Közel a Kánaán, 2022-ben el is érjük talán – ez derült ki szavaiból –, mert alig lesz állami alkalmazott, akinek ne vastagodna majd a pénztárcája, de a magánszférában dolgozók is hamarosan gazdagodnak, mert munkáltatóik állami járulékait csökkentik, s automatikusan több lesz a jövedelmük. Egyébként szép ez az össztársadalmi jólétre vonatkozó, ígéretes víziója a szociáldemokratáknak, csak megtévesztő. Hiszen például megalapozottnak tűnik az orvosok béremelésére vonatkozó nézetük, miszerint tenni kell végre valamit, hogy megállítsák a fiatal doktorok tömeges kivándorlását – ám ehhez az egészségügyi rendszerben lévő visszásságokat is fel kell számolni, a béremelés ugyanis szükséges, de nem elégséges feltétele bármilyen állami ágazat korszerűsítésének.
Olguţa asszony heveny felháborodását most éppen a gyermeknevelési támogatás körüli furcsaságok okozzák. Persze, igaz azon állítása, miszerint az ország igencsak sajátos, és ez naponta, számos más témakörben ismételhető lenne. Ez a legendás egyediség most a havonta folyósított 35 000 eurós állami gyermeknevelési támogatás kapcsán került terítékre. Mert a gyermekvállalást évekig korlátozta az állami juttatással fukarkodó jogszabály, a tavaly – választási kampányban! – hozott módosítás lehetővé tette, hogy a kicsinyeiket nevelők két évig jövedelmük 85 százalékát kaphassák gyermeknevelési támogatásként. Ez a változás a nagy többség számára mindenképp méltányosabb helyzetet teremtett, ám a közel száztízezer anya, illetve gyermekét nevelő apa közül mintegy hatszázan havonta 10 000 lejnél többet kapnak, s a kirívó példa egy szebeni apa, aki havonta 35 000 euró értékű juttatásban részesül.
Ez bizony jókora politikai vihart kavart, sokan újra módosítanák a jogszabályt, miközben maga a miniszterelnök és a szociáldemokrata pártelnök ódzkodik ettől. A legnagyobb baj mégis újra a pillanatnyi érdekek szerinti kapkodás, a kiszámíthatatlanság. Hiszen a családot alapítók, gyermeket vállalók számára fontos, hogy középtávon tervezhessenek, fel tudják mérni, milyen állami támogatási körülmények között tudják nevelni gyermekeiket. Csakhogy a tervezhetőség sosem tartozott Románia erényei közé, legkevésbé sem gazdasági vonatkozásban. A vállalkozók ezt az életformát már megszokták, ám hogy a leendő kismamák számára újra kérdéses legyen, hogy néhány visszásság miatt változtatnak-e ismét a gyermeknevelési támogatás rendszerén, igencsak méltatlan állapot egy olyan országban, ahol a népességfogyás egyre ijesztőbb méreteket ölt.