Hálával tartozom az Istennek, hogy május 20-án ott lehettem az 50 évesek kortárstalálkozóján, mint volt osztályfőnökük. A meghívó a Kakukk-hegy lábánál elterülő Magyarhermányba szólt, ahova örömmel mentem „haza”. Ott lettem családanya, ott tanítottam és neveltem nagy szeretettel és szigorral azoknak a meleglelkű, szorgalmas embereknek a gyermekeit, akiket a mai napig tisztelek és szeretek.
Megható volt a találkozás, amikor azokat a szép, fiatal 50 éveseket és párjaikat magamhoz ölelhettem. Még csodálatosabb élmény volt, mikor a régi iskolacsengő hangjára, két székely ruhás kislányt követve bevonultunk gyönyörűen felújított, feldíszített egykori osztályunkba, ahol már második alkalommal fogadott az igazgató asszony üdvözlete és a diákok köszöntő műsora. Elszorult a torkom, amikor a katedrán levő virágok között megláttam a megsárgult fedőlapú régi osztálynaplót. Amilyen szép volt az a négy év, épp olyan felemelő volt a jelenlevők rövid, hellyel-közzel humoros beszámolóit hallgatni életükről. Sajnos, az öröm mellett üröm is mindig akad: két volt osztálytárs neve már a meghívón fekete keretben jelent meg, de róluk is megemlékeztünk hagyományainkhoz híven.
Később istentiszteleten vettünk részt, végül a találkozó vidámabb fele következett, a vacsora és a hajnalig tartó buli, amely, úgy érzem, megfiatalított. Egy hétig is elnéztem volna azokat a szép, fiatal, táncoló párokat, akik anyagiakat és fáradtságot nem nézve dolgoztak ezért a találkozóért. Beszélgetéseinket közös énekléssel fűszereztük, és ismét megállapítottam, hogy rohan az idő. Az együttlétből azonban mindannyian erőt meríthettünk.
GYÖNÖS IZABELLA
