A monda szerint a tojáspatkolást a kovácslegények kezdték el: szívük választottjának így próbálták megmutatni: nem csak a durvának tartott fémmunkához értenek, ha kell, olyannyira finoman is tudnak bánni az anyaggal, hogy akár a tojás vékony héjára is patkót vernek. Ma már a virtuskodó mesterlegények helyét a némi kreativitással, s mellé nagy adag türelemmel megáldott falusi művészek vették át – olyanok, mint a bodosi Józsa József.
Józsa József többek között volt már Barót alpolgármestere, faragott tárgyaival sok vásárt megjárt, általa készített kopjafa áll több temetőben is, jelenleg banki tisztviselőként dolgozik. Mondása szerint szabad idejének szabad idejében foglalkozik tojáspatkolással.
Az első megpatkolt tojásokat olyan tíz éve egy vásárban a bölöni származású Kecskés Józsefnél látta meg, s azon nyomban tudta, ő is ki fogja próbálni. Nekigyürkőzött, az addig szerzett minden tapasztalatát felhasználva fúrni-faragni kezdett, ha akadályba ütközött, megoldást talált, s végül munkáját siker koronázta, hiszen már az első nekifutásból elkészített darabja is szemnek tetszetőssé vált. Ez komoly ösztönzést adott a folytatáshoz.
Az „alapanyag” lehet egyszerű tyúktojás is, de legszívesebben a lyukasztani egyszerűbb, kemény héjú kacsa- és libatojást vesz a kezébe. Fontos, hogy jól elő legyen készítve. Nem egyszerű az sem, miként lyukasztják ki a tojás két végét, fújják ki belsejét – ha túlságosan nagy erővel teszik, könnyen megrepedhet –, majd lámpa fényénél alaposan át kell vizsgálni, apró, munkát nehezítő hibát találni-e rajta. Ha minden rendben, jöhet maga a munka.
Sokat segít az a fából esztergált tojás is, amelyen a jobb illeszkedés érdekében a patkókat meggörbíti: az apró tárgyakat a fatojás azon részére helyezi, ahová a „valódin” kerül, kis szerszámaival pedig hozzáigazítja, s már „csak” a szegek segítségével rá kell „vasalnia”. Nagy hangsúlyt fektet a patkók és a szegek elkészítésére is. Úgy véli, formájuknak nem csak hasonlítania kell a patkókra és a szegekre, ha kicsiben is, de pontosan úgy kell kinézniük, mint a lóra kerülőknek. A tojásra a klasszikus patkón kívül virágmotívum, Kossuth- vagy székely címer is kerülhet, némelyiket abroncsolja, vagy éppen évszámot és monogramot tesz rá. A legkülönlegesebb darabjára, egy kisbaconi kislány számára készült strucctojásra a patkók mellé virágot tett, s rágravírozta nevének kezdőbetűit is.
Józsa József azt vallja, a valódi kihívást számára nem az jelenti, hogy minél nagyobb bravúrral minél nagyobb számú patkót helyezzen el a tojáson, hanem az, hogy az elvett élet helyett – mert a tojás igenis, maga az élet – más életet tudjon adni. Faragóként a fa életét változtatja meg, amikor kopjafát készít belőle, a tojásból pedig a szobának díszévé váló tárgyat alkot. Ezt a nézetét osztják családtagjai is, de két tehetséges lánya – bár belekóstoltak a munkába, s sikeresen vették a kihívást – mégsem dolgozik vele folytonosan. A kisebbiknek, Szilviának viszont sikerült a munkát újítania: a díszítőelemeket nem ólomból készítette, hanem süthető gyurmából: kinézetre ugyanolyan volt, mint az édesapja által készítettek, de súlya csak töredéke azoknak.
„A tojásokat nem sorozatban készítem, de ha megrendelés érkezik, szívesen teljesítem, s így húsvét környékén felkérésre is készségesen tartok bemutatót. Szeretem látni, ahogy az emberek a kezükbe veszik a tojásokat, minden oldalról szemügyre veszik őket, majd ott, helyben megpróbálnak maguk is egy-egy patkót feltenni rájuk. Ezt a jóérzést, ami engem ilyenkor átjár, másnak is meg kellene tapasztalnia, arra buzdítom hát a fiatalságot, próbálják ki, foglalkozzanak, éltessék e nemes hagyományunkat” – mondotta a bodosi tojáspatkoló mester.
