Miért is ne rendezhetne vizes világbajnokságot Románia is, hiszen az első és legfontosabb kellék, a víz megvan hozzá! Sőt, néha, mint most, még több is van belőle, mint amennyi kellene. Különleges, új befektetések, vizes objektumok megépítését nem volna tanácsos tervezgetni, mert azok – mint bármilyen más beruházás – úgysem készülnének el idejében.
A versenytárgyalások eredményét amúgy is mindig mindenki megfellebbezi, s így a kivitelezésnek még csak neki sem lehet fogni idejében. Ha netán mégis sikerül egy pályázatot pártalapon megnyerni, akkor nagy a valószínűsége, hogy az arra szánt pénzt kézen-közön elsikkasztják. De olyan csoda is megtörténhet, hogy netán valakinek mégis sikerül becsületesen befejezni egy nagyobb beruházást, de úgy jár, mint A borvíz útjának bedolgozói, akik soha nem kapták meg az elvégzett munkájuk ellenértékét, mivel a fővállalkozó nem fizette ki őket, és úgy elúszott a pénzük, mint malom a Szereten.
Egyáltalán nem is kellene különösebb objektumokra: arénákra, úszómedencékre pénzt pazarolni, mert megvannak a természeti adottságaink egy ilyen világbajnokság lebonyolításához. A nyílt vízi rendezvényeket, mint a 25 km-es úszás, könnyen meg lehetne szervezni a Fekete-tengeren, a rövidebbeket a Dunán, a Maroson vagy az Olton. A rövid távú úszóversenyeket azokban a helységekben, ahol éppen egy kiadós nyári zápor zúdult le, csak a sportolók odaszállításáról kellene gondoskodni. A toronyugrást akár Szentgyörgy központjában is a Szent József katolikus és azzal párhuzamosan az unitárius templom tornyából, amikor a belvárost elárasztja a kanalizálásból szökőkútként feltörő víz egy lezúduló zivatar után. Még a kajak-kenu világbajnokság megrendezésére is lehetne pályázni a Debren-patak esedékes kiáradásának közeledtével, de néha akár a vadvízi evezést is le lehetne bonyolítani a város utcáin. A vízilabda-mérkőzéseket az esővízzel elárasztott bukaresti aluljárókban lehetne megejteni.
Románia azért is megérdemelné, hogy megrendezzen egy ilyen vizes világbajnokságot, mert úgy tűnik, az egész ország úszik az árral. A kormánypártok és az újabbnál újabb kormányok azt ígérik, hogy a nép nemcsak (ár)vízben, hanem tejben-vajban fog fürödni, és nemsokára a boldogságban úszkálni. Pedig víz is lenne elég, és már egészen hozzászoktunk, hogy a politikusok vizet prédikálnak és bort isznak: másnak ígérik a fizetésemelést, és a magukét emelik. Ennek következtében úgy élnek, mint hal a vízben, hiszen ők is, mint minden molnár, saját malmukra hajtják a vizet, míg szegény ember vízzel főz. A zavarosban halászást, mint nemzeti sportot, fel lehetne venni a világbajnokság programjába, de olyan új sportágakat is, mint autóversenyzés térdig érő vízben, mert ilyen edzésben már sokan vettek részt. A klímaváltozás következményeként egyre többen tudnának felkészülni a vizes sportok természetbeni gyakorlására, reggel csónakkal vagy úszva lehetne munkába menni és onnan haza.
Nem csoda, ha ilyen előzmények után bizony izgulok, mert olyan úszó vagy vízilabda-játékos is kerülhet, aki sportolónak adja ki magát, fejest ugrik a medencébe és vízbe fullad. Egy ilyen eset után a hírközlő szervek olyan címmel kürtölnék világgá az eseményt, hogy: Vízbe ölte magát az úszóbajnok vagy vízilabdázó!
Mert bármi előfordulhat. Még egy méter magas biztonsági okos robottal is megtörtént Washingtonban egy cégnél, hogy munkavégzés közben belefulladt egy szökőkútba. Pedig nem akárki, jobban mondva nem akármi volt, hiszen arcfelismerő rendszerrel, kamerával és infravörös szenzorokkal is fel volt szerelve. De úgy látszik, úszógumival nem. Bár azt is rebesgették, hogy öngyilkos lett. A cég alkalmazottjai aztán annak rendje-módja szerint meg is gyászolták néhai munkatársukat.