A Szemerja–Görgő Közbirtokosság és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Környezettudományi Kara együttműködése nyomán újabb népszerűsítő akció zajlott a város határában: ismeretterjesztő táblákkal jelölték meg a környék fontosabb rezervátumait, és forráskeresztelőt tartottak. A kezdeményezésről Csákány László közbirtokossági elnök és dr. Bartalis Ildikó, a környezettudományi kar szakirányfelelőse számolt be lapunknak.
Az akcióban részt vevő mintegy harminc tanár és diák gyalog sétált végig az előpataki út mentén a Büdös-kúttól a Benedek-mezőig és vissza, hat pannón jelölve meg a környék fontosabb természeti látványosságait.
Az első tábla a Papp kútja rezervátum bejáratánál található, és a keresztes viperákra figyelmeztet, a következő három közvetlenül az ötös kilométerkőnél levő tó környékén mutatja be az ottani élővilágot, madárvilágot és a tóban élő békafajokat, az ötödik a Boglárka-forrást jelöli meg, vizének összetételét is feltüntetve, az utolsót pedig a Benedek-mező rezervátum határához tették ki, amely a zergeboglár nevű védett növény védelmére létesült. A hirdetőtáblákat a közbirtokosság helyezte ki, a rájuk tűzött ismeretterjesztő plakátokat pedig az egyetem diákjai készítették, akik a tervek szerint félévente új tartalommal töltik majd meg azokat. A pannók hátoldalán a közbirtokosság közleményei olvashatóak majd, felhívva a figyelmet a magántulajdonra, a tisztaság védelmére stb.
Mivel az említett forrás a kataszteri és erdészeti térképeken is névtelenül szerepel, a közbirtokosság és az egyetem vezetősége úgy döntött, hogy a zergeboglár élőhelyének közvetlen szomszédsága miatt Boglárka-forrásnak nevezi el. Az újonnan keresztelt forrás az Előpatak felé vezető út bal oldalán, a betonvályúkból készült állatitatónál található. A táblák felavatása után Albu Levente, a FÉK (Fiatalok az Élet Küszöbén) szervezet munkatársának hivatástudatról szóló előadását is meghallgathatták a diákok, az akció kolbászsütéssel ért véget.
Csákány László lapunknak kifejtette: a kezdeményezés legfontosabb célja felhívni a figyelmet azokra az értékeinkre, amelyektől az életünk függ. „Mert az életnek nincs szüksége sem márkás ruhaneműkre, sem márkás autókra, de vízre, levegőre, jó minőségű élettérre mindenképpen van” – fogalmazott. Mint mondta, a Büdös-kút kitáblázása, a Papp kútja forrás felújítása, és a „lábáztatóként” ismert vizes mofetta rendbetétele is folyamatban, a munkálatok ugyancsak a környezettudományi kar diákjainak közreműködésével valósulnak meg.