Nos, adódnak ilyenkor célszerű és gyakorlatias tanácsok a vérmes, netán ellenséges médiaszemélyiségek megfékezésére. Például a nyugalom, a mosolygás, a szelíd következetesség. Igen eredményes a kérdés kifordítása: Szerkesztő úr kérdése roppant szellemes, de nyilvánvaló, hogy a közönség inkább arra kíváncsi, hogy...
Pompás a jézusi módszer, a visszakérdezés, amivel berántjuk az illetőt a téma lényegébe, s máris nem tudja, hol lakik a Jóisten. Vagy megtudja, s az igaz­ságnak ennyi elég.
Minden fogás és módszer közül azonban a legjobb, mert leghatékonyabb a Jöjj, Szentlélek Úristen kezdetű népének eldúdolása a mérkőzés előtt.
*
Ismerjük a szöveget; bár vannak változatai, a lényeg ugyanaz: „Áraszd reánk kegyesen (másutt: teljesen) mennyből fényességedet.”
Ki az a Szentlélek, akinek a fénye, ha kiárad ránk, akkor tiszták leszünk, talpraesettek, értelmünk megvilágosodik? A megvilágosodottság a legmagasabb emberi állapot, amit itt, a földön elérhetünk. Az első evangélium, Máté könyvének az ősök fölsorolása utáni első mondata így hangzik: „Jézus Krisztusnak ez az eredete: Anyja Mária, József jegyese, még egybekelésük előtt méhében fogant a Szentlélektől.” (Mt 1, 18.) A Megváltó az Atyának a fia, de a Szentlélektől fogant. János evangéliuma mélyebben és titokzatosabban mondja el a történetet: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden Ő általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett.” Az Ige, a Logosz tehát már a teremtés előtt létezett, mert minden általa lett. Ő a Fiú, aki „született, de nem Teremtmény, az Atyával egylényegű”. Állítja a Hiszekegy, a kereszténység dogmatikai összefoglalása. Eszerint a Szentlélek „az Atyától és a Fiútól származik.” Mélyebbre nem mehetünk a Szentháromság titkában. Egyszerűen azért, mert nem tudunk. Akit zavar az okok és idők fura összekeverése, az gondoljon a fizikára: a Nagy Bumm, az ősrobbanás előtti időről beszélni lehetetlen, az elemi részecskék legmélyebb rétegeiben pedig az okság elve kérdőjeleződik meg.
*
A Szentlélek az egész Szentírás rejtett szerzője, olyasféleképpen, hogy nem tollba mondja a szavakat vagy a történelmi leírásokat, hanem sugallja a bennük foglalt tanítást. Működése csöndes, állandó és titokzatos. Néha maga is cselekszik, mint Jézus tanítói fölkészülésének utolsó állomásán: „Akkor a Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy megkísértse az ördög.” (Mt 4, 1.) Micsoda örvénylő titok! Maga a Lélek viszi az Emberfiát a próbatételre… Kiszolgáltatja a sátánnak? A Miatyánk rejtélyes sóhaja jut eszünkbe: „ne vígy minket a kísértésbe!”
A föltámadás utáni első Pünkösdön történt: „Majd pedig szétoszló, tüzes nyelvek lobbantak föl előttük, és leereszkedtek mindegyikükre.” Mármint a tanítványokra. „Valamennyien elteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni úgy, amint a Szentlélek szólásra indította őket.” (ApCsel 2, 3.) Az apostolok megmámorosodtak a Szentlélektől. A szemtanúk olyannak látták őket, mintha „teleitták volna magukat édes borral.” A szemtanúk, a különböző népek fiai mind a saját nyelvükön hallották az evangéliumot. Vagyis a Lélek mámorában az apostolok áttörték a nyelvi, ha úgy tetszik, a fizikai korlátokat.
*
A Szentlélek mámora teszi átjárhatóvá a metafizikai határokat is. Máténál olvassuk ezt a föltámadás utáni jelenetet: „E szavak után rájuk lehelt és folytatta: Vegyétek a Szentlelket. Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyert, akinek pedig megtartjátok, az bűnben marad.” (Mt 20, 22–23.) Egyszer megkérdezte Jézus a farizeusoktól, hogy mi könnyebb: megbocsátani a bűnöket vagy meggyógyítani a bénát? Azok sunyítottak. Nem tartottak kapcsolatot a Lélekkel. Holott a bűnbocsánatot közvetlenül ugyan Krisztustól kaptuk, de a Szentlélek erejéből. A gyóntató az Ő fényében képes látni, hogy a gyónó föloldozható-e? A bűnös pedig Általa képes a teljes bánatra.
A Szentlélek segít bennünket életünk legnagyobb hőstette, saját benső tehetetlenségünk legyőzésében is: Jézus megmagyarázta János evangéliumában annak a bizonyos Nikodémusznak, aki a Főtanács tagja volt, ezért csak éjszaka mert ellopózni hozzá: „Bizony, bizony mondom neked: Aki nem születik vízből és (Szent)lélekből, nem mehet be Isten országába.” (Jn 3, 5.) Vagyis a Lélektől ered a bűnbánat ereje! Ő teszi lehetővé, hogy szembefordulhassunk gyarlóságainkkal, újjászülessünk, és ráléphessünk a nyolc boldogság jelölte utak valamelyikére. Ez a valódi haladás.
*
A Lélek különös védelmet élvez az Újszövetségben. Jézus mondja Máténál: (Mt 12, 31–32.) „Minden bűn és káromlás bocsánatot nyer, de a Lélek ellen való káromlás nem nyer bocsánatot.” Tudjuk, hogy a káromlás a korabeli zsidóknál világi értelemben is főbenjáró bűnnek számított: Jézust a Főtanács istenkáromlás miatt ítélte halálra. „Aki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer, de aki a Szentlélek ellen szól, nem nyer bocsánatot sem ezen a világon, sem a jövendőben.”
Miféle bűn lehet ez? II. János Pál pápa írja Szentlélek Enciklikájában, hogy ez a vétek a megbocsátás radikális elutasításában rejlik. A „meg nem bocsátás” okozatilag összefügg a „meg nem bánással”. Szentlélek elleni káromkodás annak az embernek a bűne, aki „jogot formál a rosszban való megmaradásra”. Az ilyen ember saját bűnének rabja; azért nem bocsáthat meg neki az Örök Bíró sem, mert ő ezt elutasítja. Nem állítom, hogy a Gazdaságkor a Lélek elleni vétekben él, de az kétségtelen, hogy a bűnbánat ismeretlen fogalom számára. A katolikus vallás gyakorlatában egyre kevesebb a gyónó, a „vezeklés” szó kikerült a szótárból. A protestáns felekezetek megszüntették a gyónást, a „korszerű” kereskedelmi szekták egyenesen bűntelenséget árulnak.
Bűneink fölismerése, helyes kezelése és a Lélekkel való kapcsolatunk egyenes arányban van.
*
Jézus tanítványaitól búcsúztában megfogadta, hogy velük, azaz velünk „marad minden nap a világ végezetéig”, de megígérte a Szentlélek segítségét is: „Én pedig kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek: az igaz­ság lelkét, aki mindörökké veletek marad.” (Jn 14, 16.)
Kívánjuk-e az ő társaságát? A társadalom nem az igazság lelkére épül. És a mai keresztény ember élete? A mi életünk? Nem feszélyez-e különféle ügyleteink közben a közelsége?
Kicsit lejjebb olvassuk Jánosnál (Jn 16, 13.): „De amikor eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra.” Oda igyekszünk? Képzeljük el, hogy mi történne, ha körös-körül kirobbanna a teljes igazság, és minden tettünkre, tervünkre, gondolatunkra fény derülne.
*
Ki nem volt még ideges, türelmetlen, ki nem szokott félni valamitől, aminek se arca, se neve? Tudjuk, hogy az oktalan és iránytalan félelem bűneinkből ered. A Szentlélek elől elzárkózó lélek koplal, nem kap erőt bűnei legyőzésére. Úgy próbálja leplezni szorongását, hogy támad. Kifordul a normalitásból, és úrrá lesz rajta a gyűlölet. Megfigyelhető ez a magánéletben és a politikában egyaránt.
Milyen nagyszerű volna orvosságul bekapni egy tablettát, vagy más rövid úton elintézni a dolgot? Az Apostolok Cselekedeteiben olvashatunk Simon mágusról, aki Szamária városában élt, s ahol „ragaszkodtak hozzá, mert már jó ideje félrevezette őket varázslataival”. (8, 12.) Sokan becsülik a régi csalóikat. Nos, ez a Simon megkeresztelkedett, és pénzt ajánlott a tanítványoknak: „Adjatok nekem is olyan hatalmat, hogy akire csak ráteszem a kezemet, elnyerje a Szentlelket.” Péter azonban rászólt: „Vesszen el a pénzed veled együtt, mivel azt gondoltad, hogy az Isten adományát pénzen meg lehet vásárolni.” (8, 20–22.)
Ez a Simon mágus őstípus. Nevéből ered a simónia szó, amit a reneszánsz idején a pápai trónus megvásárlására alkalmaztak. A simónia az egyházból eltűnt, de Simon azóta is varázsol a világban.
*
Énekünk nem fegyvert, nem magánmegvilágosodást kér, mert az ön- és közveszélyes. A többes szám – minden ima alaphelyzete – azt jelenti, hogy az ellenfél megvilágosodását is kérjük. Ugyanis nem győzni akarunk, nem kisajátítani akarjuk az igazságot, mert az jogtalansághoz, bűnhöz vezet. Azt szeretnénk, hogy a közös gond megoldódjék. Ez pedig csak a teljes igazságban lehetséges. A teljes igazság pedig egy és oszthatatlan, és mindenkit befogad, aki nem utasítja el.