Ittasak voltak a mozdonyvezetők

2017. április 21., péntek, Belföld

A boncolási eredmények szerint alkoholt fogyasztott a Hunyad megyében április 8-án kisiklott vonat két mozdonyvezetője. Dan Mărculescu, a Hunyad megyei törvényszéki orvostan vezetője nem közölte, mennyi volt a véralkoholszintjük, csak annyit mondott, a segéd több alkoholt fogyasztott, mint a mozdonyvezető. Április 8-án Petrozsény közelében kisiklott egy vasúti áruszállítással foglalkozó magánvállalat 16 vagonból álló, fék nélkül maradt tehervonata. A balesetben életét vesztette az 51 éves mozdonyvezető és 66 éves segédje. (Agerpres)


HÓ VAN, SÍZNI NEM LEHET. Predeálon 30 centiméteres hó hullott, de sízni nem lehet a hétvégén, mert az idény véget ért, a védőhálókat leszerelték, a felvonók nem üzemelnek. Szeben megyében a Fogarasi-havasokban a Bâlea-tónál a legvastagabb a hóréteg, 2000 méter fölött eléri a 173 centimétert is. A Fogarasi-havasokban működik a felvonó, csak azzal lehet megközelíteni a tavat. A jéghotel is látogatható még, azonban már nem lehet szobákat foglalni. A téli sportok kedvelői még kihasználhatják a havazást, azonban csak a hegyimentők felügyelete mellett, a hegyi turistaútvonalak ugyanis zárva vannak a magas fokú lavinaveszély miatt: 1800 méter fölött négyes, 1400 és 1800 méter között hármas fokozatú, közepes lavinaveszély van érvényben. (Agerpres)
ALVILÁG, MINT A FILMEKBEN. Alen Daniel Moisin a brassói alvilág egyik közismert vezetője, aki rendkívül agresszív viselkedése miatt lett híres. Prostituáltakat futtatott, lopások, informatikai bűncselekmények, zsarolás, uzsoráskodás és drogkereskedői hálózat működtetése írható a számlájára. A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság tavaly szeptemberben kezdett vizsgálatot ellene. A rendőrség több alkalommal is házkutatást tartott a férfi lakhelyén, ahol pisztolyt, kannabiszt, hamis okiratokat is találtak, majd idén januárban a bűnbanda tagjainál 46 darab festményt foglaltak le. A 18–19. századi festményeket feltehetően az EU országaiból lopták, összértékük közel 50 ezer euró. A rajtaütés során négy darab elefántcsontot is találtak, amelyek súlya összesen 53 kilogramm és mintegy 53 ezer eurót érnek. Alen Moisin azonban megszökött a felelősségre vonás elől, februárban illegálisan lépte át Románia határát Magyarország irányába, ahol hamis okiratokat szerzett be magának. A bandavezért végül Madridban fogták el, a spanyol hatóságok pedig átadták Ro­mániának. (Agerpres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 402
szavazógép
2017-04-21: Belföld - :

Migránshullám

Néranádas és Oravicabánya közelében fogtak el a határrendőrök 24 iraki és pakisztáni határsértőt, akik Szerbiából jöttek illegálisan Romániába, és egy nyugat-európai országba próbáltak meg eljutni – közölte a temesvári határrendészet.
2017-04-21: Sport - Tibodi Ferenc:

Sepsi-SIC–Kolozsvári U 64–66 (Női kosárlabda, Nemzeti Liga – Döntő)

(12–12, 18–15, 12–19, 22–20)
Sepsiszentgyörgy, Szabó Kati Sportcsarnok. Mintegy 1300 néző. Vezette: Fabiana Martinescu, Alexandra Stan, Ciocan Ciprian. Sepsi-SIC: Jeffery 10/9, Marshall 19/6, Shegog 8, Thompson 8, Gödri-Părău 5–Harris 14, Huţanu, Kilin, Kokovay, Lazăr (Pop), Stoenescu, Taranek. Edző: Zoran Mikes. Kolozsvári U: Harrison 17/9, Mandache 15/1, Denson 6, Butulija 8, Irimia–Sfârlea, Voica, Neagu, Cutaş, Maxim, Dixon 10. Edző: Dragan Petricevic. Mezőnybeli dobószázalék: 24/68 – 35 százalék, illetve 24/55 – 55 százalék. Büntetők dobószázaléka: 11/20 – 55 százalék, illetve 14/20 – 70 százalék. Lepattanók: 33–38. Legtöbb lepattanó: Thompson 12, illetve Denson 14. Legtöbb gólpassz: Jeffery 5, illetve Dixon 3. Kipontozódott: Shegog (40.), illetve Harrison (40.).