Megható történetecskék egész sora állította a hűség és az önzetlenség piedesztáljára a kutyá(ka)t. Hogy az évezredes barátság óta hányszor meg hányszor mentettek életet, húztak ki tűzből, vízből, romok alól sebesülteket, fulladozó embereket, hogy szeretett gazdijukért hány meg hány esetben áldozták életüket, és nemcsak tűzbe, vízbe, hanem a világűrbe is ,,beugrottak", ha az ember, a számukra legszeretettebb lény, az Isten, úgy kívánta. A könyv szerint tette mindezt nem is ösztönből, hanem önzetlenségből!

No, hát önzetlen kutyánk szeméből ekkor buggyant ki az első könnycsepp... A szomorúságtól. Mert tudta, hogy merő buggyantság, amit olvas. Mert nagyon is önzésből cselekszi minden kutya azt, amit cselekszik, amit elvárnak tőle. Mert évezredek hosszú során át beleivódott, belekarcolódott, belekódolódott génjeikbe az emberközelség, hogy szimbiózisban éljenek az emberrel. Mert így jobb nekik. Így maradhat fenn a fajuk, így foglalhatnak el egyre nagyobb vadászterületeket az ember oldalán. Így népesíthetik be a földet, majdan a világegyetemet. Így kerülhetnek mindennap, a nap minden órájában ,,csontközelbe", így jut(hat)nak a legkönnyebben a mindennapi konchoz, nemcsak ehető pedigréhez, hanem fajtisztaságukat igazoló ,,valódi" kutyabőrhöz...

Kutyánk akkor is felzokogott, amikor a kivert, gazdátlan, lelövendő, sterilizálandó, kóborlásra ítélt, veszettségbe kergetett, sorstalan fajtársairól olvasott. Hogy nemcsak totálisan lezüllesztett kutyamenhelyek vannak, hanem kutyalágerek, ebgettók, kutyagulagok és kutyakrematóriumok is... Felirattal: ,,Az ugatás szabaddá tesz!"

De nézd meg jól, kit ugatsz meg. A kutyatörvények alkotóit, a nagykutyákat megugathatod spontánul, önzetlenségből, de a gazdit, a gazdit csakis önzésből ugasd!

Mondtam a barátomnak, mondja meg a négylábú barátjának, ne búsuljon oly keservesen. Főleg éjszaka ne vonítson, ne orgonáljon oly szívfacsaróan a lépcsőházban, mert nem tudok aludni. Önzetlenségből. És kutyául érzem magam.