Nem ússzák meg a magyarság eddigi fennforgó politikusai azt, amitől olyannyira tartottak. A választások utáni új politikai felállás merőben elüt a korábbitól, ezentúl nehezebb lesz a nyilvánosság kizárásával dönteni a közösség ügyeiben, s mindenképpen kívánatos, hogy az ilyen jellegű próbálkozásokat már csírájukban elfojthassuk.
A kezdeti viharosabb időszak lejártával ugyanis az utóbbi tizenvalahány évben mi sem volt könnyebb, mint ,,,képviselni" úgymond a romániai magyarságot, vagy éppen ,,kiállni érte". A bürokratikus gépezet egy-egy állása (lásd kiállás) maga lett a szinekúra, hiszen nem volt egyéb jelszóhangoztatásnál, s az azt követő belenyugvásnál a kudarcba, mert ugyebár tenni úgysem lehet semmit ― sütögessük hát a magunk vagy szűkebb csoportunk pecsenyéjét. Az etnikai szavazás rendszere nemegyszer automatikusan bejuttatta a képviselő-testületekbe a kontraszelektáltat is, akit érdekszövetségi (urambátyám!) alapon a legszűkebb körben választott ki X vagy Y fungáló nagyfőnök és csapata. A manipulált nyilvánosság ― tessék beleolvasni a politikusok birtokolta lapokba, belehallgatni rádióadásaikba ― ahelyett, hogy ellenőrző szerepét betöltötte volna, amolyan sajtókulisszaként csupán elfedte a döntéshozatal demokráciahiányát.
No de visszatérve: a magyarság két egyformán legitim politikai szervezetet és elitet választott, ezek vitája és érdekegyeztetése áll ezentúl közéletünk tengelyében, az immár tagoltan létező népi háttér és közvélemény ezen keresztül érvényesítheti akaratát. Nincs monopólium, nem lehet mutyiban olyan nemzetstratégiai jelentőségű egyezségeket kötni többségi szervezetekkel, melyekre felhatalmazást mindenki adhatott, csak pont a magyar választótestület nem. Éppen ezért az egyik vagy másik szervezet ,,elsöprő győzelméről" szóló kijelentések nem egyebek választási fogásnál. Nemhogy elsöpörtetéséről nincs szó, hanem pont az ellenkezője igaz: törvényes választásokon megszületett és erősödőben a második párt is, mely megkerülhetetlen, és számon kérő hatalommal bír. Letette a felvételi vizsgát, következik a napi munkában való bizonyítás persze szintén kemény próbája. A romániai magyar politikusnak ezentúl az egyeztetés kényszeréből kibújnia nem lehet, s mától remélhetőleg az átlagpolgár is bepillantást nyerhet a tulajdonképpeni döntéshozatalba.