Czegő Zoltán Katonabogarának cselekménye nem egy konkrét, jól beazonosítható történelmi időszakban játszódik. Ez egyfajta időtlenséget, örökérvényűséget biztosít a regénynek.
Mégis, bár a falu férfilakosságával, s egyáltalán, az egész faluval történteket nem lehet pontosan kötni egy adott történelmi időponthoz, nyilvánvaló, hogy a XX. századról van szó. Arról a századról, melyben a különféle ideológiák nevében a társadalommal vagy, ha úgy tetszik, a néppel kísérletezgető Hatalom a legnagyobb romlást hozta a székely faluközösségekre. A néppel való kísérletezgetés valamilyen eszme nevében mindig bizonyos társadalmi osztályok, társadalmi csoportok vagy pedig egyes néprészek megbélyegzését, kirekesztését, végső esetben elpusztítását jelentette.
Nemrég egy ismerősöm, aki épp befejezte a Katonabogár elolvasását, azt hozta fel, hogy ami a regény végén történik, vagyis hogy egy székely falu felnőtt férfilakosságát deportálják és elpusztítják, ez hihetetlen, ez a science fiction világába tartozik. Pedig történtek hasonló esetek, amikor a második világháború előestéjén, tehát még békeidőben székelyek vagy magyarok lakta erdélyi falvakból a Hatalom kényszermunkára deportálta a civileket, ahonnan sokan bizony nem tértek vissza. És nem is csak férfiakat, hanem volt, hogy nőket is, ráadásul kiskorúakat, ahogy erről a Székelyföld folyóiratban is jelent meg pár évvel ezelőtt írás. A valóság sokszor szörnyűbb tud lenni minden borúlátó fikciónál.
Czegő Zoltán regénye nem egy bizonyos székely faluval megesett kataklizmáról szól, hanem összevonva, sűrítve mintegy lényegét, kvitesszenciáját adja annak, amit a Hatalom az idők folyamán tett az egyes székely faluközösségekkel, a rendtartó székely faluval. Vagy amit esetleg tehet még a jövőben is. Ugyanakkor a regényben Szenes néven szereplő falu lakóinak válasza a Hatalom atrocitásaira példaértékű lehet a székely falvak lakói számára. Mármint az a hatalmas közösségi összefogás, ahogy a falu lakói megpróbálják kivédeni a Hatalom támadásait. És ami a megmaradásuk záloga is. Arról a nevezetes közösségi összefogásról van szó, amely a régi időkben jellemzője volt a székely falvaknak, de mára mintha kezdett volna odalenni.
Így a Katonabogár, bár igen szomorú, sokszor tragikus hangvételű mű, szerintem mégsem nevezhető teljes joggal tragikusnak. A végén − bár szorult, sőt kényszerhelyzetben –, ha szokatlan, meghökkentő formában is, de találnak valamiféle megoldást, hogy a falu ne pusztuljon ki. De az igazi megoldást nem a regény vége, hanem maga az egész regény nyújtja: példa a nagymérvű közösségi összefogásra, amellyel megelőzhető a pusztulás, kivédhető a katasztrófa.
A Katonabogár nyelvezete száz százalékig hiteles székely nyelvezet, annak minden bűbájával. Ez a regény egyik nagy erőssége. De mint fentebb szó volt róla, a Katonabogár nem humoros mű. Éppen így válik nyilvánvalóvá, hogy az ízes székely kifejezések, a figurás nyelvi fordulatok, a székely beszédben megnyilvánuló olykor csavaros gondolkodásmód nem feltétlenül a humorkeltés eszköze. A székely tájnyelv sokszor a sanyarú sors elviseléséhez nélkülözhetetlen menedék, egyfajta hátország, ahová mindig visszavonulhat a székely, ahol mindig otthon érezheti magát, s amit nagyhatalmi döntéssel sem lehet elcsatolni tőle.
