Fekete Réka
Tucatnyi nyilatkozattal próbálta az utóbbi időben annak látszatát kelteni Sorin Grindeanu kormányfő és Florian Bodog egészségügyi miniszter, hogy valóban érdekli az immár huszonhat gyermek halálát és közel hatezer gyermek és felnőtt megbetegedését okozó kanyarójárvány, legutóbb pedig azt mondta a miniszterelnök, a jelenségnek észhez kell térítenie mindannyiunkat.
Hogy pontosan kikre gondolt, nem tudni, de vélhetően minél nagyobb tömeg nyakába kívánja varrni a felelősséget, erre utal az is, hogy bizottságokat akarnak létrehozni a helyzet orvoslására – tehát újabb testületek között osztják meg a feladatokat. Az egyik bizottságba több minisztériumot is bevonnának – hogy melyeket, arról a kormányfő nem nyilatkozott –, a másik az egészségügyi tárca új szerkezeti felépítésében kapna helyet. Utóbbi azért tűnik fölöslegesnek, mert egyszerűen hihetetlen, hogy újabb pénznyelő gépezetet kell létesíteni ahhoz, hogy valakik felelősek legyenek az oltóanyag beszerzéséért, a készítmények megvásárlásától a szétosztásig és a lakosság tájékoztatásáig. Ennek annyira természetesnek kellene lennie egy ország egészségügyi rendszerét irányító tárca kötelességei között, mint az, hogy levegőre, tiszta vízre van szükség az élethez. Úgy tűnik, Romániában másként mennek a dolgok. A kormányfő olyan kijelentéseket tesz a vakcinakrízis megoldásával kapcsolatban, mintha az csupán a nyilatkozatokon múlna. Grindeanu újból feltalálta a spanyolviaszt, miszerint „a legfontosabb, hogy kiszámítható és előrelátható rendszert hozzanak létre, hogy az ország többé ne kerülhessen a mostani helyzetbe, amikor egyszerűen kifogynak a vakcinakészletek”. Normális országokban erről nem is kell beszélni, a védőoltáshiány nem szerepel az egészségügyi ellátás gondjai között.
Hogy többedszer is miért szólunk a kormány és a szaktárca mérhetetlen felelőtlenségéről és tehetetlenségéről az immunizálás tekintetében, annak nemcsak a kanyarójárvány és a kötelező védőoltások krónikus hiánya az oka – bár ezeknek a legsúlyosabbak a következményei –, hanem az is, hogy a nyár küszöbén újból izgulhatunk azért, lesz-e kígyómarás és veszettség elleni szérum, tetanusz elleni oltóanyag. Korábbi évek tapasztalata azt mutatja, itt is óriásiak a hiányosságok, a kórházak egymástól kérik kölcsön a szükséges szérumokat, olykor személyes kapcsolatokat is bevetve a beszerzés sikerének érdekében.
Amíg több a nyilatkozat, mint a gyakorlati eredmény, addig nem lehetünk nyugodtak a súlyos fertőző betegségek elleni védelem tekintetében, és ha számba vesszük a hazai egészségügy teljes körű rákfenéjét, akkor bizakodni sem tudunk, hogy rövid időn belül a betegségek megelőzésére és a beteg ember javára fordul az ellátás.
