A civil törvény módosítása ellen tüntettek a budapesti Hősök terén tegnap délután. A résztvevők szerint a megmozdulás folytatása a korábbiaknak, amelyek a Közép-európai Egyetem (CEU) mellett zajlottak. A Civilizáció elnevezésű csoport azért hirdette meg rendezvényét, mert megbélyegzőnek tartja a kormány módosító javaslatát, amely szerintük tovább nehezítené a hazai civil szektor működését.
Álláspontjuk szerint azzal, hogy a törvény regisztrációra kötelezné azokat a civil szervezeteket, melyek évi 7,2 millió forintnál több támogatást kapnak külföldről, a tudás és a gondolat szabadságát támadják. A rendezvényen többen is a Civilek vagyunk, magyarok vagyunk, szabadok vagyunk! feliratú táblával, magyar és európai uniós zászlókkal jelentek meg, A CEU mellett állok feliratú kitűzőt viseltek. A Hősök terén megjelentek egy több méter betűmagasságú CIVIL feliratot álltak körbe szív formában. A szervezők a helyszínen arról tájékoztattak, hogy a szív azt jelképezi, hogy a társadalom körülöleli a civil szervezeteket.
A tüntetők megtöltötték a Hősök terét, illetve a Dózsa György út és az Andrássy út kereszteződését. A HVG szerint tízezres tömeg vonult az utcára, a 444.hu azt közölte, több tízezren demonstráltak. Az első felszólaló egy CEU-s diák, László Luca volt, aki a civil társadalom és a civil szervezetek fontosságáról beszélt. A TASZ ügyvezető igazgatója, Kapronczay Stefánia arról beszélt, hogy a szabadság a legjobb dolog a világban, ezért fontos, hogy megtanítsuk gyerekeinknek, hogy nem csak a kötelező vélemény létezik. Arra szólította fel a tüntetésen megjelent embereket, hogy legyenek aktív polgárai az országnak.
A tüntetők egy része – a 444 szerint több ezer fő – átvonult a Fidesz székháza elé, azt kiáltva: Mocskos Fidesz és Orbán, a jogsértő. Más tüntetők az Oktogon és a Nyugati pályaudvar között lezárták a Nagykörutat. Azt skandálták: Orbán, takarodj!