Pedig lett volna, amire! Mikor így ránk tört a választás szabadsága, azt hittem, hogy mindenki hanyatt-homlok fog rohanni választani. De nem. Egyedül az Ilfov megyei Ştefăneşti-en és Sinteşti-en volt akkora szavazhatnékjuk az embereknek, hogy egymást verték le és meg, csak azért, hogy választhassanak.
A választásnak akkora sikere volt, hogy vasárnap megismétlik. A magyarok egyáltalán nem törték el a hámfát a választásokon való részvétellel. Bezzeg, amikor kötelező volt, akkor mindenki szavazott, pedig nem is lehetett választani. Én leghamarabb akkor választhattam friss főmérnökként, amikor a cég elnöke egy újonnan létrehozott javítóműhelybe akart főnököt kinevezni. Ott ketten dolgoztak. Abból egyiknek főnöknek kellett lennie. Behívatott, és azt kérdezte: kit választok? Én bizonytalanul mutattam az egyikre. És lőn. Aztán úgy egy hét múlva találkoztam az újdonsült főnökkel. Ő igen-igen köszönte a bizalmat, de megkérdezte, hogy miért is javasoltam őt részlegvezetőnek? — Mert magát még nem ismerem — válaszoltam. És a választás olyan sikeres volt, hogy az akkori főnök, Fábián úr most egy multinacionális cég magyarországi képviselője. Ezért kérem, hogy szavazzanak! Ha valakit jól ismernek, arra. Ha valakit úgy ismernek, mint a rossz pénzt, akkor arra, akit még nem ismernek. Hát olyan nagy megerőltetés egyet sétálni, s egy pecsétet nyomni? Június elsején négyet kellett volna. De már nyomni sem szeretünk. A tulipán lassan fonnyad. De a fenyő sem akar életmagra kapni. Különösen a síkvidéken. Az udvarhelyiek olyan erősen szeretik Szász Jenőt, hogy polgármesternek nem az MPP képviselőjére szavaztak. És a csíkiak sem akarták tanácselnöknek a nagy vezért. Marosvásárhelyen meg Borbély nem kellet, pedig eleget sürgölődött a kuncsaftok feje körül. Ez az eredménye annak, hogy nem tanulunk meg rendesen románul. A magyarok annyit tudnak, hogy a tulipán az egy virág, ami románul floare. Ezért volt, aki Floreára szavazott. Azt hitték, ő a tulipán. Egy dolgot nem szabad elfeledni. Ha szavazunk, ha nem, valaki megszavazódik. Tudom én, hogy a felelősségtől fél a jónép. Választ, és ha nem úgy teljesít a megválasztott, ahogy a szavazópolgár elvárja, akkor a voksoló szégyenkezik, és mérgelődik. Először is: ne mondják senkinek, hogy kire szavaztak! És, uraim, a pártválasztás nem párválasztás. Ne féljenek, nem holtomiglan-holtodiglan férjül vagy feleségül veszik a megválasztottat. Férjet vagy feleséget nem választ négyévenként kettőt az ember! Aztán meg el sem kell válni a hőn szerettet párttól, mert az fűvel-fával, más pártokkal csalja. Hanem következőkor mást választhat. Ha él mondjuk nyolcvan évet, akkor úgy harmincszor. Kész poligámia, amit a törvény nem büntet. Vasárnap ismét szavazhatunk. Ezért nyakig vagyok a dilemmában. Kire szavazzak? Megvárom az e heti plakáttépő verseny eredményét, s majd döntök.
