De jó, hogy elmondta véleményét, éppen itt, Sepsiszentgyörgyön, egy, a romániai magyarság ügyeit leltározó albizottság tagjaként. Meghallgatták. Mert régi alaptétel, hogy a két nemzeti közösség tagjainak nem egymást túlharsogva kellene elbeszélniük egymás mellett, hanem gondjaikat, sérelmeiket kibeszélve kellene megtalálniuk azt a közös nevezőt, amely kimozdíthatná végre a holtpontról a székelyföldi, erdélyi román–magyar viszonyrendszert.
E bonyolult társadalmi, nemzetiségi folyamat egyik láncszeme lehet jó esetben az a Kulcsár-Terza József háromszéki képviselő kezdeményezésére létrehozott parlamenti albizottság, amely a parlament emberi jogi, nemzeti kisebbségi és egyházügyi bizottsága részeként működik, és most kétnapos székelyföldi terepszemlét tartott. Persze, ismert az a fővárosi körökből kiáramló nézet,  miszerint, ha egy ügyet el akarnak temetni, annak legbiztosabb módja, ha a politikusok létrehoznak egy bizottságot, s az elkezdi vég nélküli vizsgálódását... De ez egy változtatásra érett, rossz hagyománynak is tekinthető, s azért, hogy közös problémáinkat kibeszéljük, bármilyen lehetőséggel érdemes élni, hiszen egyértelmű: változtatni kell az eddigi eredménytelen, konfliktuskeltésre, illetve konfliktuskezelésre alapozó nemzetiségi politikán. Miként az is evidencia, ez szövetségesek nélkül nem megy, s íme, itt, Sepsiszentgyörgyön a csoport másik tagja, a romákat képviselő Daniel Vasile a székelyek mellé állt, túlkapásnak, abszurdnak nevezve a Kovászna megyei prefektus magyar vonatkozású buzgólkodását. Mindenkire szükség van e küzdelemben.
Hogy eme új testületben krónikus bajokat beszélhetnek ki, ez egy új lehetőséget jelent, egyelőre semmi többet. De figyelemre méltó, hogy a háromszéki politikusok – legalábbis a kevésbé álmatagok – megpróbálnak kilépni a szokványos keretekből, s teszik, ami tehető. A többségiek közül kevesen, de rászánják magukat arra, hogy eljöjjenek Székelyföldre, s ne csak a román–magyar viszony aláaknázásában érdekelt többségi média hírei szerint tájékozódjanak. Szeretnék jobban megismerni az itt élő magyarok gondjait, mondják, s ez már önmagában figyelemre méltó. Hogy mi lesz a folytatás, rajtuk múlik, de mindkét félnek érdemes lenne megfontolnia Kocsis Róbert marosvásárhelyi megyei önkormányzati képviselő véleményét, miszerint, ha sikerülne végre kiiktatni az intézmények közötti rendszeres vitákat, az csakis a régió javára válna. Ez persze távolról sem elég, de azt immár el kellene dönteni – románoknak, magyaroknak egyaránt –, hogy a múlt sarában akarunk-e dagonyázni, míg a világ, vagy megpróbáljuk rendezni végre közös dolgainkat.