Tehát megkérdeztem, igaz-e a hír, miszerint Iohannis azt mondta volna Hargita és Kovászna megyében való körülpillantása alkalmával: Románia zéró toleranciát hirdet mindenféle magyarellenesség ellen, és teljes mértékben garantálja a Romániában élő magyarok biztonságát.
A Rádió Jereván kérdéseimre a következőket válaszolta: A hír igaz, némi apó korrekcióval. Nem Klaus Iohannis mondta és nem a Nemlétező Székelyföldön, hanem Orbán Viktor az izraeli miniszterelnök, Benjámin Netanjahu magyarországi látogatása alkalmával, és nem a magyarellenesség ellen hirdetett zéró toleranciát, hanem az antiszemitizmus ellen. Nem Iohannis a Romániában élő magyarok biztonságát, hanem Orbán a Magyarországon élő zsidók biztonságát garantálta teljes mértékben.
Örvendetes, hogy a román himnusz elhangzása után Iohannisnak tetszett a székely himnusz is mint zenemű. Mivel magyarul énekelték, nem értette a szövegét, azért nyerhette el tetszését. Kezdetben meg volt elégedve és dicsérte a választott tisztségviselők erős és szép hangját, de aztán kórusuk székely kesergőinek meghallgatása után már nem lelkesedett annyira.
Azokat is mint zeneműveket hallgatta, és bizonyosan azt dúdolta magában, hogy ezek a magyarok állandóan ugyanabból a kottából énekelnek, és ezeket a régi nótákat már hírből ismeri. De mivel a magyarság képviselői állandóan ezt fújják, még sokszor meghallhatja, ezért jobb, ha egyik fülén be s a másikon ki. „Egyes témák ugyanis mindig érzékenyek lesznek a többség számára” szövegű dallal kapcsolódott bele a közös nótázásba és ismételte el a refrént Iohannis. Különben is a másik szólamot, a románok (Jeremiás) siralmait, amit kánonban szoktak énekelni, szintén ismeri. Csak azokra mégiscsak jobban oda kell figyelni, mert ha itt kevesen is, de hallgatóik az országban sokan vannak.
Iohannis kapott ajándékba egy székely zászlót, amit nem mert megfogni, mert úgy gondolta, akár mérgezett is lehet, és félt, hogy úgy jár, mint az amerikai nagykövet, aki megengedte magának azt a könnyel­műséget, hogy kézbe vegye és azzal fényképezkedjen, aztán mivel összekente magát, nem győzött utána eleget mosakodni. Az elnök, hogy ne maradjon adós, viszonzásként adott egy román zászlót (épp kéznél volt), hogy annak színeivel barátkozzanak a székelyek.
Aztán elment a csíksomlyói kegytemplomhoz, hogy a magyarok istene előtt bűnbánatot gyakoroljon, mert Románia kézen-közön megakadályozta a csíksomlyói búcsú felkerülését az UNESCO világörökségi listájára.
A látogatás folyamán képviselőink kinyilvánították, hogy stratégiai partnerséget szeretnének a román állam és a magyar közösség közt. Ez nem kerülne semmibe Romániának, nem mint az Amerikával kötött, amit négymilliárd dollárért újított fel Iohannis.
Innen elnökünk elutazott Kovászna megyébe, és a Nemlétező Háromszék megyeközpontjában megcsodálta a nem létező sárkánydombot.
Látogatása alkalmával aggodalommal vette tudomásul, hogy a magyar fiatalok nem tudnak jól románul, ezért nem képesek érvényesülni Romániában. Megkérdeztem a  jereváni rádiót, igaz-e ez a hír, mire azt válaszolták: a hír nagyon is igaz, annyi apró korrekcióval, hogy nemcsak a magyar fiatalok, hanem még nagyobbacskák, választott képviselőik sem mindig állnak a románnyelv-tudás magaslatán. És jó lesz, ha az ifjak megtanulnak a román mellett esetleg még angolul, németül, olaszul, spanyolul vagy franciául, mert ha netán jó romántudással mégsem találnának jól fizetett munkát idehaza, akkor ezen nyelvek egyikével külföldön is érvényesülhetnek.
Elterjedt az a hír is, miszerint betartják az 1918-as gyulafehérvári ígéreteket, és a székelyek használhatják saját zászlójukat, megtarthatják ünnepeiket. Igaz-e mindez, kérdeztem a jerevánitól, és azt válaszolták, hogy ez a hír is igaz, de ez is némi korrekció­val. Nem a magyaroknak tett ígéreteket tartják be, hanem csak betartanak nekik. És majd csak akkor ünnepelhetik március tizenötödikét és használhatják a székely zászlót, amikor a Romániában élő magyarok száma is annyi lesz, mint például az itt élő szászok, ukránok, bolgárok törökök stb. száma.