A 2022-ig terjedő, a közalkalmazottak bérére vonatkozó merész elképzelésekre a közgazdászok egy tekintélyes része csóválja a fejét, kérdezvén, ötszázalékos gazdasági növekedés mellett miként lehet ötven százalékkal fizetést emelni? A költségvetési hiánnyal kapcsolatos aggodalmak sem megalapozatlanok, hiszen figyelmeztetnek, az előrevetített hat százaléknál már elszabadulhat a pokol, vagyis mind lehetnek magasak a bérek, ha újra megnő az infláció, s szépen kisepri a családi kasszából a többletet. De már most egyre jobban eladósodik az ország, csak a napokban 1,75 milliárd euró érkezett a kincstárba külföldről. Mindemellett maguk az érintett közalkalmazottak is elégedetlenek, egy szó, mint száz, az áhított egységesség a bértörvényben egyelőre különbözőségek sorát hozta felszínre. Eközben a kormány is kapkod, hiszen növelnie kell bevételeit, s folyamatosan igazolnia, hogy politikájának nem az a lényege, hogy amit egy kézzel ad, azt kettővel veszi majd vissza (legutóbb az egyik magánnyugdíjpénzár államosításának lehetőségét kellett cáfolniuk). Eközben a lendületes Olguţa Vasilescu (aki amolyan előretolt helyőrségként folyamatosan újabb és újabb elképzelésekkel bombázza a médiát, noha adó- és pénzügyekben a hazárdjáték bűn) felvetette az egységes adókulcs felszámolását, s meglebegtette a családi progresszív adózás nagyszerűségét.
Ez minden, csak nem tervezhetőség, illetve gazdasági stabilitás. A szociáldemokraták vélhetően inkább hosszú távú kormányzásukat kívánják megalapozni a bérezéssel, mintsem valamiféle társadalmi igazságosságot teremteni. Hiszen nem elég csak fizetésekről beszélni, az összességében rosszul működő államszerkezetet kellene átalakítani, jobbá, hatékonyabbá tenni. Nem a közhivatalnoki státust kellene felmagasztosítani jó fizetések ígéretével, hanem a közszolgálatiságnak kellene egyszer s mindenkorra tekintélyt és értelmet adni, elismerve, hogy nem az adófizetők vannak az államért, hanem fordítva. És eközben persze azokra a közgazdászokra is érdemes figyelni, akik azt állítják, Románia nem engedheti meg magának, hogy ne növelje a béreket, hiszen eddig mintegy 3,3 millió állampolgára ment dolgozni külföldre, itthon gondot okoz a szakképzett munkaerő hiánya, valamit tenni kell, s az emelt jövedelmek ösztönözést jelenthetnek. Elfogadható megoldást a közszférában is a bér és teljesítmény összehangolása jelentene, ám erről nincs szó, így félő, hogy a szociálliberális koalíció szép számaival, szorzóival, százalékaival csupán megvezeti a jobb életben reménykedőket.