Az újoncok rangadóján 2–1-re győzött a Sepsi OSK a Bukaresti Juventus ellen a Tineretului Stadionban az I. ligás labdarúgó-bajnokság 2. fordulójában. Egy igazi sporttörténelmi pillanat volt a háromszéki labdarúgás történetében, hiszen első góljait és élvonalbeli sikerét ünnepelhette a piros-fehér mezes csapat és szurkolótábora.
Támadó szellemben futballozott a Sepsi OSK, és már a 2. percben lehetőség adódott Hadnagy Attila előtt, aki a tizenhatos vonaltól veszélyesen csavart a kapu mellé. Nem sokkal később Victor Astafei jobb oldali beadását követően Issa Thiaw fejelt jó helyzetből léc fölé. A 6. percben a Juventus is veszélyeztetett, de Marian Stoenac közelről hibázott. A folytatásban a piros-fehérek birtokolták többet a labdát, viszont mezőnyfölényük ellenére csak egy helyzetük volt Sebastian Ghinga révén, akinek távoli lövését Joao Mingote védte. A 31. percben Stoenac kapott kiváló passzt jobb oldalról, majd tizenhat méterről erős lövéssel próbálkozott, amely csak néhány centivel a kapu mellett süvített el, így gól nélkül fordulhattak a csapatok.
A második félidőben a fővárosiak is több figyelmet fordítottak a támadójátékra, és többször is sikerült hosszú percekig a saját térfelükre szorítaniuk a szentgyörgyieket, akik ellentámadásokkal próbálkoztak. A 62. percben megtört a jég, és a Sepsi OSK megszerezte története első élvonalbeli találatát: egy röviden elvégzett szögletet követően Patrick Petre jobb oldalról ívelt középre, majd előbb Ionuţ Ursu fejesét tolta bravúrral a jobb kapufára Mingote, utána pedig Fülöp István ballábas próbálkozása is a kapufáról jött vissza, végül a szemfüles Ghinga pöckölte a labdát a hálóba (1–0). A találat a mérkőzés iramát is megváltoztatta, a piros-fehérek a 79. percben közel álltak az újabb gólszerzéshez, viszont Astafei beadását Hadnagy a tizenegyes ponttól mellé fejelte. A bukarestiek sem tétlenkedtek, előbb Moise Măzărache, majd Stoenac veszélyeztetett, és a 84. percben Cătălin Ţâră próbálkozását védte Niczuly Roland.
A rendes játékidőt követően a játékvezető öt perc hosszabbítást ítélt, amelynek rögtön az elején a Sepsi OSK megszerezte második gólját. Ştefan eladott labdájára Petre csapott le, aki a védők mögül jó ütemben kilépő Claudiu Herea elé passzolt, a középpályás pedig a hosszú sarokba lőtt (2–0). A Juventus a kétgólos hátrány ellenére sem adta fel, sőt, igazán izgalmasan alakultak az utolsó percek. Két perccel a mérkőzés vége előtt egy távoli bombával szépített a fővárosi csapat, miután egy félresikerült felszabadítást követően Stoenac lövése a felső lécről a hálóba vágódott (2–1). Hiába próbálkozott kétségbeesetten a Juventus az egyenlítéssel, mert a háromszékiek védelme nem hibázott, így a Valentin Suciu által irányított csapat megszerezte első élvonalbeli győzelmét. A lefújást követően az ünneplésé volt a főszerep, labdarúgó és szurkoló együtt örült a sporttörténelmi sikernek. A Székely Légió ezúttal sem tétlenkedett, nagyszerű hangulatot teremtettek a stadionban, végül pedig a székely himnusz is felcsendült.
A bajnokság 3. fordulójában a Sepsi OSK az FC Botoşani vendége lesz pénteken 18.30-tól, illetve a találkozó érdekessége, hogy Hadnagy és Fülöp egykori klubja ellen lép pályára.
Mestermérleg
„Három nagyon fontos pontot szereztünk, nagyon örülök a labdarúgóimnak, hiszen sikerült győznünk egy jó csapat ellen, amely jól helyezkedik a pályán, és olyan értékes játékosai vannak, akik képesek eldönteni mérkőzéseket. Egy kényszerített cserét is végre kellett hajtanunk, hiszen Oroş rosszul érezte magát, a helyére beálló Damian pedig nem volt teljesen bemelegedve. Voltak kihagyott helyzeteink, és helyenként hagytuk, hogy nyomást gyakoroljanak ránk, de mindent összegezve örülök, hogy nyertünk. Persze, nem kellett volna gólt kapnunk, viszont a legfontosabb a három pont. Ez az első győzelmünk az élvonalban, ami még jobban motivál, és azon vagyok, hogy a lehető legjobbat hozzam ki a folytatásban a fiúkból. A meleg is rányomja bélyegét a játék minőségére, a pálya felületén pedig még melegebb van, és ezért is lehetett az, hogy nem volt a legjobb a ritmus. A Juventus is nagyon akarta a három pontot, az utolsó percekben pedig nagy izgalmakon mentünk keresztül, de végül sikerült begyűjteni a három pontot” – mondta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Valentin Suciu vezetőedző, aki a következő találkozóról is beszélt újságírói kérdésre válaszolva. Véleménye szerint az FC Botoşani hazai pályán nagyon erős, de minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy pontokkal térjenek haza.
I. ligás labdarúgó-bajnokság, 2. forduló: Sepsi OSK–Bukaresti Juventus 2–1 (0–0).
Brassó, Tineretului Stadion, mintegy 2500 néző. Vezette: Adrian Comănescu (Râmnicu Vâlcea). Sepsi OSK: Niczuly–Burlacu, Oroş (Damian, 61.), Ursu, Dumbravă–Ghinga, Thiaw (Fülöp, 53.), Astafei (Pilibaitis, 87.), Herea, P. Petre–Hadnagy. Edző: Valentin Suciu. Juventus: Mingote–Beţa (Ţâră, 69.), Benga, Walace, Ştefan–Lungu (Bucşa, 46.), Stoenac, Buhăescu, Băjenaru, C. Petre (Călinţaru, 46.)–Măzărache. Edző: Daniel Opriţa. Gólszerzők: Ghinga (62.), Herea (90+1.), illetve Stoenac (90+3.). Sárga lap: Thiaw (24.), Hadnagy (66.), Niczuly (90+4.), illetve C. Petre (4.), Walace (40.), Stoenac (52.), Măzărache (57.).
A 2. forduló további eredményei: Temesvári Poli–FCSB 0–1 (gólszerzők: Gnohere 63.), Craiova–Concordia Chiajna 1–1 (gsz.: Băluță 14., illetve Cristescu 23.), Kolozsvári CFR–FC Viitorul 2–0 (gsz.: Vera 18., Boli 82.).
A 3. forduló mérkőzései: * pénteken: FC Botoşani–Sepsi OSK (18.30), Concordia Chiajna–Jászvásári Poli (21 óra) * szombaton: Bukaresti Juventus–FC Voluntari (18.30 óra), Medgyesi Gázmetán–Kolozsvári CFR (21 óra) * vasárnap: FC Viitorul–Bukaresti Dinamo (18 óra), FCSB–Craiova (21 óra) * hétfőn: Astra Giurgiu–Temesvári Poli (21 óra). A mérkőzéseket a DigiSport, a Dolce Sport és a Look élőben közvetíti.