A Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Kovásznán párhuzamosan zajlott Kortárs Európai Filmnapok záróakkordjaként csemegét ígértek a szervezők: székelyföldi kísérleti rövidfilmek bemutatását. Maga a rendezvény egyik céljául a mozi-érzés visszaidézését tűzte ki — hogy ez Kovásznán és Kézdivásárhelyen mennyire jött be, nem tudom, de hogy Sepsiszentgyörgyön a néhai Művész Filmszínházban azt a hangulatot a cigarettacsikkek okozta égési sebektől tátongó padlószőnyeg és a mocskos vetítővászon nem segíti előhozni, az biztos. De hagyjuk a környezetet, ha jó a film, a néző úgyis megfeledkezik róla, hogy fapadon kényelmetlenkedik-e, avagy bőrfotelben, az asztalra felrakott lábakkal néz ki a fejéből.
A székelyföldi filmek tehát. Ződ és La petite morte. Előbbiről annyit — egyébként már láthatta a szentgyörgyi közönség tavaly novemberben —, hogy mint rendezője, Zakariás Zalán a vetítéseket követő beszélgetésen maga mondotta, ,,kezdetleges alkotás", mely ,,nagy bulinak indult, az is volt". Magyarán: elhívta a haverokat egy tíznapos sátorozásra, ott közben leforgattak néhány jelenetet, némelyeket többször is, stúdióban összevágták, és kész. Szó se róla, van benne valami filmszerű, bár meglehetősen zanzásítva, inkább csak egy kidolgozatlan ötlet — és itt jön a felmentő magyarázat: a film nulla költségvetéssel készült! Ettől kezdve már sok minden érthetővé válik — és értékelhetővé is. A szárnybontogató kísérlet mindenféleképp.
Teljesen más a Kis halál. Ennek már volt költségvetése, ha szerény is, és más a koncepciója is. Míg Zakariás Zalán kívülről, a színház felől közelít a filmcsináláshoz — akarattal e csúnya szó —, addig Kató Zsolt belülről jön — és ez meg is látszik alkotásán. Az ,,egymásra nem odafigyelés filmjét" készítette el egy Kundera-novella alapötletéből kiindulva, bizarr hangulatú történetét — melyben a ködre mint díszletre igen fontos szerep hárul, csakhogy a ködöt sem adják ingyen ám, tíz és száz kilométereket kell barangolni e kis Háromszékben is megtalálásáért — feloldás nélkül hagyván, mert a kisfilm egy majdani nagy játékfilm része kellene hogy legyen — tudatosan dolgozik tehát, ilyen szempontból nem kísérleti film az övé. És nem kísérleti a figurák megalkotásában sem, főszereplők és mellékszereplők egyaránt karakteresek — és ez nem csak a hosszas keresgéléssel magyarázható, annál inkább a forgatókönyv és filmezés harmonikus együttesével. Kétségtelen, a fiatal rendezőben ott az a szikra, mely csak kevesekben, van benne elszántság is kellően adagolva, türelem és kitartás szintúgy — csak intézményi háttér kellene még, hogy a székelyföldi filmgyártás ne rekedjen meg a szórványos kísérletezgetés szintjén, a mostani lelkes ködkereső filmcsinálókból ne váljék útilaput minél hamarabb felkötni kényszerülő, megkeseredett, a bölcsőjét s akörüli terveit felejteni is akaró idegen.
