Nem szándékom bírálni azt az erőfeszítést, amit a jelöltek felmutattak, szép tőlük, hogy országjárásra adták a fejüket, meghallgatták a székelyföldi, közép-erdélyi, partiumi ifjak elvárásait, gondjait, mindazokét, akik érdemesnek tartották ezekre a találkozókra elmenni. Mondjuk ki: ideje volt, elvégre az elmúlt években egyre kevesebben vették a fáradtságot, hogy éppen ezzel a korosztállyal szóba álljanak, miközben minden lehetséges oldalon a fiatalok elvándorlásáról szól a fáma, az indokok között pedig toronymagasan vezet a létbizonytalanság, a kilátástalan jövő réme. Hangzatos mondatok természetesen repkedtek, hogy miként tarjuk itthon a népet, állítjuk meg a szürkeállomány Nyugat irányába való végleges „elszökését” (hiszen „szakiexportban” legalább olyan hatékonyak vagyunk), de minden csak terv, kinyilatkozás maradt. A frissen – nem mellékesen végül kihívó nélkül – megválasztott elnök változást ígér, három nagy kihívást is megfogalmazott: a munkanélküliséget, lakáshelyzetet, és igen, a kivándorlást. Dicséretes továbbá, hogy székfoglaló beszédében nem mulasztotta el megemlíteni: nehéz megszólítani a fiatalokat.
Merész vállalások ezek, főképp, hogy olyan szervezet vezetőjének szájából hangzik el, amelyet lassan 15 éve azzal a céllal hoztak létre az RMDSZ boszorkánykonyháiban, hogy kinevelje a jövő „pártbarát” közéleti emberkéit, vezéreit. És ezt nem mi mondjuk. Porcsalmi Bálint szövetségi ügyvezető elnök elég egyértelműen megfogalmazta ezt a hétvégi tisztújítón is, nyugtázva, hogy a terv egy része sikerült: a különböző döntéshozatali fórumokon markánsan vannak jelen a fiatalok, sőt, a Miért túlteljesített a legutóbbi önkormányzati választáson (lásd a Száz fiatal az önkormányzatokba kampányt). Porcsalmi ugyanakkor házi feladatot is adott: itt az ideje a számvetésnek, nagyon leegyszerűsítve, elegen vagytok, most lássuk, mire vagytok képesek, úgy is mint ernyőszervezet. Az elnök nem kertelt: tessék beállni az RMDSZ által a fiataloknak szánt programok mögé, legyen az a vállalkozókat, a gazdákat, pedagógusokat célzók közül bármelyik.
Nem irigylem a Miért éppen kenyérbe esett vezéreit. Úgy tűnik, fennállása óta talán ez az első alkalom, amikor a komfortzónából kilépve kell nem kis feladatokat megvalósítaniuk. Hiszen a felsorolt RMDSZ-programok már nem azoknak szólnak, akik önkormányzati vagy más közéleti tisztségre, politikai karrierre áhítoztak, és akik akkor is éltek volna a lehetőségekkel, ha éppen nem létezett volna az ifjúsági szervezetek adta „létra”, hanem éppen arról a csendes többségről, akiket – Oltean Csongor bevallása szerint – nehéz megszólítani. Akik egyszerűen boldogulni akarnak, elfogadható jövőt szeretnének, akiknek nem elegendő hangzatos nyilatkozatokat szajkózni, mert nem álmodoznak politikai karrierről, hanem kézzelfogható segítséget várnak. Ehhez elengedhetetlen, hogy a Miért a továbbiakban ne csak egyike legyen a politikai ugródeszkáknak, RMDSZ-homokozóknak – a köztudatban is –, és vezetőik ne csak olyankor fogalmazzanak meg erős és komoly üzeneteket, illetve „ereszkedjenek le a néphez”, ha éppen a székért folyik a harc. A fentebb említett merész tervek kapcsán pedig vegyék igen komolyan az ügyvezető elnök üzenetét: ideje bizonyítani, mások mellett a Miért-ernyő alatt már a döntéshozatali asztalokig jutott emberek révén. Ehhez pedig nem lenne haszontalan, ha a szervezet az ő kezüket sem engedné el, tanulni, illetve okítani ugyanis nem szégyen, és csak azáltal, hogy ezek a fiatalok nagy számban jelen vannak az illető testületekben, tisztségekben, sem a munkanélküliség, sem a lakatási problémák, sem a kivándorlás helyzete nem fog változni, és a közömbösség sem oldódik. Ezekért még a jólét fellegváraiban is dolgozni szokás.
Lehet, természetesen, a régi úton járni a továbbiakban is, de akkor ne csodálkozzon senki, ha az ifjak többsége továbbra is felteszi a kérdést: miért is a Miért?