Csergett a csergőóra, de Kobak nem kelt föl. Költötte Mama, de Kobak nem nyitotta ki a szemét. Hanem az ágya előtt topogni kezdett a kiscipő, a széken mocorogni az ingecske-nadrágocska, az óvodáskötény meg fogta magát, és leugrott a szék karjáról. Felöltözött, felhúzta a cipőt, felvette a kabátot, és elindult az óvodába. Mama kikísérte, az óvó néni felsegítette a buszba, a sofőr bácsi elvitte az óvodába.
Az óvodáskötény szép rendben berakta a kabátot-sálat a cserebogaras szekrénykébe, mert ez volt a Kobak szekrénye, aztán karjára vette a törülközőt, kezébe a fogkefét, és beállt a mosdó előtt a sorba.
Fogmosás után helyrerakta a fogkefét, hanem az óvó néni megcsóválta a fejét:
– Kobak fogkeféje száraz. Úgy látszik, elfelejtette, hogy kell fogat mosni!
Az óvodáskötény hallgatott.
Asztalra került a reggeli. Az óvodáskötény a vajas kenyeret a jobb zsebébe tette, a kakaót a bal zsebébe öntötte. Az óvó néni összehúzta a szemöldökét:
– Kobak köténye máris pecsétes! Úgy látszik, elfelejtette, hogy kell rendesen reggelizni!
Az óvodáskötény hallgatott.
Reggeli után rajzoltak a gyerekek.
– Mindenki rajzolja le saját magát! – mondta az óvó néni.
Az óvodáskötény mit tehetett, lerajzolt egy óvodáskötényt.
Az óvó néni sokáig nézegette a rajzokat:
– Sanyi túl sovány ezen a rajzon, Marika túl kövér, Kobak pedig... elfelejtett fejet rajzolni magának.
Az óvodáskötény hallgatott.
– Vonatosdit játszunk! – verte össze a kezét az óvó néni.
– Kobak lesz a mozdony, a többiek a vagonok. Indulás!
Az óvodáskötény megindult, belefogódzott Sanyi, Sanyiba Gyurka, Gyurkába Marika, Marikába Sorin, Sorinba Zoltánka és így tovább egymás kötényébe fogódzva. Hanem micsoda vonat volt ez! A mozdony hallgatott, a vagonok zakatoltak.
– Ejnye! – mondta az óvó néni. – Kobak elfelejtette, hogy sípol a mozdony. Úgy hallgat, mintha nem lenne szája.
Az óvodáskötény hallgatott.
– Verset mondunk – tapsolt megint az óvó néni.
Mindenki elmondta a verset, csak az óvodáskötény gyűrte, csavargatta némán a kötény csücskét.
– Furcsa – mondta az óvó néni –, tegnap még tudta Kobak a verset!
Az óvodáskötény hallgatott.
Az ebédet megint a zsebébe tette. Jobb zsebébe töltötte a levest, bal zsebébe gyúrta a krumplit. Az óvó néni észrevette.
– Kobak ma egész nap helytelenkedett. Most meg a zsebébe gyúrta az ebédet ahelyett, hogy megette volna. Fekete pontot érdemel!
Az óvodáskötény hallgatott.
De Sanyi megszólalt:
– Óvó néni, nem Kobak rosszalkodik, csak a köténye. Kobak nincs is itt.
Az óvó néni mosolygott:
– Csakugyan a kötény rosszalkodott? Nem Kobak, amikor csergett az óra reggel, s mégse kelt föl? Amikor költötte Mama, de nem nyitotta ki a szemét? Mért engedte Kobak, hogy az óvodáskötény jöjjön helyette az óvodába? Bizony megérdemli a fekete pontot.
A fekete pont ott éktelenkedik ma is a falon, Kobak pedig azóta soha többet nem engedte maga helyett a kötényt az óvodába.
