Kormány nélkül

2017. június 16., péntek, Máról holnapra
Farkas Réka

Tegnap tovább fokozódott a nagy román abszurd: van miniszterelnökünk kormány nélkül, kormánykoalíció, amelynek nincs kabinetje, de nyakán maradt a kormányfő, és csak bizalmatlansági indítvánnyal szabadulhat tőle. S van válság minden szinten, minden területen, pedig egy héttel ezelőtt úgy tűnt, nyugodt, unalmas nyárnak nézünk elébe.

 

A szociáldemokraták megcsinálták. Nagy elődjükhöz, a Román Kommunista Párthoz híven akartak szabadulni kényelmetlenné vált emberüktől. Ajánlgattak neki mindenféle pénzes állást, majd, hogy nem állt kötélnek, pártgyűlésen végezték ki, mondvacsinált bűnök sorát varrva nyakába. A régi aktivisták is megirigyelték volna azt a módot, ahogy eljártak, ráaggatták a múlt és a jövő bűneit, számonkértek rajta mindent, még azt is, amiről esélye sem volt dönteni, megvalósítani. Harsogott a pártelnökhöz hű kórus, s akik néhány hete még igen elégedettek voltak Grindeanu munkájával, most földbe döngölték. A piszkos munka oroszlánrészét arra a Darius Vâlcovra bízták, aki ellen korrupció vádjával zajlik büntetőeljárás, s aki úgy marad meg a köztudatban, mint méregdrága festményeket ágya alatt rejtegető politikus. Kiderült, ő az SZDP zseniális kormányprogramjának atyja, és egykori pénzügyminiszterként nemcsak a gazdasági megvalósításokat kérte számon, de azt is, miért nem fűzték szorosabbra a kapcsolatot Oroszországgal. Erről már a sarokba szorított miniszterelnök pakolt ki, Grindeanu néhány nap, óra alatt Dragnea csicskásából önjáró, önálló politikussá nőtte ki magát.
Rengeteg forgatókönyv-változat látott napvilágot arról, ki milyen érdeket szolgál ebben a csatározásban. Nem csoda, hisz nehéz józan ésszel megérteni egy ilyen faramuci helyzetet. Dragnea párton belüli gyengülése miatt volt szükség a tisztogatásra? Vagy azért, mert végre el kell fogadni azokat a törvényeket, amelyek nemcsak őt, de sok más vezetőt is megóvnak a börtöntől? Lapátra kellett tenni azokat, akik ennek útjában álltak? Esetleg valóban a titkosszolgálatok, a sötét erők vonták bűvkörükbe Grindeanut, és elejét kellett venni tovább erősödésüknek? Romániában élünk, ahol minden megtörténhet, így lehet, az összes szcenáriumban igazság rejlik.
Az már bizonyos, a szociáldemokraták által kirobbantott kormányválság nem oldódik meg egyik napról a másikra. Ha sikeres is lesz bizalmatlansági indítványuk – itt is lehetnek még meglepetések, akár új többség is alakulhat, hisz Tăriceanunak is, Dragneának is sikerült jó néhány korábbi hívüket elmarniuk –, Klaus Iohannis legfennebb tíz nap múlva kezdi meg az új kormány alakításáról szóló konzultációt, jövő héten Németországba, Brüsszelbe hivatalos. Hetekbe is telhet hát, míg újra feláll egy legitim kabinet, s addig akár az is kiderülhet, hogy jobban működnek a dolgok enélkül. Ki tudja, még valami jó is kisülhet ebből a mesterségesen kreált, nagy politikai zűrzavarból. Ha más nem, legalább néhány hétig szünetel a kormányzásnak nevezett nagy szocdem ámokfutás.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 712
szavazógép
2017-06-16: Közélet - Fekete Réka:

A vagyon elveszhet, de a tudás megmarad (Ballagtak az egyetemisták)

Egy ideig az ismeretek mennyiségi felhalmozása történik, de arra kell törekedni, hogy mindez átalakuljon minőségi tudássá – hangsúlyozta Cziprián-Kovács Loránd, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának igazgatója tegnap az alap- és a mesteri képzés végzős hallgatóinak ballagási ünnepségén.
2017-06-16: Közélet - Bokor Gábor:

Túlszaporodtak a medvék, de csak keresik a megoldást

Elmaradt az Ötvös Mózes által bejelentett bukaresti utcai megmozdulás, ehelyett a környezetvédelmi minisztérium vezetősége megbeszélésre hívta a medvekérdésben érintett feleket. A szerdai ülésen a tárca hivatalnokai prefektusi intézmények, önkormányzatok, gazdaszervezetek, vadgazdálkodók, környezetvédők, csendőrök véleményére voltak kíváncsiak, olyan javaslatokat vártak, amelyek kimozdítják holtpontról a medvék teljes kilövési tilalma okozta feszült helyzetet, és megoldást hoznak a medvekárok megelőzésre.