A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium újbóli megalapításáról fogadott el határozatot tegnapi ülésén a város önkormányzati testülete. A rendkívüli ülésen 22 képviselő volt jelen, a határozatot a beterjesztő Szabad Emberek Pártja (POL) három és az RMDSZ tíz képviselője szavazta meg.
A szavazást élénk vita előzte meg, amelyben a város jegyzője, Szövérffi László közölte: törvénytelennek tartja, ezért nem ellenjegyezte a tervezetet. A jegyző szerint azért nem dönthet az önkormányzat a Római Katolikus Gimnázium megalapításáról, mert a gimnáziumot egyszer már megalapították. Hozzátette: igaz ugyan, hogy az alapításról hozott korábbi határozat törvényességét a bíróság vizsgálja, de míg ebben a perben nem születik jogerős ítélet, a korábbi intézményalapítást érvényesnek kell tekinteni. A POL képviselői egy másik határozattervezetben a korábbi iskolaalapítási határozat kiigazítását is kezdeményezték, és egy olyan önkormányzati bizottság létrehozására is javaslatot tettek, amely az iskolaügy rendezésével foglalkozik. Mindkét határozatot az RMDSZ és a POL képviselőinek a szavazataival fogadta el a testület.