De ott van a pohár üres fele: az etnikai alapú autonómia határozott elutasítása, a magyar sérelmek egybemosása a székelyföldi románok sirámaival, a román állampolgárság hangsúlyozása, a hozzá intézett kérések és várakozások elhárítása, a Székelyföld kifejezés gondos kerülése, az egész távolságtartó magatartás, amit tiszteletteljes és barátságos hangneme mellett tanúsított. Lényegében ez is jobb, egészében véve tisztességesebb magatartás, mint amihez az utóbbi 27 évben szoktunk: Ion Iliescu bátorította a nacionalizmust, Emil Constantinescu nem tudta leszerelni, Traian Băsescu heherészéssel takargatta. Klaus Iohannis annyiban következetes, hogy megválasztása előtt sem mutatott érdeklődést a magyarság iránt, és most sem próbál hiú reményeket kelteni. Ezt akár javára is írhatnánk, hiszen valóban nem rajta, hanem a (magyar ügyekben mindig elfogult és gyanakvó) parlamenten múlik többek között az ország közigazgatási felosztása és sok más olyan törvény elfogadása, illetve alkalmazása, amely előrelépést hozna a kisebbségi jogok érvényesítésében. Mégis fontos az államfő hangja, állásfoglalása ezekben a kérdésekben is: ha a kormány kapkodó pénzügyi politikáját, a korrupciós bűnök elkenésére irányuló erőfeszítéseket, a plágiumot és a hazugságot elítéli, akkor – gondosan, rátartian építgetett hírneve csorbulása nélkül – nem hunyhat szemet a magyarságot érő sorozatos jogsértések, a nyilvánvaló egyenlőtlenségek és visszásságok fölött. És bizony, e vonatkozásban sokat kell még pótolnia.
Talán túl sokat várunk el tőle, de azt igenis kötelessége észrevenni, ha a dolgok nem mennek jól, és az is látható, hogy a kínos kérdések halogatása nem vezet sehova. Ha egy kisebbség elnyomottnak érzi magát, azért nem lehet csak őt vádolni. A székely zászlót nem mi, magyarok akartuk politikai töltettel felruházni: ha a román állami szervek – a prefektus, a bíróságok, a habzó szájú hazafiak – nem tiltják és üldözik minden eszközzel, nem rakódik rá az a jelentés, amit a román–magyar vitában semlegességre törekvő államfőnk kifogásol, és ugyanez a helyzet az iskolákkal, utcanevekkel, anyanyelvhasználattal is.
A fordított logikát ugyan megszoktuk a balkáni eszköztárban, de nem szívesen fogadjuk egy erdélyi – és szintén kisebbségi – személytől, akinek két és fél éve feltétel nélkül bizalmat szavaztunk. Szeretnénk látni, hogy megérdemelte.