A több mint egy évtizede meghonosított, immár Sepsiszentgyörgyön is hagyománnyá vált trianoni megemlékezést idén a Sepsiszéki Székely Tanács szervezte, és felvezetőként Bedő Zoltán olvasta fel a magyar püspöki kar imáját a trianoni döntésről, majd Gazda Zoltán idézte fel a 97 éve történteket. „Nem feledhetjük Trianont, mert az embertelen hadjárat a magyarság, Magyarország ellen ma is folyik, nemzetünket azóta is megalázzák, hadviselésben szövetkeznek ellenünk ugyanazok. Félnek tőlünk, mert a magyar mindig erős tudott lenni” – fogalmazott. „Nem tántoríthatnak meg korlátaikkal, mert élünk, hiszünk nemzetünk jövőjében, és ezért következetesen küzdünk. Magyar gyermekeket nemzünk, élhető életteret teremtünk számukra, ők meg maguknak, utódaiknak, így tudunk csak megmaradni” – hangsúlyozta Gazda Zoltán. Hasonlóan fogalmazott Nagy Gábor Levente, a Magyar Erdélyért Egyesület elnöke, kiemelve: „Nem függetlenséget akarunk, hanem azt, hogy jogainkat tiszteletben tartsák, megbecsüljenek bennünket, mert nélkülünk Erdély nem lenne olyan, amilyen” – mondott.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke  a félig üres vagy tele pohár hasonlatára alapozva sorolta nehézségeinket, sérelmeinket, de mint mondotta: „mégis itt vagyunk, a román hatalom múltbeli és jelenlegi sorozatos és módszeres beolvasztási törekvései ellenére is”. Arra hívta fel a figyelmet, nem mindegy, miként gondolkodik a felnőtt nemzedék, mit ad át azoknak a fiataloknak, akik az elmúlt 20–25 évben úgy nőttek fel itt, Erdélyben, hogy szüleik, nagyszüleik által soha nem tapasztalt tárgyi bőség vette őket körül, nem értik, amikor tragédiáról beszélnek nekik a felnőttek. „Nem panaszkodni kell, nem siránkozni a múlt veszteségein, hanem a pohár félig tele van bizodalmával kell hitet és erőt sugározni, hogy igenis van értelme építkezni, jövőt tervezni itt is, Erdélyben is, Székelyföldön is” – mondotta.
Pethő István, a Magyar Polgári Párt megyei alelnöke arról szólt, hogy a trianoni diktátum nem békét teremtett, hanem tulajdonképpen bekódolta a második világháborút, és ezért senkit nem vontak felelősségre. Mindezt a megjutalmazott trianoni utódállamok asszimiláló politikája követte, a magyarság 97 éve hét utódállamban küzd megmaradásárért, közösségi jogaiért, autonómiájáért – hangsúlyozta Pethő István. Benkő Erika RMDSZ-es képviselő arról szólt, hogy Trianonba majdnem belepusztultunk, de érvényes a magyar nemzetre is a mondás: ami nem öl meg, az megerősít. „Sokat tehetünk azért, hogy enyhítsük Trianon traumáját, legfőképp úgy, hogy nem várunk senkitől semmit, ha bízva saját erőnkben, az alkotó akaratban, sorsunkat a kezünkbe vesszük” – hangsúlyozta. „A múlton nem tudunk változtatni, veszteségeinket pedig ezerszer elsirattuk már, most eljött az ideje, hogy abbahagyjuk a jajgatást, előrenézzünk, bízzunk magunkban, és a kezünkbe vegyük a sorsunkat. Az a feladatunk, hogy olyan jobb és igazságosabb világot építsünk itt, a szülőföldünkön, amelyet örökül tudunk hagyni gyermekeinknek, hogy ne kelljen kallódniuk, sodródniuk a nagyvilágban. Muszáj, hogy a székelységnek legyen egy otthona, amely óv, véd és táplál mindannyiunkat. És ezt az otthont nekünk senki sem fogja felépíteni, ez a feladat ránk vár” – fejtette ki Benkő Erika.
Az ünnepség meghívott szónoka, Bayer Zsolt magyarországi publicista együtt gondolkodásra hívta az egybegyűlteket a magyar lélekről, arról, hogyan kellene gyökeresen megváltoztatnunk az önmagunkról való gondolkodást. Rendhagyó irodalomórával kezdte felszólalását: az elmúlt években a legszebb magyar verssort kereső magyarországi közönségszavazáson folyamatosan ugyanaz a két idézet kerül ki győztesen: Petőfitől az „Elhull a virág, eliramlik az élet”, illetve Vörösmartytól a „Most tél van és csend, és hó, és halál”. A magyar lelket tükrözi, hogy mindkét legszebbnek talált verssor az elmúlásról szól. „Igen, ilyen a magyar lélek” – illusztrálta újabb irodalmi példákkal, majd hozzáfűzte: mi lenne, ha ezt tudomásul véve végre azt mondanánk: de micsoda hihetetlen teljesítmény az, amit mi, magyarok 1100 éven keresztül képesek voltunk véghezvinni, mi lenne, ha egyszer az életben fordítva gondolnánk magunkra. Felidézte, hogy a történelem során mily erők mozdultak meg a magyarság elpusztításáért, „és mi mégis itt vagyunk”. Számba vette, hogy a trianoni döntés olyan volt a magyarság számára, mint amikor egy embernek kezét, lábát levágják, majd beteszik egy üres szobába, hogy maradjon életben, ahogy tud. S a világ egyik legnagyobb csodája megtörtént, ez a nemzet életben maradt. Mi ez, ha nem sikertörténet? Miért nem tudunk így gondolni magunkra? – tette fel a kérdéseket. Hogyan másképp tudnánk Trianont megtagadni, zárójelbe tenni, mint hogy éppen  Trianon napján azt mondjuk, ez a mi nemzeti összetartozásunk napja. Véleménye szerint a trianoni döntés századik évfordulóján nekünk, magyaroknak kellene elhívnunk a helyszínre az utódállamok képviselőit szembesíteni azzal, hogy nem tudtak és soha nem tudnak elpusztítani, számonkérni a szerződésben szereplő vállalásokat, köztük Erdélyben a nemzeti önrendelkezés jogát.
A rendezvény végén előbb Czegő Zoltán szavalta el az alkalomra írt versét, majd Kovács István unitárius lelkész mondott imát nemzetünk megmaradásáért, felemelkedéséért, a trianoni sebek gyógyulásáért. A megemlékezésen közreműködött Kanalas Éva magyarországi énekművész.