Részletek /20.Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora

2017. június 24., szombat, História

Volt még egy másik özvegyasszony is, aki Jókait némileg elvonta az írástól és lekötötte érdeklődését. Ez az özvegyasszony (amint Tóth Kálmán énekelte róla később: „mindnyájunknak édesanyja”) tíz éve hordta már a gyászfátyolt, és most egyszerre valami vidámabb mosoly kezdett az ajkai körül derengeni. Egy ösztönszerű sejtelem fogta el, hogy sorsa nemsokára jobbra fordul.

  • Kemény Zsigmond-emlékművet avattak június 17-én Pusztakamaráson
    Kemény Zsigmond-emlékművet avattak június 17-én Pusztakamaráson
  • Tisza Kálmán
    Tisza Kálmán

 

Hiszen alap is volt a sejtelemhez, de nagyon csekély. Ausztria szerencsétlen kimenetelű olasz háborúja. Ha a porkolábot jól elpáholják, talán örül a rab, de abból még nem okvetlenül következik a szabadság. A villafrancai békekötés valahogy rendbehozta a császár dolgait. Mindamellett érezni lehetett a kormánygyeplőket tartó kezek lankadását, hinni lehetett, hogy a passzív rezisztenciát nem bírja ki a hatalom sokáig, holott a magyar hovatovább mindjobban összekovácsolva győzi a rossz sorsot – csak a jólétet nem bírja ki hosszabb ideig.
Holt írók csontjaiból nőtt ki különben a reménynek ez a virága. Kazinczy születésének százéves évfordulójára rendezett ünnepeken izmosodott a hit, majd a Berzsenyi-ünnepélyek nevelték, melyeken magyar ruhában, mentésen, kardosan jelentek meg az úri rendek, az asszonyok pillangós főkötőkben, a kisasszonyok ingvállban, pártával a fejükön. A lakomák tósztjaiból izzó lánggal csapkodott ki a honszeretet. Sohasem volt tökéletesebb a magyar. A nemzeti viselet fölélesztésében Jókai az elsők közt járt. Versben, prózában dicsőítette az Üstökösben.
Régi mente, régi kalpag,
Kik a honért éltek, haltak;
Feltámadnak hát megint.
Eleinte csak az ünnepélyeken szerepelt, de mikor néhány fiatal főúr az utcára is kivitte, maga Jókai is atillát és szűk nadrágot húzott, Jókainé pedig a Melinda pruszlikjában jelent meg a Váci utcán, aminőben „százszorta szebb minden asszony”.
A jogászbálon, az Európában már az élemedettebb főurak és úrnők is jobbadán magyarban jelentek meg. Sőt, gróf Károlyi Lajos egykori nyitrai főispán, ki pedig a szabadságharc ellen működött mint császári biztos, ezen a bálon magyar díszben jelent meg, alkalmat adva Podmaniczky Frigyesnek, hogy a kredencben (még akkor az volt a büfé neve) következő tósztot mondjon a bécsi hatalom egészségére: „Az Isten áldja meg azt a kormányt, mely odáig vitte a dolgot, hogy még gróf Károlyi Lajos is piros magyar nadrágban jár.”
A magyar ruhát sokan nem helyeselték hétköznapi használatul mint kényelmetlent és költségeset, de a kehidai bölcs egyik mondása, melyért nagy hálával tartoztak a gombkötők és paszománt-csinálók, elsöpörte a gáncsot. „Ha egy társaság fele részét megfeszített lábbal támaszkodó helyzetben látjuk” – mondá Deák Ferenc –, felette furcsának tűnik fel a magatartása, de ha megtudjuk, hogy a társaság másik fele ki akarja őket a helyükből tolni, akkor mindjárt érthetővé válik az egész kép.
Így lesz általánossá a magyar ruha, s veszti lassanként a modern szokásokhoz és ízléshez nem alkalmas túlzásait. A kényelmes Zrínyik, Kazinczyk és a karneolgombos bundák váltják fel a csurapékat és krispineket, darutollas kanászkalapok a cilindereket, melyeknek beveretése gyakran idéz elő rendőri beavatkozást igénylő botrányokat Pest utcáin, a színházban vagy a nyilvános étkezőhelyeken. A jogászok valóságos vadászatokat tartanak a cilinder kalapokra. A nemzeti ruha már bizonyos immunitást kölcsönöz, minélfogva sietnek azt fölvenni olyanok is, akik nem szeretik, mert ha nem is kényelmesebb, de biztosabb. Mire megindulnak a Kazinczy- és Berzsenyi-ünnepélyek városról városra, már akkorra a vidék is magyar ruhában énekli a Szózatot.
De e holt költők, ha képesek is fölébreszteni és ébren tartani a nemzetet, csak félmunkát végeznének, ha távol a birodalom határain túl, a nagy Németországban egy harmadik holt költő nem jönne segítségükre, aki fölrázza a hatalom urait. Ez idő szerint indultak meg Németországban a Schiller születésének századik évfordulójára rendezett ünnepek, s azokon elementáris erővel pattant ki a német egység gondolata és izzó vágya, ahogy azt a ravasz III. Napóleon, kinek kezei és szócsövei messze értek, szuggerálta.
A bécsi Burgban mély redőt vont a különben sem sima homlokokra az onnan fújó széláramlat. Ehhez járultak az újabb olasz események bonyodalmai, Garibaldi vörös inge, a magyar száműzöttek mozgolódása. De a Garibaldi vörös ingénél is jobban siettette az események fejlődését a fehér kabát szennyese. A katonai korrupció, mely megdöbbentő dimenziókban tárult fel. Bruck miniszter öngyilkos lett. A kincstár szánandó állapotba jutott.
Mindezek a jelek a pitymallatot jelentették. S jött is olyan sorban a jobb idő, ahogy a virradat szokott megérkezni. Először csak egy kis pirkadás vehető észre. A császár fölmenti Albrecht főherceget, s a magyar születésű Benedeket küldi Budára főkormányzónak. Azután a pátens elleni küzdelemért elítélt foglyok kapnak amnesztiát. Rechberg gróf birodalmi miniszter Jósika Sámuel báróval tárgyal, hogy mit kívánnának a magyarok. A császár itt-amott egy-egy megjegyzést ejt el, hogy Magyarországot kibékíteni óhajtaná. Mindezek a hírek kiszivárognak a legcsodálatosabb csatornákon keresztül, s a megdermedt országot felcsiklandozzák. Nyüzsgés és elevenség támad, mint mikor hangyaboly mozdul meg, ha a napsugarak megnyaldossák.
Erre az időre esik a Jókai irodalmi termelésének megcsappanása. Szinte természetes. Ilyen lázban bajos elmerülni a múlt dicsőségébe, vagy fantáziával teremtett alakok életsorsába. A várakozásnak testvére a türelmetlenség. Mindenki türelmetlen volt és lázas. Már egy-egy nemzetiszínű zászló látása, mely az ünnepélyeken imitt-amott kitűzetett, eksztázisba hozta az embereket. Csodálatos, milyen csekélység tudja felvillanyozni azt, akinek semmije sincs.
Érdekes napok voltak ezek. Volt miről beszélni a városban. Jelentéktelen események voltak, de nagyoknak látszottak, s mint a futótűz hömpölyögtek végig az országon. Dessewffy Emil gróf egy alkotmánytervezetet dolgozott ki, s azt fölolvasta konzervatív barátainak Sárospatakon, akik fölküldték vele Bécsbe gróf Andrássy Györgyöt. Valaki Deáknál járt Kehidán, s a beszélgetés egyes részletei keringtek szájról szájra. A főkormányzó Budán különösen kezdett átidomulni, mint egy meleg kályhához állított Szilveszter apónak bajuszáról, szakálláról leolvadozott a zúzmara, egyre nyájasabb és szelídebb arcot öltött a magyarok iránt, és hovatovább mind kevésbé titkolta, hogy már a rendszer végnapjait éli.
Mint varázsütésre Pest is elevenedni kezdett. A nagyurak elhagyták vidéki kastélyaikat, s bejöttek a fókuszba politikát hallani és csinálni. A kaszinó termei benépesedtek esténként. A Csekonics Jánosné szalonjában nap-nap után még a nők is politikáról vitatkoztak. A jogászok gyakori tüntetésekkel verték fel a város csöndjét. E tüntetésekkel való elbánás adta csalhatatlan diagnózisát az Örvendetes Esemény elhomályosodásának vagy közelgésének, amint vagy éles tölténnyel dolgoztak ellenük, vagy csak kardlappal, vagy csak megriasztással és a végén udvarias rábeszéléssel a szétoszlásra. A politika, mint az ezerkarú polip, magához ragadott mindent. Az írói kompániák gyülekezőhelyein nem volt többé szó se versekről, se novellákról, csak a politikai helyzetről. Mindenki remélt, csak a nagy kételkedő, Kemény Zsigmond nem bízott, elejtett pesszimisztikus megjegyzéseit mint valami rémjóslatokat hordozgatták hírül a Pesti Napló munkatársai.
Jókai nem járt e helyekre, de a politikai helyzet senkit sem rázott fel jobban, mint őt, és senki sem volt a jobb idők bátrabb, szellemesebb és hatékonyabb előharcosa és kiképezője, mint Kakas Márton az Üstökösben.
Nyáry Pál most sokat járt be Nyáregyházáról, s Jókai sűrűn érintkezett régi patrónusával. A hajdani híres alispánt mindig nagy társaság környezte a vidékről jött és a fővárosban lakó politikusokból. Ha az Arany Sasban ebédelt vagy az Európában, mindig asztalokat kellett összerakni. Tekintélyét a kiállott fogság még emelte. Szavait, következtetéseit, mint az emberi logika esszenciáját, mély tisztelettel és figyelemmel hallgatták. Jókai árnyéka volt ilyenkor s ez a ragaszkodás vitte a politika perifériáiba ismét. Nem volt vérbeli politikus és sohasem is lesz. Inkább hiúság és úrias kedvtelés volt nála, mint hivatás. De ha az egész világ politizált, ő se vonhatta ki magát ez alól; nem volt ereje ahhoz. Divat, hát divat. Szenvedéllyé a politika nála sohase vált, inkább csak úgy a felületen csapongott.
Jókai csak ilyen vasárnapi politikusnak látszott most is, mikor a politika még csak a fehér asztalnál otthonos, később is, mikor úgyszólván mindent a politika foglalt el, úgy tűnt fel nemegyszer, kivált beszélgetés közben, hogy nem jól, teljesen nem jól érti a dolgokat, hanem mikor a tollát megfogta, isteni ösztönnel olyan érveket és megfigyeléseket hozott fel egyszer-másszor éppen a mélységekből, hogy a legtanultabb politikust is meglepte. Jókainak van mélyen látó szeme, de az csodálatosan a tollán van, mint a pávának. A lángész ereje, terjedelme meghatározhatatlan valami. Ez a poéta, aki jóval a csillagászok előtt fedezte föl az Androméda csillagot anélkül, hogy valaha belenézett volna a teleszkópba, megvizsgálandó az ég boltozatán éjjel kigyúló pásztortüzeket, bizonyára képes arra, hogy amihez fog, abban esetleg túl is szárnyalhassa a szakszerű tudós határait. S azonfelül ő is a sokat szenvedett emberek közé tartozik, akiké a közeli jövő. Mert ha nem volt is fogságban, de rajta volt a kivégzendők lajstromán. Ugyancsak ekkor nyílt alkalma először találkozni Tisza Kálmánnal, kinek még friss volt bátor föllépése a bihari megyefőnökkel szemben, ki a Geszten tartott házkutatásnál azt kérdezte, vannak-e a háznál izgató iratok? – Van egy – felelte és felmutatta neki magát a pátenst.
Ilyen férfiakkal ismerkedvén meg, egyre beljebb ment a politikába. Különben is, bár ezzel az isten­asszonnyal sohasem volt oly benső összeköttetése, mint a múzsával, nem nézett oly mélyen a szemeibe s nem gyúlt iránta lázas szerelemre, végképp elhagyni sohasem tudta. Tisztán szépirodalmi munkáiban is sűrűn fordulnak elő aktuális politikai célzások imitt-amott elpotyogtatva, mint mazsola-szőlőszemek. Egy-egy ötletke, gúnyoros megjegyzés, találó kép, egy oldalvágás zárjel. Míg így várták 1860-ban a hazafiak, hogy mi lesz, maga e várakozás úgyszólván többet ért, örvendetesebb izgalmat keltett, mint azután a valóság, az októberi diploma.
Hősünk alig dolgozott valamit. Elfelejtettem írni – panaszkodik, de ez már az írói mesterség természete. Megfordítva jelentkezik pihenés után agy és anyaföld újból való produkciója. A föld könnyekben hozza meg terményeit, ha hosszan pihent, az agy nehezebben; csakhogy nem szaporodván a kötetek, Jókai jövedelme is csappant, az anyagi gondok mindjobban szorongatták. Az 1860-ik év tavaszán kénytelen volt eladni Magyar utcai házát, s ezzel a lakók nagy sajnálatára megszűnt pesti háziúr lenni, ami csinos titulus volt akkoriban.
(folytatjuk)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 505
szavazógép
2017-06-24: Jegyzet - :

Andrei Pleșu: A kormányprogram folytatódik (Glossza)

Ami Romániában történik, azt ép ésszel nem nagyon lehet felfogni.
Hogyan nyerte meg az SZDP (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) a választást? Egy olyan programmal, amelynek célja az volt, hogy „Románia prosperáljon, és minden románnak legyen jó” (Ion Luca Caragiale, Az elveszett levél, III. felvonás, 6. jelenet). A nép komolyan vette és megszavazta. (Nem éppen az egész nép, csak egy kicsivel több, mint 3 millió ártatlan optimista.) Néhány hónap alatt kiderült, hogy a győzteseknek valójában teljesen más céljaik voltak.
2017-06-24: Jegyzet - :

Megmásszuk a kapitalizmust (Morfondír)

Mi, idősebbek, szocializmus szülöttei iparkodtunk érvényesülni a kommunisták szabta keretek között, ki hitte volna, összeomlik a Szovjetunió és vele a rendszer is. Meglepődtünk, milyen hirtelen váltásokra képes a történelem. Korosztályunk tapasztalatokban gazdag, alkalmunk volt mindkét rezsimből meríteni. Merítettünk és kétszer laktunk jól. A váltás elég nyavalya volt, de hát ilyen, amikor egyik ott éri a másikat. A ághegyen nem trónolhat egyszerre két madár.