Farcádi Botond
Ép ésszel nehéz felfogni, hogy miért zavarhat bárkit is a többnyelvűség. Hogy mitől csorbul a román állam tekintélye, ha abban a térségben, ahol jelentős a valamely kisebbségben élő nemzeti közösséghez tartozók száma, a román mellett például magyarul is feltüntetik az intézmények nevét, magyarul is lehet formanyomtatványokat kitölteni, az adófizető anyanyelvén fordulhat az adólejeiből fenntartott állami hivatal munkatársaihoz, egyáltalán: ha az állam nemcsak ugyanazokat a kötelességeket írja elő számára, mint a többségi nemzeti tagjainak, hanem ugyanazokat a jogokat is biztosítja.
Más jogkövetelésünk esetében még csak-csak találunk valamiféle magyarázatot az elutasításra. A visszaszolgáltatást például önös anyagi érdekből is akadályozzák, a román állam nem akar lemondani az orvul szerzett vagyonról, és az autonómiafóbiát is indokolhatja, hogy nem értik pontosan, miről van szó. A többnyelvűség elleni állami fellépés azonban egyszerűen érthetetlen, legalábbis, ha kizárólag a logika, a racionális érvek világában próbáljuk értelmezni a történteket.
Nagyon úgy tűnik tehát, semmire sem megyünk azzal, ha észérvekkel próbáljuk meggyőzni az ellenkezőket arról, hogy semmiben sem sérülnek jogaik, semmivel sem csorbul az állam tekintélye, ha a román mellett magyarul is feltüntetik valamely intézmény nevét, a közérdekű információkat az állami intézmények magyarul is közzéteszik, vagy a betegek magyarul is elpanaszolhatják bajaikat az orvosnak. Az ellenkezés sokkal inkább tűnik valamiféle ösztönös, zsigeri magyarellenesség megnyilvánulásának, ezért irracionális, és oly abszurd helyzetet idéz elő, amelyben attól sem riadnak vissza, hogy ötéves gyermeken kérjék számon, miért nem beszéli elég jól az állam nyelvét.
S mert az érvekre alapuló vitára, az érdemi párbeszédre e kérdésben esély sem nagyon mutatkozik, különösen fontos lehet számunkra a kisebbségi érdekérvényesítés másik jelentős eszköze: a nemzetközi nyomásgyakorlás. Magyar Anna, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának képviselője a minap azért látogatott Háromszékre, hogy helyszíni tapasztalatait is belefoglalja abba a jelentésbe, amelyet a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Charta előírásainak betartásáról készít – és ez csak a legújabb epizódja annak a próbálkozássorozatnak, amelynek célja ráirányítani a nemzetközi közvélemény figyelmét gondjainkra-bajainkra, múlt héten az Európai Parlamentben két fórumon is terítékre kerültek a magyar közösség gondjai.
Úgy tűnik tehát, hosszú idő után kezdjük újra felismerni és komolyan venni azokat a lehetőségeket, amelyeket az önálló erdélyi magyar külpolitika jelenthet. S bár nemzetközi színtéren nem lesz könnyű eredményeket elérni, a tájékozatlanság és a közömbösség falait áttörni, azért mindent meg kell próbálnunk. Főként, ha itthon nem nagyon találunk nemhogy szövetségeseket, de lassan még tárgyalópartnereket sem.
