Úgy látszik, nem feledkezett meg rólunk, hű(lye) alattvalóiról, akik két és fél éve jobb híján belé vetették minden veszendőbe menendő bizodalmukat, és rá szavaztak. Most, hogy elérkezett elnökségének feléhez, rádöbbent: rohan az idő, közeleg mandátumának vége, jönnek az új választások, eszébe juthattak a magyarok, hiszen ismét jól foghat az a pár százezer szavazat, amit a múltkor is bekasszírozott tőlünk.
Az uralkodóknak jó pont, ha ismerik alattvalóik nyelvét. Annak idején az osztrák császár felesége, Sissi is megtanult magyarul, de maga Ferenc Jóska is állítólag tudott annyit, hogy: „Minten nattyon szép, minten nattyon jo, mintennel meg fagyok elégedve.” Trónra lépése óta Iohannisnak is volt ideje megtanulnia nyelvünkön azt a néhány szót, amit külföldön egyfolytában, románul és németül oly gyakran ismételget, mármint hogy a nemzetiségi kérdés tekintetében nálunk minden nagyon szép, minden nagyon jó, és mindennel meg vannak elégedve, elsősorban a romániai románok. Ő maga rá az élő példa, mert ím, hogy felvitte Isten (illetve a szavazók) a dolgát, egészen az elnökségig.
Idő bizonyára nem kerül arra, hogy Iohannis vendéglátóival belelapozzon közös történelmünkbe, de ha már kérdezetlenül Brüsszelből is megüzente, hogy autonómiáról szó sem lehet, talán itt, helyben szóba hozható, nem is vita, hanem csupán félreértések oszlatása végett, hiszen korábban ő maga lobbantotta érvvé, hogy márpedig a szászoknak sem volt itt Erdély területén semmiféle autonómiájuk. Talán a házigazdák közül akadna, aki csupán félelemoszlatásul röviden elmagyarázná, hogy igaz ugyan, hogy háromféle, jogilag megalapozott ilyenfajta igénymegfogalmazás is született, melyek képviseletünk lazaságának (?) jóvoltából ugyan parlament elé még nem kerültek, de a jól működő titkosszolgálatok bizonyára készséggel bocsátják az államelnök rendelkezésére, hogy meggyőződhessen ő, de akár az ország népe is, hogy félelemre semmi ok. Látatlanban, anyagismeret hiányában fogant vádak dacára egyikük sem tartalmaz olyasféle ásatag, középkori önrendelkezés-igényt, mellyel a szászok rendelkeztek, mikor például Bethlen Gábort, Erdély fejedelmét, aki némely rózsaszínlátók szemében Tündérkertté varázsolta országát, ha úgy szottyant kedvük, anno, Nagyszeben kapuin belülre látogatóba sem engedték. Nem, ilyenfajta elzárkózástól senkinek sem kell tartania. Csoda, hogy szegény, elnyomott szászok, svábok, németek itt, Erdélyben kibírták magyar uralom alatt kilencszáz esztendeig úgy, hogy 1910-re hatszázezren voltak. Aztán akiket saját kérésükre Ceauşescu még nem adott volt el, azok ’89 után majdnem hiánytalanul szerencsésen Németországba távoztak. Mára már csak alig maradtak mutatóba néhányan. Bánhatják is, mert ha veszteg ülnek, akkor Iohannishoz hasonlóan ők is rendre akár császárokká válhattak volna. Egyébként mélységes együttérzésünk mindazokkal, akik sorstársakként, hűségük ellenére előbb a megkésett román nemzeti tudatra ébredés, majd a nemzeti szocializmus áldozataivá váltak.
Az erdélyi magyarok szemére vetették legújabb uralkodójuknak, Iohannisnak, hogy március 15. alkalmával rajta kívül Románia elnökei köszöntötték a romániai magyarságot. Iohannis remélhetőleg, ha nem is holnap, de megmagyarázza a fafejű székelyeknek, hogy az erdélyi szászok a ’48-as forradalom idején hűek maradtak a bécsi udvarhoz, és ezért nem állhattak a magyar forradalom mellé. Így a románokhoz hasonlóan – akik szintén az osztrák császár oldalán harcoltak a magyarok ellen – neki sem igazán ildomos a forradalom kitörésének megünneplése. Világos, hogy itt esetleg csak a magyar forradalom leverésének dátuma lehet igazi ünnep. (Világos, 1849. augusztus 13.)
De ne gyanakodjunk mi, vendégszerető népnek tartott székelyek a fölöttünk átzúgott történelem mindenféle ránk romlott nyavalyájával rögvest, ha magas vendég érkezik. Maradjunk a ma kis és nagy bajainál, mert lehet, azért érkezik elnökünk a Nemlétező Székelyföldre, mert felszabadították a medvevadászatot, és nagy elődjéhez  hasonlóan ő is kapitális trófeát szeretne kilőni. Ha ezt megtenné, máris nagyot nőne a székelyföldi gazdák és vadászok szemében, akik még Bukarestet is megjárták medvétlenítési ügyben...
S ha még arról is meg tudja győzni őket, hogy történelmi örökségük és a jelképhasználat tiltásával feledettnek vélt vagy rejtegetett szerződéskötésekben, törvényhozási cikkelyekben, sőt, alkotmányban is rögzített jogaik gyakorlásának büntetésével együtt elfeledjék mindennapi és holnapi megélhetési gondjaikat is, s jövőt biztosító anyanyelvű állami iskolai-egyetemi hálózat biztosítása helyett adófizetőkként éhomra, szívre tett bal kézzel véle együtt állami himnuszt énekeljenek, bizonyára ismét rá fognak szavazni.
De tényleg, miként felénk mondják: lássuk előbb a medvét.