Nem valamiféle kegyről van tehát szó, amelyet úri nagylelkűségében biztosít a többségi nemzet a magyar anyanyelvűek számára, hanem egy olyan természetesnek számító helyzetről, amely során az ellátásra szoruló beteg anyanyelvén panaszolhatja el bajait az őt kezelő orvosnak. Hogy aztán a lehető legpontosabb diagnózist felállítva a létező legjobb kezelésben részesítsék – esetenként akár életét is megmentsék.
Éppen ezért, bármennyire jól ismerjük is a Kovászna, Maros és Hargita Megyei Románok Civil Fórumát, bármily jól tudjuk: számukra a túlélés egyetlen esélyét jelenti a nacionalizmus, ezen jogszabály ellen agitálni túlmutat a már megszokott nemzetféltő retorikán, alig leplezett magyarellenességükön: velejéig romlott figurákra valló, aljas, embertelen fogás, mert a legalapvetőbb emberi jog, az élethez való jog korlátozásáról van szó. Vagy talán az sem jelent számukra lelkiismereti kérdést, hogy adott helyzetben a beteg életébe kerülhet, ha nyelvi korlátozások miatt nem tudja pontosan elmagyarázni tüneteit?
Az önmagát civil szervezetnek nevező soviniszták gyülekezete olyan határt lépett át az említett törvény elleni tiltakozásával, amelyet nem lehet szó nélkül hagyni. Minden lehetséges hazai, de főként nemzetközi fórumon el kell mondanunk: íme, az oly sokat dicsért romániai demokráciában, ahol a kisebbségi kérdést példaértékűen megoldották, a magyarellenesség olyan csúcsokat döntöget, hogy attól sem riadnak vissza, ha emberi életeket veszélyeztet.
De nem csak – vagy nem is elsősorban – a mi felelősségünk ez. A fórum legutóbbi, gusztustalan és felháborító megnyilvánulása ellen fel kellene lépnie végre minden felelős román politikai vagy „igazi” civil szervezetnek, az ortodox egyház vezetőinek, a választott önkormányzati képviselőknek is – hacsak nem akarnak maguk is részeseivé válni annak a gyalázatnak, amelyet ez a pár tucat hivatásos gyűlöletkeltő elkövet.