Él az összefogás Kárpátalján

2017. április 10., hétfő, Világfigyelő

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) 28 éve töretlenül képviseli a kárpátaljai magyarság érdekeit, és mára a megyei magyar képviselet megkerülhetetlen politikai erővé vált Kárpátalján – jelentette ki Brenzovics László, a magyar szervezet elnöke, akit a szombati, Beregszászon tartott tisztújító közgyűlésen egyedüli jelöltként újraválasztottak a vezetői tisztségbe.
 

 

Hároméves elnökségét értékelő beszámolójában Brenzovics László hangsúlyozta: az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséggel (UMDSZ) két éve kötött együttműködési megállapodásnak köszönhetően a magyar képviselet megkerülhetetlen politikai erővé vált a Kárpátalja megyei tanácsban. Soha nem látott sikert hozott a két szervezet közös választási listája a 2015-ös önkormányzati választásokon, a kárpátaljai magyarok minden szinten erős képviselethez jutottak, számos vezető pozíciót szerezve mind a megyei tanácsban, mind a megyei végrehajtó hatalmi szervekben – mutatott rá. Brenzovics kifejtette: a rendkívül súlyos ukrajnai helyzet ellenére a szövetség megerősödött, a tagság 44,5 ezer főre bővült. Emlékeztetett arra, hogy a KMKSZ sikeresen képviseli a kárpátaljai magyarság érdekeit nemzetközi fórumokon, külön kiemelve és nagyra értékelve Bocskor Andreának, a Fidesz–KDNP kárpátaljai európai parlamenti képviselőjének szerepét. Úgy vélte, az elmúlt három évben a KMKSZ Ukrajnában is megfelelően helytállt, aminek szerinte egyik bizonyítéka, hogy példátlanul sok, közel 65 ezer aláírás gyűlt össze a nemzetiségi jogok tervezett ukrajnai szűkítése elleni tiltakozásul. A KMKSZ elnöke köszönetet mondott a kárpátaljai magyaroknak azért, hogy a súlyos helyzet ellenére kitartanak, nem hagyják el szülőföldjüket.
Zubánics László, az UMDSZ elnöke szerint a kárpátaljai magyarság megértette a kor üzenetét, amikor szervezetei összefogtak, tudatosult benne, hogy csak egy járható út van. Azt mondta, a kárpátaljai magyarság most ostromlott erődre hasonlít, s megvédése érdekében koncentrálni kell az erőket.
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár beszédében méltatta a két kárpátaljai magyar szervezet két évvel ezelőtti összefogását, kulcsfontosságúnak nevezve azt a kárpátaljai magyarság megmaradásának szempontjából. Ez az összefogás hosszú távú, stratégiai jelentőségű, amely utat és példát mutat a Kárpát-medence más magyar politikai erőinek is – hangsúlyozta. Hozzátette: ez az az út, amelyen továbbra is járnunk kell.
A KMKSZ aggodalmát fejezte ki a 2016 őszén Ukrajnában elkezdődött törvényalkotási intézkedések sora miatt, amelyek következtében a nemzetiségek jogai jelentősen szűkülhetnek. A közgyűlés felhívja az illetékesek figyelmét, hogy az anyanyelvi oktatás és a szabad nyelvhasználat biztosítása alkotmányos kötelesség, ezért maradéktalanul biztosítani kell a nemzetiségi kisebbségek számára is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 826
szavazógép
2017-04-10: Sport - :

Győzött a Kézdivásárhelyi SE (Teremlabdarúgás, I. Liga)

A Kézdivásárhelyi SE vasárnap kora este hazai környezetben fogadta a Kolozsvári Clujana együttesét az élvonalbeli futsalbajnokság play-outjában, és 7–6 arányban nyerte meg a második fordulóbeli mérkőzését. Részletekkel holnapi lapszámunkban jelentkezünk. (t)
2017-04-10: Világfigyelő - :

A felsőoktatási törvény ellen tüntettek

A felsőoktatási törvény módosítása ellen tüntettek több mint tízezren az Oktatási Szabadságot csoport szervezésében tegnap délután Budapesten.