Az elkövetők pedig ugyanúgy szélsőséges iszlamisták, akárcsak a manchesteri robbantást, a londoni gázolásos-késeléses öldöklést is az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára. Két héttel korábban, Manchesterben egy koncerten robbantott az elvakult merénylő, rengeteg fiatal, köztük gyermekek halálát okozva, szombat éjjel Londonban kisteherautóval hajtottak a gyalogosok közé, majd európai városokban jó ideje elképzelhetetlennek számító rémjelenetekkel, késelve mészároltak ártatlanokat. Heten meghaltak, többtucatnyian megsérültek, sokak állapota válságos.
A két eset mindennél élesebben világít rá az iszlám terrorizmus természetére, annak kegyetlenségére, brutalitására és könyörtelenségére, és újfent rámutat arra is, mennyire sebezhető, mennyire védtelen Európa az ilyen típusú támadásokkal szemben. A londoni támadás után biztonsági szakértők azt emelték ki, mennyire gyorsan reagált a brit rendőrség: a riasztástól számítva nyolc percen belül lelőtték a merénylőket. A Scotland Yard vezetője azt is ismertette: 2013 óta 18 terrortámadási kísérletet hiúsítottak meg, és átlagosan naponta egy embert vettek őrizetbe elhárítási műveletek során. Mindezek ellenére az alatt a nyolc perc alatt a három támadó több tucat ártatlan személyt gázolt el, szúrt le, mindezeken túl pedig egy kontinens lakóinak biztonságérzetét rendítette meg vagy legalábbis tovább gyengítette. S bár a 18 meghiúsított terrortámadás bizonyára igen szép teljesítménynek számít a brit rendfenntartóktól, azért az elmúlt hetek történései azt bizonyítják, nincs tökéletes biztonság, és valami végleg megváltozott azokban az európai nagyvárosokban, amelyek az elmúlt évtizedekben a jólét, a biztonság és a béke otthonai voltak: az ott élőknek az elkövetkezőkben a terrorfenyegetettséggel is együtt kell élniük.
A megrendült biztonságérzet, az oly töré­kennyé váló béke, a fokozódó veszély, az állandóvá váló fenyegetettség egész Európa számára egyre sürgetőbb parancs az önvizsgálatra, a bevándorlás hatásainak őszinte számbavételére, az iszlám terrorizmushoz fűződő viszony felülvizsgálatára. És talán érdemes lenne elgondolkodni azon is, azok járnak-e tévúton, akik a nemzeti összetartozáshoz, a keresztyén hithez, Európa hagyományos értékei­hez ragaszkodva védenék azokat, vagy pedig az észszerűség határain belül amúgy valóban fontos nyitottságot, befogadást hirdetve átesnek a ló túlsó oldalára, és a józan ész diktálta intézkedéseknek homlokegyenest ellentmondó politikai döntésekkel megpecsételik egy kontinens, egy civilizáció sorsát.