Szóvá tette a magyarellenes kampányt Sógor Csaba

2017. július 5., szerda, Világfigyelő

A legutóbbi romániai kormányválság során szinte a teljes román politikai elit és a vezető sajtóorgánumok soviniszta magyarellenes hangulatkeltésbe fogtak, ami rendkívül veszélyes a romániai demokráciára és az etnikumközi viszonyok stabilitására nézve – erről tájékoztatta Sógor Csaba az Európai Parlament plénumát.

Strasbourgban ülésezik július 3–6. között az Európai Parlament. Hétfő este Sógor Csaba egyperces felszólalásban hívta fel képviselőtársai figyelmét a romániai magyarellenes hangulatkeltésre. „Ezzel a cél a politikai válság megoldásának elodázása lehetett, ám közben sikerült a román közvéleményt a 1,3 milliós őshonos magyar kisebbség ellen hangolni” – hangsúlyozta az RMDSZ-es képviselő.
Sógor Csaba elmondta: az ellenzéki pártelnökök szélsőséges kirohanásai mellett a különböző hírcsatornákon az újságírók dezinformációs kampányt folytattak, teljesen hamis képet festve az országban élő magyarokról, más esetekben alkotmányellenesnek állítva be olyan jogos és legitim kéréseket, amelyekre az ország kötelezettséget vállalt nemzetközi megállapodások ratifikálásával.
„A párbeszéd elutasítása a többség-kisebbség viszony rendezésében soha nem vezet jóra, ezt tapasztalhatták Európa népei is” – fogalmazott a képviselő. Sógor Csaba reményét fejezte ki a tekintetben, hogy Romániában a többség hajlandó lesz tárgyalóasztalhoz ülni, hiszen a kisebbségben bármikor partnerre talál, és így el lehet jutni egy többség-kisebbség megállapodáshoz, egy „új kezdethez a román–magyar kapcsolatokban”.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 720
szavazógép
2017-07-05: Közélet - :

Eső okozta balesetek

Két közúti baleset történt hétfő este az eső miatt csúszóssá vált úttesten – tudatja a megyei rendőr-felügyelőség.
2017-07-05: Világfigyelő - :

A népszavazás a döntő (Katalónia Függetlensége)

Ha az október 1-jei függetlenségi népszavazáson a többség a Spanyolországtól való elszakadásra szavaz, Katalónia 48 órán belül egyoldalúan kinyilvánítja függetlenségét – áll abban a törvényjavaslatban, amelyet tegnap mutatott be Barcelonában a Junts pel Sí (Együtt az igenért) katalán kormánypárt és a Népi Egység (CUP) baloldali nacionalista párt.