Enyhe tél esetén esetleg azt fogják mondani: majd ha fagy, s hó lesz nagy. Az új bértörvény tervezetéhez igen nagy reményeket fűztünk, mégis mindenki háborog ellene, mert csakis a más fizetésével lenne elégedett. A mostani halasztás miatt sokan sztrájkkal fenyegetőznek. A sztrájk ugyanis a béremelések legfontosabb feltétele. Néma, nem sztrájkoló alkalmazottnak a kormány sem érti a szavát. De például, ha a légi irányítók két órára beszüntetik a munkát 14 ezer lejes átlagbérük növelése végett (mint legutóbb május 30-án), akkor, ha vénasszonyok hullnak is, rögtön intézkedni kell, különben esetleg repülőgépek fognak potyogni az égből.
Végül is – a teljesítménybér-rendszerben dolgozókon kívül, akik annyit keresnek, amennyit dolgoznak – mindenkinek annyi fizetést kellene adni, amennyit kér, és akkor nem lenne békétlenség, nem lennének sztrájkok. Sokan felvethetik a kérdést: igen-igen, de honnan rá pénz? Az elkövetkezendő, megígért fizetésemelésekre az állítólagos 5,8 százalékos gazdasági növekedés nyújt rózsaszínű garanciát.
Ha az alkalmazottak végül is netán még a saját követeléseik teljesítése után sem lennének megelégedve, akkor esetleg olyan fizetésekben lehet kiegyezni, amilyenek a nyugat-európai országokban vannak. Így nem mindenki kívánkozna külföldre dolgozni, ami nálunk a gazdaság minden ágazatában munkaerőhiányt okoz. Ennek megvalósítása nem olyan nagy dolog, hiszen Románia alig van eladósodva, és így kérhetnénk kölcsönöket, mint a költekező háziasszony a hónap végén. Az államháztartás hiánya miatt ugyan aggódnak az eurokraták és a világ pénzügyőrei, de bizonyára adnának hitelt, mert van nekik pénzük. Ugyanakkor nálunk is vannak kiaknázatlan tartalékok, hiszen még nem vontunk el minden pénzt az állami beruházásoktól. Ahogy mostanig elvoltunk infrastrukturális beruházások nélkül, továbbra is jól elleszünk utak, autópályák, gyorsvasutak és egyebek hiányában.
A fizetések megállapításánál példát lehetne venni az olyan honi cégektől, intézményektől, ahol máris sikerült például a vezérigazgatók és alkalmazottak áldozatos munkáját tisztességesen honorálni.
A Romgaz vezérigazgatójának havi 20 ezer eurós a fizetése, és ott egy osztályfőnök is megkeres 2200 eurót. Megérdemlik, hisz éjt nappá téve kell árulniuk a gázt, mert az emberek nem akarják vásárolni, mivel drága. Már öngyilkossághoz is inkább kötelet vesznek, mert ha valaki magára engedi a gázt, utódai esetleg nem tudják kifizetni a gázszámlát. Az Országos Energiaár-szabályozó Ügynökség (ANRE) 300 alkalmazottjának átlagbére csak 7000 lej körüli. Ők nagy nehézségek árán tudnak megbirkózni a feltörekvő árak szabályozásával. Viszont megérdemlik a jó javadalmazást, hisz szép eredményeket értek el az ún. okos fiúk olcsó villanyárammal vagy gázzal való ellátásában úgy, hogy azok az állami vállalatoktól olcsón vették és – saját hasznukra – drágán adták tovább.
A Román Versenytanács 297 alkalmazottjának átlagbére is csak 5200 lej, és mennyit kell harcolniuk a törvénytelen konkurenciaharc legyőzése érdekében! A Pénzügyi Felügyeleti Hatóság elnökének 14 ezer lejes fizetésével szemben az alkalmazottak átlagbére csekélyke 5000 lej. Nem tudni, olyan jól felügyelik-e a pénzügyi mozgásokat, mint például A borvíz útjának munkálatait elvégzők kifizetését. De a Lottótársaság alkalmazottainak átlaga is csak 3000 lej körül van, és azért mennyi lottójegyet kell eladniuk! Viszont szép haszonnal dolgozik a cég, és még ötös találat esetén sem veszteséges.
Ha megvalósul az új bértörvény, a jól fizetett köztisztviselői foglalkozások iránt még jobban megnő az érdeklődés. Ezért nem ártana – a már meglévők mellett – még sok-sok politikai alapon osztogatott állást létrehozni. Például sokkal több aktakukacot is megbírna a nálunk levő bürokrácia. Vagy, mivel az úgynevezett nem szokványos energia egyre nagyobb teret hódít, s előtérbe került a szélenergia hasznosítása, amihez viszont kell hogy fújjon a szél, a meglévők mellé még több széltolót lehetne alkalmazni.
És rengeteg olyant, aki a Napnál fűtőként tevékenykedik.