Anyasági támogatás a külhoniaknak

2017. július 22., szombat, Belföld

A kormány jövő januártól a Köldökzsinór program keretében kiterjeszti az egyszeri anyasági támogatást a külhoni magyarságra is, erre 640 millió forintot különítettek el első évben –nyilatkozta tegnap Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) államtitkára.

A Köldökzsinór programmal azt szeretnék jelezni, hogy a kormány számára minden megszületett magyar gyermek érték, szülessen bárhol a világon – mutatott rá a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, aki hangsúlyozta: a családok támogatása számukra nem kiadás, hanem befektetés.
A program alapján jövő januártól megteszik az első lépéseket, hogy a magyarországi családtámogatási formák közül bizonyos juttatásokat azok is megkaphassanak, akik nem Magyarország közigazgatási határain belül vállalnak gyermeket.
Első lépésként az egyszeri anyasági támogatást januártól minden magyar édesanya megkapja, függetlenül attól, hogy a gyermeke a világ mely pontján született. Ez érvényes a Kárpát-medence és a diaszpóra magyarságára egyaránt – jelezte Novák Katalin. Hozzátette: egy egyszeri, 64 125 forintos támogatásról van szó, és mintegy 10 ezer gyermekkel számoltak az első évben, így összesen 640 millió forintos keretet különítettek el erre a célra.
A támogatást akkor kaphatják meg az érintettek, ha a gyermeket anyakönyveztetik, illetve tekintettel a felvidéki helyzetre a magyar igazolvány is jogosító okmány lesz.
Szintén januártól kiterjesztik a babakötvényt is: minden gyermeknek indítanak egy Start-számlát, ezen 43 ezer forintos kezdőtőkét helyeznek el. Utána erre lehet további megtakarításokat elhelyezni, és ezt az állam kamattámogatással kiegészíti majd. Amikor a magyar fiatal 18 éves lesz, akkor megkaphatja az összegyűlt összeget – fejtette ki Novák Katalin.
Az EMMI államtitkára beszámolt arról is, hogy Tusványoson átadtak pénteken egy mobil játszóteret. A kormány tavaly 100 milliós keretet különített el a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének, hogy Kárpát-medence-szerte létre tudjanak hozni családi közösségi tereket. Ennek egyik eleme ez a mobil játszótér, amelyet különböző helyeken, fesztiválokon állítanak fel, ahol családok részt vesznek a programokon.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 716
szavazógép
2017-07-22: Belföld - :

Trianon kihívásaira válasz a magyar állampolgárság

A kornak megfelelő választ kell adni Trianon kihívására, ma ilyen például a nemzet közjogi egyesítése az állampolgárság által – hangoztatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Tusnádfürdőn egy tegnapi fórumon.
2017-07-22: Belföld - :

Panaszt tett az RMDSZ

A Köztisztviselők Országos Ügynökségéhez fordul Ioan Ţene kinevezése ügyében az RMDSZ – írja a szövetség tegnapi közleményében.