Legyen az minimálbér-emelés vagy a hivatalnokok fizetésének rendezése – a döntések szélsebesen jönnek le a futószalagról. Az egységes bértörvényt a parlament is viszonylag gyorsan letudta, pedig a tervezetet még maguk az érintettek sem fogadták osztatlan lelkesedéssel. A minimálbér szédítő iramban elképzelt emelésének (nagyjából egy év alatt megközelítheti a 2016-os szint dupláját) következményeivel sem nagyon foglalkoznak a döntéshozók. A józan hangok kívülről jönnek: gazdasági szakemberek, magánvállalkozók, esetleg néhány pénzügyi hozzáértő részéről. Tanácsaik azonban nem igazán hallatszanak a Victoria-palotában, a Nép Házában sincs hatásuk, legfennebb csak tessék-lássék  módon (a törvény által előírt társadalmi dialógus jegyében) állnak szóba velük. Ilyen körülmények között könnyedén arra ébredhetünk 2018 elején, hogy a minimálbér átlépte a bűvös kétezer lejes határt, amely a felsőoktatást végzettek esetében háromszáz lejjel megtoldandó.
Félreértések elkerülése végett szögezzük le: a minimálbér emelése szükséges, már csak azért is, mert európai viszonylatban nevetségesen alacsony szinten leledzik. Ám az idevágó döntéseknek legalább köszönőviszonyba kellene lenniük a gazdaság teljesítőképességével. A fentebb említett elemzők és munkáltatók sem az emelés szükségességét vitatták – a tempót viszont annál inkább.
Könnyen megtörténhet – és ennek kisebb-nagyobb jeleit már láthatjuk –, hogy amit a gáton nyerünk, azt a réven elveszítjük. Meglehet, hogy az emberek végül több pénzt visznek haza, de legalább ekkora esély van arra, hogy megnő azok száma, akik semmit, mert egyszerűen állás nélkül maradnak. Az országos statisztikai intézet hétfői adatsorából az is kiviláglik, hogy a februárban elfogadott 200 lejes minimálbér-gyarapítás óta a munkanélküliségi arány is növekedésnek indult. A változás egyedüli oka nem ez, viszont sokan jelezték: elbocsátásokhoz vezethet, ha túl gyorsan kerekítik a minimálbér mértékét. A menesztéseknek pedig a legrosszabban fizetettek, legtöbbször szakképzetlenek az  áldozatai, mivel a szakképzettek piacán egyre hangsúlyosabb a munkaerőhiány. Egy szociális szempontból így is terhelt országban ez minden, csak nem jó, hiszen tovább gyarapodik a segélyezettek amúgy sem elenyésző tábora. Ugyanakkor több kis magánvállalkozás is csődbe mehet a minimálbér-emelési sebesség hozta pluszköltségek miatt.
Zárásként meg kell még említeni a gazdasági szakma egy részének álláspontját, mely szerint igencsak aggályos a magánszféra tiltakozása, panaszkodása, hiszen ha a vállalkozások nyereségét nézzük, egyértelművé válik: rossz üzleti politikát követnek sokan. Magyarán, ha nem a profit besöprésére összpontosítanának, hanem a versenyképességre, megfelelően megfizetett, képzett emberekkel, akkor a minimálbér emelése sem okozna zavart. Elvileg helyes ez az álláspont, csakhogy ehhez mentalitásváltásra is szükség volna, s az pedig évtizedekbe, századokba is telhet. Marad a valóság, sok munkáltató fogat a garashoz hozzáállása, ezen pedig csak okos állami beavatkozással lehetne javítani. A minimálbér-emelés adómódosításokkal súlyosbítva – amelyekről még a kormány sem tudja pontosan, milyenek is lesznek, de nagyon akarja – viszont egyelőre csak ellenállást, netán egyenesen törvénytelenségeket szül, gazdasági fejlődést, nagyobb adózási kedvet nem. És ezzel a kör be is zárult.