A fent említett katonai egyezmény Beszterce város–Maros –Szabadka–Baja–Pécs–Dráva vonal mentén kialakítandó keleti és déli demarkációs vonalat jelölt meg, előírásokat tartalmazott az ettől keletre és délre fekvő területek közigazgatásáról és az antantcsapatok magyarországi mozgásáról. A belgrádi egyezmény előírta a demarkációs vonalon kívül a magyar posta, távírda és telefon kisajátítását, minden nemű postaforgalom cenzúrázását. Ez a történelmi valóság követhető nyomon a levelezések eredetileg magyar bélyegeire került megszállási felülnyomásokon, a borítékokra, képes levelezőlapokra rányomott cenzúrabélyegzőkön, amelyek segítségével a területfoglalók jelenlétüket is tudatosították a lakossággal, hiszen ha az egyik magyar ember a másiknak írt levelet, még a legkisebb eldugott faluba is eljutott annak az üzenete, hogy kezdetét vette a monarchia nemzetiségeinek látványos térhódítása. A lakosság terrorban élt a megszállt területeken, külföldön az új „honfoglalók” terjeszthették hamis propagandájukat, miszerint ősi területeiket foglalták vissza a magyaroktól, a lakosság pedig támogatja őket.
A Balkán-félszigetről érkező francia csapatok feladata lett volna a kijelölt határvonal és előírások betartásának felügyelete, ennek emlékét őrzi a korabeli magyar postabélyegekre 1919 májusában illesztett, Aradon kiadott „Occupation francaise” (1.) felülnyomás. Újabb jelent meg júniusban, ezúttal  Szegeden a Horthy Miklós irányította magyar ellenforradalmi szervezkedések idején, amikor az önkényes szerb és román foglalások megakadályozására a város francia irányítás alá került (2. MAGYAR NEMZETI KORMÁNY, 1919, Szeged).
A román, illetve a szerb–francia haderő gyorsan birtokba vette a Belgrádi Konvenció által kijelölt területeket. Mit sem törődve a szerződés kitételeivel, november 25-én a román hadsereg átlépte a Belgrádban kijelölt demarkációs vonalat, és megkezdte a háború alatt neki ígért területek bekebelezését. Mivel a magyar kormány nem tanúsított ellenállást, így december 1-jén a gyulafehérvári Román Nemzeti Tanács nyilatkozatában kikiáltotta a terület egyesülését Romániával. Azonban ez a nyilatkozat nemcsak Erdélyt, hanem Bánátot és a Tiszántúlt is Románia részévé nyilvánította. Ezt a román törvényhozás másfél évvel a trianoni békeszerződés előtt be is cikkelyezte, így jogi alapot adva a megszállásnak.
Ekkor adták ki Kolozsváron, majd két hónappal később Nagyváradon a  kör alakú felülnyomással ellátott bélyegeket, melynek peremén a Regatul României (3–4.) felirat olvasható, közepén Ferdinánd román király monogramja látható. A fillér és korona értékjelzéseket a BANI (Bani) és a LEI (Lei) váltotta fel.
Ismeretes, hogy a román csapatok Debrecenig, sőt, Budapestig folytatták útjukat,  elfoglalva a Tiszán inneni rész helységeit. A debreceni főpostán 1919 novemberében ellipszis alakú felülnyomás került a magyar bélyegekre Zona de ocupație româna 1919 (2.) felirattal, Ferdinánd monogramjával és a PTT (Posta, Telefon, Telegraf) betűkkel. A postai küldeményeket az elfoglalt helységek majd mindegyikében ellenőrizték és katonai vagy polgári cenzúrabélyegzővel tanusították ezt. A debreceni nyomdában decemberben készült új bélyegekre is az előző felülbélyegzés szövegét nyomták, ezúttal kör alakban. A román csapatokat 1920 márciusában vonták vissza Magyarországról.
1918. november 25-én Újvidéken a szerb lakosságot képviselő Nagy Nemzetgyűlés kinyilvánította, hogy Bánát, Bácska (a Duna–Tisza közének déli része) és Baranya attól kezdve nem tartozik Magyarországhoz. A románok körében Bánát hovatartozása ellenérzést váltott ki, mely, ha nincsenek jelen a francia rendfenntartó egységek, akár fegyveres konfliktushoz is vezethetett volna. Előbb a szerbek, majd a románok – hogy bánsági jelenlétüket igazolják – Temesváron a szerb posta, majd miután francia utasításra a szerb fennhatóságot a román váltotta fel,  a román posta is készített felülnyomásos bélyegeket (6., 7.).
A szerb uralom alá került Bácska és Baranya a postabélyegeken különböző felülnyo­má­sokat alkalmazott. A Bánát-Bácska felülnyomást (8.) még Temesváron készítették a szerb–román helycsere idejében, 1919 májusában, míg a két különböző Baranya-felülnyomásos bélyeg Pécsen készült ugyanazon év júliusában (9.).
Időrendi sorrendben előbb – de nem mint térségfoglaló – Horvátország (SHS) már 1918. október 29-én kikiáltotta függetlenségét, 30-án pedig Fiume az önálló köztársaság igényével lépett fel, s felülnyomott bélyegei sem maradtak el (10., 11.). Ezzel egy időben az első cseh csapatok is megjelentek  a Felvidék szlovákok lakta területein, de csak 1919 decemberében, hivatalosan el nem ismert bélyegekkel szentesítették ottlétüket (Posta Ceskoslovenska 1919 – 12.).
Itt azonban még nem ért véget a már megcsonkított ország vesszőfutása. Két évvel később, 1921-ben, tehát már a trianoni döntés után Ausztria igényt jelentett be Magyarország nyugati határán levő területekre. Hosszas tárgyalások után a versaillesi békekonferencia elrendelte a terület átadását, amit augusztus 28–29-én kellett volna végrehajtani. Megakadályozására a magyar kormány tudtával és támogatásával szabadcsapatok alakultak, amelyek fenntartották az osztrák csendőrök bevonulását, és kihirdették Lajtabánság önállóságát Felsőőr székhellyel, így kényszerítve Ausztriát és a szövetséges hatalmakat, hogy az átcsatolásról mondjanak le. Közel három hónapig tartott ez az állapot, mígnem az 1921. decemberi népszavazás eredményeként Sopron és környéke Magyarország része maradt. Az események filatéliai emlékét a térségből származó különböző felülnyomások („Felkelő magyarok által megszállt Nyugatmagyarország, 1921. aug. szept.”, „Nyugatmagyarországi felkelők, 1921”, „Lajtabánság posta”, „Felkelő Magyarok Északi Hadserege, 1921”, „Nyugatmagyarország. Orszvé-Westungarn Orgland”, „Soproni népszavazás 1921.dec. 14.”) és egy külön bélyegsorozat őrzi (13.).
A fenti események után a megcsonkult ország elleni támadások elmaradtak, a belső elégedetlenség viszont nem lankadt. A revíziós törekvések a Szegedről Horthy Miklós zászlója alatt Budapestre érkező nemzeti hadsereg bevonulása után nemsokára kezdetüket vették. (Ennek is van filatéliai emléke: öt bélyeget a „Nemzeti hadsereg bevonulása 1919. XI. 16.” felülnyomással láttak el.) Az 1938-as első-, majd az 1940. augusztus 30-i bécsi döntések, 1941-ben Délvidék és Muraköz visszaadása részben enyhítette Trianon fájdalmait. Ezek emlékét is számos filatéliai emlék őrzi. De erről majd egy következő alkalommal írunk.