Junker fogadta Sorost

2017. április 28., péntek, Világfigyelő

Soros György látogatása nem befolyásolhatja az Európai Bizottság döntéseit a magyar felsőoktatási törvénnyel vagy a migrációs válság kérdésével kapcsolatban, a brüsszeli testület teljesen függetlenül működik – jelentette ki az Európai Bizottság vezető szóvivője.

Margarítisz Szkínász a bizottság szokásos napi sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy az Európai Unió végrehajtói szerveként a bizottság „teljesen függetlenül jár el”, különösen a közösségi jog alkalmazásának területén. Mint mondta, bizonyos esetekben szükség lehet konzultációra, végül azonban kizárólag a brüsszeli testületé a döntés.
A Jean-Claude Juncker és Soros György közötti tegnapi találkozóval kapcsolatban Szkínász elmondta, a megbeszélésnek a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU), valamint az ukrajnai helyzet állt a középpontjában. Emellett közölte, az egyeztetésen Carlos Moedas kutatásért és tudományért felelős uniós biz­tos is részt vett. Hozzátette, Juncker és Soros több mint húsz éve ismerik egymást, „nincs semmi különösen drámai ebben a találkozóban”.
A szóvivő egy másik kérdésre válaszolva elmondta, nem tervezik a magyar kormány Állítsuk meg Brüsszelt! című nemzeti konzultációjára adott válaszukat elküldeni minden háztartásba Magyar­országon, nem fognak óriásplakátokat bérelni, sem pedig kampányt indítani.
Hangsúlyozta, mindenkinek elérhető az interneten a szerdán magyarul is közzétett négyoldalas dokumentum, amelyben pontról pontra végigvették és elemezték a ma­gyar kormányzati kampányban szereplő, a testület szerint „téves és megtévesztő” állításokat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 802
szavazógép
2017-04-28: Világfigyelő - :

Az autonómia európai megoldás

Brüsszelben tartottak kihelyezett ülést április 25–26-án a külhoni magyar érdekképviseleti szervezeteket tömörítő Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) képviselői.
2017-04-28: Világfigyelő - :

Magyar anyasági támogatás erdélyieknek is

Kiterjesztik az anyasági támogatásra jogosultak körét, a juttatást 2018 januárjától azok is megkaphatják, akiknek a gyermeke külföldön születik meg – jelentette ki Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára egy szerdai sajtótájékoztatón.