Hírsaláta

2017. május 6., szombat, Belföld

LUXUSADÓ A TÚLSÚLYOS GYERMEKEK MIATT. Luxusadót vetne ki a cukrozott ételekre és italokra Costel Lupaşcu szociáldemokrata képviselő. A honatyát a túlsúlyos gyermekek egyre növekvő száma aggasztja. „Nemrég kezembe került az Egészségügyi Világszervezet jelentése, amely szerint Románia a 3. helyen áll Európában a gyerekek és tinédzserek túlsúlyosságát illetően. Tulajdonképpen 10-ből 3 gyerek túlsúlyos, aminek oka a cukrozott ételek és italok fogyasztásában keresendő” – fogalmazott Lupaşcu. Hozzátette: a 8 év alatti gyermekeknek több mint egynegyede küszködik súlyfelesleggel. Közegészségi problémáról van szó, ezért az államnak fel kell lépnie az ügy érdekében – mondta a kormánypárti politikus. Hasonló szabályozásokat vezetett be többek között az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország is. Az Egészségügyi Világszervezet is ajánlásban fogalmazta meg a cukrozott ételek és italok megadóztatását, mely intézkedés több országban ezen termékek fogyasztásának csök­kenéséhez vezetett. (Maszol)

ELÍTÉLTÉK A ROMÁN DZSIHADISTÁT. Három év négy hónap szabadságvesztésre ítélték alapfokon azt a craiovai fiatalt, akire két éve, még 17 éves korában csaptak le a hatóságok, miután kiderült, hogy az interneten keresztül radikalizálódott, és az Iszlám Állam öngyilkos merénylője akart lenni. A craiovai táblabíróságon csütörtökön kihirdetett ítélet nem jogerős. Luigi Constantin Boicea elismerte tettét a bírák előtt, ezért perét sürgősségi eljárásban tárgyalták. A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség még 2015 végén csapott le Boiceara dzsihádista propaganda gyanújával, a fiatalember 2016 decembere óta előzetes letartóztatásban van. A nyomozó hatóságok szerint Boicea dzsihádista szervezeteket támogató nyilatkozatokat, az Iszlám Állam által elkövetett lefejezéseket bemutató filmeket és életveszélyes fenyegetéseket tartalmazó üzeneteket terjesztett az interneten. (Krónika)
ÚJ PÁRTOT ALAPÍTANAK. Új pártot és parlamenti csoportot hoznak létre, jelentette be tegnap Eugen Durbacă parlamenti képviselő, akit csütörtökön Daniel Constantin volt társelnökkel és Mircea Banias képviselővel együtt kizártak a Liberálisok és Demokraták Szövetségéből (LDSZ). Eugen Durbacă hozzátette, nem fogja megóvni az LDSZ-ből való kizárását. „Nekünk, a volt Konzervatív Pártnak a 41 megyéből 36-ban van szervezetünk. Új pártot hozunk létre és új parlamenti csoportot mi hárman, akiket kizártak, és még két kollégánk, akiket hamarosan szintén kizárnak” – mondta Eugen Durbacă, akit egy hete váltottak le a párt Galac megyei szervezetének éléről. „Nekem Tăriceanu úr, egy 70 éves ember csalódást okozott. Nem komoly ember, úgy hazudik, ahogy lélegzik” – fogalmazott a volt LDSZ-képviselő. (Agerpres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 378
szavazógép
2017-05-06: Belföld - :

Eljárás indult Dumitru Dragomir ellen

Bűnvádi eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség a Hivatásos Labdarúgó-liga (LPF) volt elnöke, Dumitru Dragomir ellen, akit hatvan napra hatósági felügyelet alá helyeztek, és vesztegetés elfogadása és pénzmosásban való bűnrészesség gyanújával vizsgálják a román labdarúgó-bajnokság televíziós közvetítési jogainak eladásával kapcsolatos ügyben. Az ügyészek szerint 2009 áprilisa és 2011 májusa között Dumitru Dragomir 3,5 millió eurót kért egy kábelszolgáltató adminisztrátorától, miután a vállalat és egy másik cég alkotta konzorcium elnyerte az 1. ligás labdarúgó-mérkőzések közvetítésének jogát.
2017-05-06: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Virágoskert a főtéren (Sepsiszentgyörgy)

Virágkedvelők, kertészkedésnek hódolók, természetbarátok számára igazi felüdülés, de akár izgalmas program is lehet a Sepsiszentgyörgy főterét egész hétvégén belakó virágkiállítás. Tegnap délelőtt a borús idő ellenére sokan csodálták a színes kínálatot, és akadt bőkezű vásárló is, aki jelentős összeget költött csodaszép muskátlikra. A virágok mellett kertészeti cikkek, szerszámok, fűnyírók, virágföld és kaspók is beszerezhetők.