Közeleg a leginkább várt Grand Slam-torna, a wimbledoni teniszverseny, amely a maga nemében páratlan. A hagyományain túl számos érdekesség fűződik a viadalhoz.
Idén immáron 131. alkalommal rendezik meg a négy Grand Slam-torna legrégebbi és leghíresebb, egyetlen füves borítású teniszversenyét, a wimbledoni tornát. Az All England Lawn Tennis and Croquet Clubban július 3. és 16. között a világ élmezőnyébe tartozó több száz játékos két héten át kényezteti majd a sportág kedvelőit. A főtáblára egyéni versenyeken 128 teniszező, a női és férfi páros versenyeken 64 pár, a vegyes pároson 48 pár kerülhet, akik kieséses rendszerben játszanak egymással. A mostani viadalon két magyar, Babos Tímea és Fucsovics Márton is főtáblás.
Sajátosságok
A wimbledoni teniszversenyt 1877-től kezdve ugyan évről évre Angliában rendezik, ám férfi egyéniben Fred Perry 1936-os sikerét követően 77 évet kellett várni az újabb brit sikerre. Az átkot végül 2013-ban Andy Murray törte meg. A kétszeres olimpiai bajnok teniszező – 2012-ben Londonban és 2016-ban Rióban is aranyérmes lett – a mostani tornára címvédőként érkezik.
A női egyéni versenyeket 1884 óta rendezik meg, de 1977-től hiába keresünk brit hölgyet a bajnokok közt. Virginia Wade 40 évvel ezelőtti győzelme az utolsó hazai diadal. A bajnokok mindig megkapják az eredeti trófeánál negyednyivel kisebb serlegmásolatot, amit hazavihetnek.
Azon túlmenően, hogy füvön rendezik, a wimbledoni tornának más sajátosságai is vannak: minden játékosnak tetőtől talpig fehérben kell játszania, és tilosak a szponzori feliratok.
A centerpálya 1922-ben nyílt meg, amikor az All England Lawn Tennis and Croquet Club a Worple Roadról jelenlegi helyére, a Church Roadra költözött. A 15 ezer ember befogadására alkalmas stadiont az esős angol időjárás miatt – sokszor meg kellett szakítani vagy el kellett halasztani a versenyeket – 2009-re behúzható tetővel látták el, ami tíz perc alatt becsukódik. A centerpályát kizárólag a wimbledoni bajnokságra használják. Az egyetlen kivételt a 2012-es londoni olimpia teniszversenyei jelentették.
A II. világháborúban öt bomba rongálta meg a centerpályát, ahol 1200 ülőhely ment tönkre. A wimbledoni tornát ugyan 1946-ban ismét megrendezték, a károkat csak 949-re tudták teljesen helyreállítani.
Egészen 2003-ig élt a hagyomány, hogy a teniszezők meghajoltak a nézők előtt. Ma már csak akkor láthatunk ilyet, ha II. Erzsébet brit királynő vagy a walesi herceg, Károly is a lelátón ül.
A tornán közreműködő 250 labdaszedő kivétel nélkül a helyi londoni iskolákból kerül kiválasztásra. Akik Andy Murray, Rafael Nadal, Roger Federer, Angelique Kerber és a többi klasszis meccsein szeretnének labdát szedni, azoknak írásbeli és állóképességi teszten is meg kell felelniük, és a legjobbak közül az osztályfőnök választja ki a szerencséseket. Lányok csak 1985 óta lehetnek labdaszedők a centerpályán. A versenyen segédkező gyerekek átlagéletkora 15 év, és fejenként 150 fontot kapnak a két heti munkáért.
Katapultkezűek és a dresszkód
A leggyorsabb szerva az amerikai Taylor Dent nevéhez fűződik. A 2010-es viadalon egy 240 kilométer per órás szervával lepte meg a szerb Novak Đokovićot, aki azért megnyerte a meccset.
A nőknél Venus Williams karja sült el a legjobban. Ő 205 kilométer per órával küldte át a labdát ellenfele térfelére.
Bár a balhés John McEnroe is meglehetősen szélsőséges figurája volt a sportágnak, mégsem ő, hanem a nyolcszoros Grand Slam-bajnok André Agassi volt az, aki 1988 és 1990 között nem volt hajlandó pályára lépni Wimbledonban. Az amerikai fenegyerek a torna dresszkódja miatt rágott be, és a viadalt körülvevő egész légkört „begyöpösödöttnek” nevezte.
Rekordbajnokok és a leghosszabb meccs
Wimbledon királynője kétségkívül Martina Navratilova. A cseh származású amerikai teniszező kilencszer lett a híres füves pályás torna bajnoka a nők egyéni versenyében. A férfiaknál hármas holtverseny alakult ki: William Renshaw, Pete Sampras és Roger Federer is hét-hét alkalommal diadalmaskodott.
Ha maratoni hosszúságú teniszcsatát keresünk, akkor mind közül egy 2010-es összecsapás emelkedik ki leginkább. Az amerikai John Isnernek nem kevesebb mint 11 óra és öt percet kellett szenvednie azért, hogy legyőzze a francia Nicolas Mahutot. Nem mellesleg három napon át gyűrték egymást.