadján népesekké váltak az utcák. Az emberek lótottak-futottak, csomagoltak. Ahány szekér és ló volt, az mind előkerült most. A Vác, Kerepes és Üllő felé vezető úton éjfélkor már ezrével húzódtak a szekerek, hintók és mindenféle járművek a térdig érő hóban, telve menekülőkkel. Jókai Pálffy Alberttől kölcsönkért száz forintot, becsomagolta legszükségesebb holmiját, hogy a kormánnyal együtt menjen Debrecenbe. Jókainé még maradhatott volna, de ő is követni akarta férjét. Már este tizenegykor kimentek az indóházhoz, de málháikat el nem fogadták a vasútra, mely különben csak Szolnokig volt akkor kiépítve, azt adván okul, hogy a poggyász-szállító kocsik az állam holmijának vannak fönntartva. E holmi nemsokára meg is érkezett. Közte volt a bankónyomtató prés is, melyet a Kossuth család málháival hoztak ki egyszerre. Ilyen szerszámmal útiköltség nélkül is élvezet lehet utazni. De lesz ennél még becsesebb holmi is a vasúton. Most vesz le egy ládát egy kocsiról két zúzmarás bajuszú katona, ebben a ládában a szent korona van. Percenként sereglenek zászlós urak, főrendek, képviselők családjaikkal. Kevéssel éjfél előtt megérkezik Kossuth családjával. A kisfiúk farkasprémes szürke bundát viselnek, Kossuthné előkelő tartású, szigorú tekintetű úrnő, ki nyugodt, finom mo­sollyal fogadja a köszönéseket.
A vendéglős, minthogy szilveszter estéje van (mily vidám dévaj éj más alkalommal), az ősi szokáshoz képest grogot szolgál fel az előkelő utasoknak. Kossuth gondolkozva jár fel s alá az elsőosztályú váróteremben, s jelentéseket fogad, parancsokat ad ki. Láthatólag nyomott hangulatban van. Néhány népképviselő udvart képez körüle. A grogot Kossuth is átveszi a hajladozó kocsmárostól, hozzákoccintja poharát a képviselőkéhez, a Duschekéhez. Az óramutató átlépi az öreg esztendő mezsgyéjét, s a következő percenete már 1849-re esik. „Adjon az isten jobb esztendőt a hazára” – mondja a szónokok szónoka, és szürcsöl a párolgó italból egy pár kortyot, aztán leteszi szórakozottan és ott felejti, mert száz emberrel kell beszélnie, száz dolgot eligazítania. (...)
Szolnokon napokig vesztegeltek Jókaiék, tizedmagukkal lakván egy szobában, majd egy gyékényes szekeret fogadtak, és megindultak a kálomista Róma felé. Keserves út volt ez a 20 fokos hidegben, városi embereknek, az akkori vendéglők mellett, szalonnán, túrón táplálkozva, néhol az se volt, mert a menekülők mindent fölettek, fűtetlen szobában hálni, néha szalmán, mert ágynemű se jutott. Valóságos megváltásnak tartották, mikor végre egy örökkévalóság után a gyékényes szekér megállhatott Debrecenben.
Éppen volt még egy lakás Dudás szűrszabónál a Nagy Péterfia utcában, pedig ugyancsak nehéz volt kapni; egymásra licitálva kapkodták el a napok óta érkező úri népek. Bizony sokat ért most egy debreceni ház, és keveset ért egy pesti. A lakás egyetlen szobából állt, mégis húsz pengő forintot kellett érte leszúrni egy hónapra. Volt a szobában egy belül fűtő kemence, annak a tüzénél főzött Jókainé, miután beszerezvén a főzőeszközöket, férjuram maga ment ki reggelenkint szatyorral a szatócsoktól és a kofáktól bevásárolni az élelmi cikkeket. A piacra járásnak több hasznát vette később, mint a politikusok körül való kuncsorgásnak. Élet-elevenen beállítani a kofákat és vevőiket regényeibe, itt tanulta.
Idilli élet lett volna ez két romantikus lélek számára például a Senki szigetén, de még Debrecenben is, ha a gond nem veszi el a menyecske főztjének pompás ízét. A gond, hogy fogytán a Pálffytól kölcsönzött száz forint, Jókainé nem kap most fizetést, Jókainak pedig semmi foglalkozása sincs, s az egyetlen Nyáry Pálban bízott, ki Schodelné útján jó embere, sőt távoli rokona. Unalmában mindennap ellátogatott hozzá, egy szobában lakott Patay Józseffel. Két íróasztal volt a szobában, egyszerű fenyőfából (be se volt festve). Az egyik, amelyiknél Nyáry Pál ült, volt a belügyminisztérium, a másik asztal, a Patayé, volt a közlekedési minisztérium. Ha sok írni valójuk akadt, akkor befogták Jókait is, tehát hol a közlekedési, hol a belügyi minisztérium személyzete volt, de fizetést nem kapott sem az egyiktől, sem a másiktól.
Nemsokára azonban Nyáry Pál csakugyan kenyérbe tette, reá bízván 150 forint havi fizetéssel a Hivatalos Közlöny szerkesztését, melyet Gyurmán Adolf, a „forradalom viperája” látott el eddig mérgezett nyilakkal. A nagy tisztesség és a százötven forint egyszerre lázas örömre gyújtotta a Dudás uram lakóit. Jókainé kivette Dudáséktól a fele konyhát és fele takaréktűzhelyet, sőt, szolgálót is fogadott, mert most már az úr nem járhatott ki a piacra, pékhez, mészároshoz, politikát kellett csinálnia, mégpedig a Nyáry Pál ízlése szerint.
Hiszen nem is volt az rossz ízlés. Nyáry Pál egyike az elmúlt század legjobb koponyáinak, hatalmas judicium, éleslátás, praktikus világnézet és az igaz­ság rendületlen szeretete jellemezték. Bizonyára könnyű lett volna őt vakon is követni, ha nem lett volna már ekkor minden út veszedelmes, mert a nagyok útjai már ekkor nagyban divergáltak. Ahány, annyi felé húzott. Gyűlölték egymást. Irigyelték ezt, féltek emettől. Nem kellett ide már Windischgrätz, se a Miklós cár segítsége. Bent volt már a legyőzhetetlen ellenség, a viszálykodás a magyar urak közt.
 

(folytatjuk)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 503
szavazógép
2017-04-08: Sport - :

A magyarok négy helyet rontottak (Labdarúgás)

A magyar válogatott négy pozíciót visszacsúszva a 31. helyet foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján.
2017-04-08: Életutak - Dr. Nagy Lajos:

Dr. Blényesi István, 1930–2000 (Orvosainkra emlékezünk)

1930. október 19-én született Gyulafehérváron. Édesapja, Blényesi Pál (1888) eredetileg Bágyról (Torda megye) származott, csak miután hazakerült a fogságból, költözött felesége, Gábosi Jozefina városába.