Egy székely faluban még most is azt mondanák Tőkés Erikáról, hogy ez aztán tűzről pattant menyecske. A könyvelőként dolgozó sepsiszentgyörgyi vállalkozó ugyanis szabad idejében olyan csokoládémanufaktúrát hozott létre, amiért bárki megirigyelhetné. Saját lakásában berendezett műhelyében a technológiai folyamathoz szükséges gépek többsége ugyan rendelkezésre áll, de a finomabbnál finomabb, saját receptúra szerint készülő bombonok és sütemények minden egyes darabját pontos és szakszerű kézi munkával állítja elő. Egyetlen segítsége, barátnője és munkatársa, Botos Kamélia.
Nem csak édesség
Korántsem az édességimádat vezetett erre az útra – szögezi le már a beszélgetésünk elején, ami hol máshol, mint a manufaktúra szobányi műhelyében zajlik, egy tál roppanós csokival bevont bonbon társaságában. Hiszen általában a finom ételek, az ízek, a kóstolás szeretete, ahogy manapság mondják a gourmand-ság, na meg a szükség („ki kellett találnom magamnak egy plusz jövedelmi forrást”) vezette oda, hogy csokoládékészítésbe fogjon. Mindez alig három éve, s ha már dolgozni kell, az legyen olyan, amit szeretek elv alapján, na meg egy karácsonyi beszélgetés nyomán, amelyben a házi szaloncukrok története került elő, megszületett az első fondant szaloncukor. „De önmagában az olyan sivár volt, és belemártottam csokiba. Ettől a perctől már csak a fantázia szabott határt” – meséli a kezdeteket, amikor azért még volt egyéb korlát is. Például az, hogy a csokival meg kellett tanulni dolgozni, mert hanem a plafon is csokis lett, nem beszélve arról, hogy különleges ízeket is elő kívánt állítani. Az első képzés Brassóban zajlott, majd Magyarországon több szakaszban, legutóbb a „legmagasabb szintet, a csúcsok-csúcsát”, az alkoholos bombonok készítését sajátította el. S ha már vannak a bonbonok, elegancia, esküvői, meg különböző eseményekre szóló felkérések, a Candy-bár asztalára (leginkább desszertes asztalnak hívhatjuk magyarul, ahol nem- csak az elkészítés, hanem a tálalás is egyedi – szerk. megj.) ne klasszikus és megszokott sütemények kerüljenek kiegészítőnek, hanem különlegességek, ezért Erika a francia sütemények készítésének kurzusát is elvégezte.
Minden porcikáját kell szeretni
A szakértelem azonban mind nem elég, nagyon kell szeretni az egész folyamatot, minden porcikáját. A ha sikerül, jó, ha nem, mindegy”-hozzáállás eleve kudarcra van ítélve. Ha ez nincs, akkor nem lehet kitalálni új ízeket, új recepteket. „Én már semmit nem recept szerint készítek” – mondja Erika, a töltelékek íze a készítés folyamatában áll össze, ötletszerűen, intuícióval. Van pisztáciás, mentás, citromos, meggyes, van, amiben Oreo kekszdarabkák kerülnek, ami roppan a szájban. Persze, a csokoládéval együtt.
„Szerencsére a különleges bonbonok készítése nálunk még nagyon kezdetleges, ami abból is látszik, hogy a minőségi alapanyag majdnem egészében külföldről származik” – avat be a bonbonkészítés egyik titkába Erika. A kiváló termékhez ugyanis kiváló, a leghíresebb csokinagyhatalmak által használt és jobbára gyártott alapanyagok szükségesek. Alapvetően háromféle nyers csokiból lehet gazdálkodni, a fekete (nem keserű, mert az eleve pejoratív), a fehér (ez kakaóvajból készül) és a tejcsoki, a töltelékekhez pedig a legjobb minőségű, százszázalékos gyümölcspürék, közöttük nemcsak ismert, hanem egzotikus gyümölcsből készültek, tejszín (ebből a helyi, az illyefalvi is nagyon jó), a legkiválóbb kávé szükséges, nem beszélve az alkoholos készítményekről, a tatrateáról, a Potio Nobilis ágyas pálinkáiról (ez utóbbival mostanában kísérletezik).
Beruházás
A műhely kialakításához persze beruházásra is szükség van, hiszen egy-egy szakszerű gép – ilyen a csokoládét megfelelő hőmérsékleten tartó „csokicsap”, hivatalos nevén temperálógép – több ezer eurós tétel, nem beszélve a speciális hűtőszekrényekről vagy elektromos kemencékről, sütőkről. De mindezeket fokozatosan, szinte a szakértelem elsajátításával párhuzamosan sikerült beszerezni. Na meg az igénytől függően, hiszen az elején aligha lehetett tudni, hogy lesz-e kereslet az egyébként nem olcsó termékekre. Apropó ár: Erika szerint, ha a fogyasztást vesszük figyelembe, a kézműves bonbonok nem drágábbak, mint az üzletek polcain lévők, hiszen ebből lényegesen kevesebbet kell enni az ugyanolyan élvezeti szint eléréséhez. Mert lényegesen töményebbek, ízviláguk intenzívebb, erőteljesebb, sokkal több benne a kakaó vagy a kakaóvaj, mint a gyári termékekben. Aztán ott van az a plusz, ami egy kézzel készített termék igazi lényegét adja: „minden egyes darabba beleépül a gondolatom, a lelkem, a szívem, minden” – fogalmaz Erika. Abszolút értékben, vagyis ugyanannyi súlyra számítva általában kétszer annyi a kézműves bonbon, mint a gyári. Itt azonban azt is figyelembe kell venni, hogy a különleges formák, amelyekben készül a bonbon, valójában egyszer használatosak, hiszen például a bonbon tetejére kerülő színes, szintén csokiból készülő díszítést is tartalmazzák, és elég sokba kerülnek. Mint ahogy az egyedi csomagolás, a doboztól a papírkehelyig mind rendelésre készül, a hajtogatás, a termékek csomagolása pedig mind kézzel, a manufaktúrában történik.
Piac
A piac meghódítása azonban nem elsősorban az ár miatt ütközik nehézségbe. Sőt, volt olyan nagyobb volumenű megrendelés, amit vissza kellett utasítania. Sokkal inkább a megszokás, az új ízekre való nyitottság hiánya az, ami a helyi piac korlátait jelenti. Erika álma az, hogy a főtéren egy kis csokiboltot nyisson. Ez talán lendít valamit a szélesebb igény megteremtésében, mint ahogy a két sepsiszentgyörgyi vendéglátóegységben található különálló „Erika Csoki”-s polc is meghozta a részleges ismertséget. De nálunk még a különlegesben is a megszokottat keresik, s erre jó példa az elrontott keksz története. Egy megrendelés ugyanis meglehetősen félresikeredett, s a kőkeményre sült csokis kekszet – hogy ne a kukába kerüljön – megőrölte, ízesítette, csokiba mártotta, feldíszítette és betette a polcra. El is felejtette a „turpiságot”, amikor három nap múlva jött a megrendelés: a kekszgolyóból kérünk még. „Az már nincs, limitált kiadás volt” – kellett megfogalmazni a kénytelen-kelletlen magyarázatot.
Az Erika Csoki márkanév a legismertebb közösségi oldal, na meg a honlap segítségével nem csak helyi szinten ismert. De – stílusosan szólva – szájról szájra is terjed a híre, a mintegy negyven féle bonbon, a hozzá tartozó croissant fel-felbukkan a rendezvények desszertasztalain. A saját konyha, az utána kialakított mostani műhely is kicsi már, nem beszélve a „négy kézről”. De Erika nem akarja a manufaktúrát meghaladni, gyár van elég, ott szalagtermék készül. A kézműves termék azonban másról szól. Ez nem polci termék, a többség magán megrendelésre készül, türelmet, odafigyelést igényel. „Nem lehet szepletni, s bár sokan ilyennek ismernek engem, ezzel megtanultam – nem volt könnyű – türelmes lenni” – összegzi a változásokat Tőkés Erika.
