(Mert nem lehet öregségi nyugdíjnak nevezni azt, amit valaki 40–45 éves korától élvez.) De az érintettek szempontjából felháborító, hogy kemény 25 évnyi munka után nyugdíjuk esetleg kisebb lesz, mint jól megérdemelt szép, nagy fizetésük. Eddig bruttó jövedelmük nyolcvan százalékát kaphatták, az pedig volt foglalkozásuk bérezésének mindenkori emelése arányában növekedett, ezért idővel nagyobb lett, mint korábbi javadalmazásuk. Így történhetett meg, hogy vannak olyan, korábban a katonaságnál szolgálók, akik potom 30 000 lejes havi nyugdíjat kaszáltak. Logikus, hogy ha valaki sokat keres, annak speciális, nagy nyugdíja is legyen, (akinek kicsi fizetése volt, annak meg nyomorultul kevés), mert megszokott egy életvitelt, és – ugyebár – nem élhet attól eltérően.
Munkaügyi miniszterünk, Lia Olguţa Vasilescu szerint kb. százezer ilyen kivételezettnek annyi járandóságot fizet ki az állam, mint a négymillió társadalombiztosítási rendszerben levő többinek együttvéve. (Más becslések szerint csak volt egyenruhások 250 ezren vesznek fel extranyugdíjakat.)
Az új szabályozás elsősorban a sok katonát, belügyi alkalmazottat (rendőrt, csendőrt, titkosszolgát, börtönőrt) érinti, akik rövid szolgálati idő után hosszú ideig tartó nagy nyugdíjra számíthattak, mígnem örök nyugalomba vonulnak. Ráadásul az ilyen nyugdíjba sétálók aztán dolgozhattak tovább, kiegészítendő „szerényke” járandóságukat némi javadalmazással, nem úgy, mint aki hatvanéves korban, negyven év szolgálati idővel elmegy korkedvezményes, csökkentett nyugdíjba. Egy magáncégnél aktiváló, előzetes nyugdíjba menő után, ha engednék tovább dolgozni, annyit szedne be az állam fizetés utáni adók és járulékok formájában, amennyi nyögdíjat az illető kap. De ilyesmit nem jár meg a törvényhozók és kormánytagok esze, pedig egy ilyen rendszer bevezetése ellen senki nem tiltakozna!
Azoktól nem sajnálná senki a kiemelten nagy nyugdíjakat, akik Afganisztánban vagy más életveszélyes helyeken teljesítettek szolgálatot, de bizony sokan vannak, akikről azt állítják, hogy nem szagoltak puskaport. Pedig ez nem igaz, hiszen részt vesznek például céllövészeten vagy különféle katonai hadgyakorlatokon, ahol bizony eleget lövöldöznek vaktölténnyel, így ők is szívják a puskaporos levegőt. Egy háború kitörése esetén ezekből vajon hány, elnökeink által tábornokká ütött (vert) tisztecskénk válna rögtön irodájában üldögélve hadirokkanttá? Egyelőre ők most csak hirtelen nyugdíjba iszkolnak, mihelyt megérezték az új nyugdíjkiszámítási mód szelét, akár a sáfrány illatát.
Állítólag most is létszámhiánnyal küzd a rendfenntartás, és így még kevesebben fognak ránk vigyázni (pedig érzékelhetjük, nem így van). Már alig várom, hogy sztrájkba lépjenek, hátha nem fognak senkit megradarozni, hogyha Sepsiszentgyörgyön a tóval szemben a román katonát 61 km/órával közelíti meg. A börtönőrök is sztrájkkal fenyegetőznek, mert rosszak a börtönviszonyok. Erre bizonyíték, hogy ugyanezért már a rabok is számtalanszor perelték Romániát. A végén még a porkolábok nyakunkra engedik a nagy nehezen sittre vágottakat, s a bűnüldözők – tiltakozásul az új nyugdíjkiszámítási szabályok miatt – nem fogdossák ismét össze őket. Nagy a hiány smasszerekből is, de van lehetőség ott helyben a jó viselkedésű rabok átképzésére, hiszen tudvalevő, hogy rablóból lesz a legjobb pandúr, fogvatartottból a fogházőr.
Most kormányunk még csak azt szeretné elérni, hogy ne növekedjenek a speciális nyugdíjként kifizetett összegek. De idővel még azt is megérhetik, akik megérik a 65 éves nyugdíjkorhatárt, hogy üres zsebbel maradnak, különben nem lesz lehetőség az úgynevezett pofátlan járulékok kifizetésére. Akinek kevéske nyugdíja van, az amúgy sem abból él, mert abból megélni nem lehet.