A NATO a terrorizmus ellen

2017. május 26., péntek, Világfigyelő

Az Észak-Atlanti Szerződés Szervezete (NATO) soha nem mond le a terrorizmus legyőzéséről, a terrorcselekmények elkövetői – akiket ki kell vonni a társadalomból – vesztesei ennek a harcnak – szögezte le Donald Trump amerikai elnök Brüsszelben a NATO-tagállamok csúcstalálkozóján tegnap. Trump a NATO új központjának kertjében elhelyezett, az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadás áldozatai emlékművének avatásakor kijelentette, a katonai szövetség mindig is a biztonságot és a békét közvetítette világszerte.


A Manchesterben hétfőn elkövetett gonosz és barbár terrortámadásra utalva hangsúlyozta, hogy sem a NATO, sem az Egyesült Államok nem hagy fel soha a terrorizmus elleni küzdelemmel. A terrorizmust meg kell állítani, vagy az a horror, amelyet Manchester és több más város is megtapasztalt, örökre folytatódni fog. Trump a terrorizmust az egész emberiséget fenyegető közös veszélynek nevezte, és arra kérte a katonai szövetség tagországainak vezetőit, hogy ezzel összefüggésben helyezzék figyelmük előterébe a bevándorlás kérdését. Az amerikai elnök beszédében kijelentette: minden NATO-tagországnak kivétel nélkül eleget kell tennie a védelmi kiadásokra vonatkozó kötelezettségeinek. Igazságtalannak nevezte, hogy javarészt az amerikai állampolgárok fizetik az észak-atlanti szövetség tagországainak a közös védelemhez való pénzügyi hozzájárulását. Határozottan arra szólította fel a tagországokat, tegyenek meg mindent azért, hogy elérjék a vonatkozó megállapodásban foglaltakat: a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát fordítsák védelmi kiadásokra.
Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára elmondta, az emlékmű – amely a New York-i World Trade Center ikertornyai egyike 107. emeletének megmaradt vasbetondarabja – az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadás áldozatainak állít emléket, továbbá közvetve a NATO alapító egyezménye központi elemének számító kollektív védelem elvét rögzítő 5. cikknek. A NATO történetében ugyanis ezen egyetlen alkalommal kérte egy tagország – az Egyesült Államok – a szövetség alapszerződésének a közös védelemről szóló 5. cikke alkalmazását. A kollektív védelem olyan egységes alapelv, amely a szövetség tagjai kapcsolatának alapját jelenti, és arra kötelezi őket, hogy a szolidaritás szellemé­ben megvédjék egymást. A főtitkár a NATO új székházának kertjében felavatott másik emlékmű, a berlini fal emlékművének avatásakor aláhúzta, mindkét emlékmű hangsúlyozza a szövetség szerepét, egyik a hidegháborús idők végét idézi fel, a másik pedig a terrorizmus elleni küzdelem terén való elkötelezettségét. Angela Merkel német kancellár az emlékmű felavatásakor elmondta, a fal leomlása a szabadság szimbóluma, az a hidegháború végét jelezte. A kancellár hangsúlyozta, hogy a falak nem vezetnek eredményre. Nyitott társadalmak által lehet a NATO-t is összetartó közös értékeket megosztani – vélekedett.
Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára a katonai szövetség brüsszeli csúcstalálkozóját megelőzően bejelentette: az észak-atlanti szövetség csatlakozik az Iszlám Állam terrorszervezet ellen harcoló nemzetközi koalícióhoz. Stoltenberg úgy fogalmazott, hogy a nemzetközi koalícióhoz való NATO-csatlakozás hathatós politikai üzenetet hordoz, a tagországok megerősítik elkötelezettségüket a terrorizmus elleni küzdelem mellett.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 802
szavazógép
2017-05-26: Világfigyelő - :

Marad a készültség (Nagy-Britannia)

Theresa May brit miniszterelnök szerint egyelőre érvényben marad a legmagasabb, kritikus fokozatú terrorellenes készültség Nagy-Britanniában. Tegnap a kormányfő és a brit nyomozó hatóságok is nyíltan kifejezték nemtetszésüket amiatt, hogy a hétfői manchesteri robbantásos merénylet vizsgálata során összegyűjtött és az amerikai biztonsági szolgálatokkal megosztott bizalmas információk az elmúlt napokban rendre kiszivárogtak az amerikai sajtóhoz.
2017-05-26: Világfigyelő - :

Családtámogatási intézkedésekről döntött a magyar kormány

A budapesti kormány tovább emeli a családi adókedvezmény mértékét, ennek középpontjába a kétgyermekes családokat állítják – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Családok budapesti világtalálkozójának első napján megrendezett demográfiai fórumon, ahol ismertette a kormány előző napi ülésén elfogadott, a gyermekvállalást ösztönző akciótervet.