Mózes László
Hogy Klaus Iohannis aláírja-e az alkotmányosnak nyilvánított, a kórházi anyanyelvhasználatról szóló törvénymódosítást, egyelőre talány. Ugyan a taláros testület egyhangúlag állapította meg, nem sérti az alkotmányt az a jogszabály-változtatás, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi a kórházakat ott, ahol jelentős számú kisebbségi közösség él, ám a nyugati irányultságát fennen hangoztató államfő magyar ügyekben indokolatlanul óvatos.
Pedig most már csak az ő kézjegye kellene ahhoz, hogy az anyanyelvű egészségügyi szolgáltatást emberibbé tevő jogorvoslat hatályba lépjen, s a betegségeikről, gondjaikról beszámoló magyar anyanyelvűek az eddiginél jobban megértethessék magukat. Persze, mit ér a törvény, ha nem vagy csak elvétve alkalmazzák, ám tény, hogy a mostani alkotmánybírósági megerősítés egy pici méltányosságot hozhatna a képtelenségek, illetve a folyamatos kisebbségi megaláztatások országába.
Az RMDSZ által kezdeményezett törvénytervezet azokon a településeken követelné meg az egészségügyi intézményektől a kisebbség nyelvét beszélő dolgozók alkalmazását, ahol legalább ötezer lakos egy kisebbségi közösséghez tartozik, vagy ahol egy adott kisebbség a lakosság legalább húsz százalékát teszi ki. E küszöbértékek más, anyanyelvhasználatot szabályozó jogszabályokban is léteznek, ám emellett figyelemre méltó a módosítási kísérlet politikai háttere is: a változtatást a jobbközépnek nevezett pártok – a Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Népi Mozgalom Pártja – 124 képviselője kifogásolta. Érvelésük elfogadhatatlan, csak azt bizonyítja, a nacionalista beidegződések élnek és virulnak, illetve azt, hogy ami jóindulattal nem oldható meg, azt a jogszabály kényszerítő ereje sem tudja megnyugtató módon rendezni.
Másrészt e kérdéskör jóval kényesebb és összetettebb. Hiszen még a székelyföldi tömbben, Háromszéken is gondot okoz a magyar nyelvet ismerő orvosok hiánya, léteznek olyan kórházi osztályok, ahol még román anyanyelvű orvost sem találnak, miközben betegek százai, ezrei várnak gyógyításra, kezelésre. A vidéken élő idősek, akik a román nyelvet kevésbé ismerik – hát még az orvosi szakkifejezéseket –, eleve hátrányos helyzetben vannak, s mivel törvény jóindulatot nem szabályozhat, az érintettek még nehezebben találnak megoldást gondjaikra. De nincsenek jobb helyzetben azok az erdélyi, szórványbeli települések, nagyobb városok sem, ahol a magyar lakosság egyre jobban fogy, s mind kevesebb a magyarul beszélő orvos. A betegek amúgy is kiszolgált helyzete csak súlyosbodik a nyelvi korlátok miatt, sorsukat pedig tovább keseríti a gyakran hangoztatott agresszív, nacionalista retorika, miszerint az állam nyelvét ismerni kötelesség, nemcsak időseknek, hanem újabban még az ötéves gyermekeknek is.
