Farcádi Botond
Nincs, kivel. Nincs, ki érdeklődne gondjaink-bajaink, vagy éppen véleményünk-elképzeléseink, netán terveink-álmaink felől. Nincs, ki nyitottsággal közelítene felénk, nincs, kivel párbeszédet lehetne folytatni, a romániai politikai osztály egésze, a román államhatalom minden ága elzárkózik, minden helyi és központi hatóság, állami intézmény fenyegetést, nemzetbiztonsági kockázatot lát bennünk, magyarokban. Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) Kolozsváron zajló kongresszusának tegnapi megnyitójáról látványosan távol maradt minden fontos román intézmény képviselője.
Emil Boc polgármester arra sem vette a fáradságot, hogy házigazdaként köszöntse az Európa minden szegletéből összesereglett vendégeket, de sem üzenetet, sem képviselőt nem küldött a tanácskozásra sem az államelnöki hivatal, sem a bukaresti kormány, a külügyminisztérium. Mi több, a bukaresti diplomácia a háttérben minden eszközt bevetett az összejövetel sikerességének akadályoztatására, jelentőségének csökkentésére, a nyomásgyakorlástól sem riadtak vissza, azt próbálva elérni, nehogy bárki is a hatóságok hivatalos álláspontjától eltérő véleményt fogalmazzon meg Románia kisebbségpolitikájáról.
Persze, váratlanul éppen nem érhet Bukarest magatartása: már régóta tudjuk, hogy a magyarokkal szembeni bánásmód tekintetében az égadta világon semmiféle különbség nincs politikai jobb- és baloldal, magukat Európa-barátnak nevező reformerek vagy nyílt nacionalisták között, az asszimilációra törekvő román nemzetpolitika alaptézisében egyetértenek a különféle szekértáborok, esküdt politikai ellenségek, mi több, alkalomadtán versengnek nacionalizmusban, magyarellenességben. A FUEN tegnapi nyitányának egyik legfontosabb üzenete éppen ezért a hiányzók névsora: annyira példaértékű a román kisebbségpolitika, amilyen számban képviseltették magukat az európai őshonos nemzeti kisebbségek fórumán a román hivatalosságok.
Hogy a rendezvény ilyen ocsmány eszközökkel történő szabotálása végül is jó vagy rossz húzás volt-e Bukarest részéről, az a későbbiekben válik majd el. A kongresszus egyik fő témája ugyanis az az európai polgári kezdeményezéshez szükséges aláírásgyűjtés, amely rá akarja venni az Európai Uniót, hogy foglalkozzon végre a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek jogvédelmével is. Ha ezt sikerre viszik, és a kérdés legalább napirendre kerül az Európai Unió vezető testületeiben, Bukarestnek jóval nehezebb lesz telekürtölnie, telehazudnia a világot „modellértékű” kisebbségpolitikájával, mindez pedig talán stratégiaváltásra kényszeríti a mindenkori román hatalmat.
A hiányzók névsora láttán eléggé világosan látszik ugyanis, hogy jogaink védelmében inkább számíthatunk nemzetközi nyomásgyakorlásra, mintsem partneri viszonyulásra a román többség részéről. Még akkor is, ha egyelőre az Európai Unió is közömbösnek mutatkozik az őshonos európai kisebbségek gondjai iránt.
