Sőt, ha minden jól megy, akár 2029-ig ő lehet országa majdnem tejhatalmú császára, de akár egy életre is megválasztathatja magát, csak arról majd egy külön népszavazást kell szerveznie. Most legközelebb arról szavaz népe, hogy ismét bevezessék a halálbüntetést. E miatt nagyon köhögnek a vezető uniós országok főkorifeusai, és azzal fenyegetőznek, hogy nem tárgyalnak tovább Törökország EU-csatlakozásáról. De ha meg is szavazza a nép a büntetés eme drasztikus formáját, azon a mindenhatóvá vált elnök jó szándékúan enyhíthet úgy, hogy az új törvény például nem a rablógyilkosok, hanem csak a politikai foglyok kivégzését tegye lehetővé.
Erdoganra érvényes a közismert mondás, hogy törököt fogtam, de nem ereszt. Szövetkeztek vele, és most nem lehet egykönnyen szabadulni tőle. Ha nem engedik be Törökországot az unióba, akkor ő viszont minden bevándorlót beengedhet az unió országaiba. Ha akar, akár még egy újabb népszavazást is rendezhet Törökország uniós csatlakozásáról. Hátha népe megunta, hogy Törökország már évtizedek óta ácsorog az unió kapujában bebocsátásra várva, és polgárai hátha már nem is akarnak uniós polgárok lenni. A végén úgy járhat az unió, mint a szép leány, aki sokáig kéreti magát, és előbb utóbb le... lesz ejtve. A Nyugaton élő hárommillió török nagy része, akik most Erdogan hatalmának megerősítésére szavaztak, mind-mind az elnök hívei. Pedig ott még kampányolni sem lehetett rendesen a török alkotmánymódosítás érdekében. A hollandok ellen szélmalomharcot folytatott Erdogan, mert nem engedték leszállni a török külügyminiszter gépét, aki korteskedni indult a szélmalmok országába. Szerinte Berlin és más országok is szintén a „náci gyakorlatot” követték, mikor megtiltották török politikusoknak a kampányolást.
Sokan neheztelnek a török elnökre, mert teljhatalmat akar, de mivel a NATO oszlopos tagja (a szövetség második legerősebb hadseregével), vigyáznak arra, hogy csak finoman, szőrmentén bánjanak vele. Elnézik neki még azt is, hogy a kurdokat terroristákként kezelje, és ha akar, leszámoljon velük. Vigyáznak vele, mert a végén még Putyinnal kezd paktálni, és átáll az ő oldalára. Ezért is nem fogyott még el Amerika türelme Törökországgal szemben, Észak-Koreával ellentétben, amely esetében „a stratégiai türelem” időszakának vége szakadt. Az amerikai alelnök Dél-Korea fővárosában, Szöulban is újólag megmondta: Amerika mindig is a békére törekedett, mikor erőszakot alkalmazott. (Lásd Vietnam, Afganisztán, Irak, Líbia stb. – és csupa siker!). Amerika és a NATO-tagállamok most éppen Szíriában harcolnak a békéért Törökország hathatós támogatásával. Egy ilyen jelentős szövetségessel csakis csínján lehet bánni. A béke valahogy nem akar kitörni, pedig ezért mindenki mindent elkövet. A fegyvergyártók attól féltek, hogy az amerikai és orosz elnök, Trump és Putyin békejobbot talál nyújtani egymásnak, elszívják a békepipát, és akkor füstbe mennek terveik, hasznuk. Most megnyugodhatnak. Szépen fogynak az amerikai fegyverek (és az oroszok is), hiszen Szíriában csak egy nap, április 8-án Amerika 59 rakétát vetetett be, mintegy 100 millió dollár értékben. De Afganisztánban is ledobták „minden bombák anyját”, amelynek pukkanása 11 tonna robbanóanyagéval (TNT) egyenértékű. Hogy az amerikaiak el ne bízzák magukat, az oroszok is bejelentették, hogy ők viszont „minden bombák apjával” rendelkeznek, amelyik olyan kárt okoz, mint 44 tonna TNT. Az oroszok és amerikaiak apait-anyait beleadnak a békéért való harcba, de ehhez, sajnos, szükség van még a törökökre is.
Szépen fogynak a bombák és Szíria lakossága, csak a béke várat még magára.