Kánikula után jönnek a viharok

2017. augusztus 7., hétfő, Belföld

Az Országos Meteorológiai Igazgatóság vasárnap estétől kedd reggelig érvényes, fokozott légköri instabilitásra vonatkozó, sárga jelzésű riasztást adott ki az ország nyugati, északi és középső régiójára, valamint a hegyvidékre.A szakemberek szerint vasárnap délután 18 órától kedden 8 óráig az ország nyugati, északi és középső régióiban viharokra, felhőszakadásokra, villámlásokra és jégesőre kell számítani. A lehulló csapadék mennyisége meghaladhatja a 20 litert négyzetméterenként, de helyenként elérheti a 40–50 litert is.

Ma reggel az ország északnyugati, nyugati régiójában (Máramarosban, a Körösök vidékén, Bánságban) számíthatnak viharra, ma, illetve keddre virradólag a viharzóna délkelet, kelet felé halad.
Az ország déli vidékein egyelőre marad a kánikula.
A szélsőséges meleg miatt a hétvégén hat ember vesztette életét Romániában – közölte tegnap a Digi 24 hírtelevízió. Az áldozatok túl sokat tartózkodtak a szabadban anélkül, hogy védekeztek volna a túlhevülés ellen.
Tegnap egy 50 éves juhászt találtak holtan egy mezőn Galac megyében, Vaslui megyében pedig egy 48 éves férfi esett össze holtan, miközben szomszédja udvarában dolgozott a tűző napon. Szombaton egy 28 éves hajléktalan hunyt el Jászvásáron, egy 67 éves férfi pedig a város egyik kórházában halt meg azt követően, hogy összeesett a mezőn, ahol az izzó napsütésben dolgozott. Pénteken egy Iaşi megyei férfi szintén a mezőn hunyt el, csütörtökön pedig egy 60 éves galaci férfi az utcán esett össze és halt meg.
Az országban tegnapra némiképp enyhült a hőség, de a hőmérsékleti értékek továbbra is lényegesen meghaladják az évszaknak megfelelő adatokat. A meteorológiai szolgálat vasárnapra már csak a Vaskapu–Duna-szoros közelében levő Mehedinţi és Dolj megyére adta ki a legmagasabb fokú, vörös figyelmeztetést.
Az ország nagyobb részére másodfokú, narancsszínű figyelmeztetés van érvényben, az észak-erdélyi Bihar, Szilágy, Szatmár, Máramaros megyében, valamint a Keleti-Kárpátok térségében első fokúra, sárgára mérsékelte a figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat. Ez utóbbi megyékre a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság is feloldotta a teherautókra vonatkozó közlekedési korlátozást.
A kánikula miatt 20–30 kilométer/órával lassabban közlekedtek a vonatok is a vasúti hálózat csaknem 78 százalékán – jelentette be szombaton a Román Államvasutak. Szombaton 17 óra 20 perckor a sínek szintjén 58–60 Celsius-fokos hőmérsékletet mértek, ezért a hálózat 77,59 százalékán sebességkorlátozást vezettek be.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 826
szavazógép
2017-08-07: Belföld - :

Találkoztak a szászok

Mintegy 12 ezer résztvevő előtt mondott beszédet Klaus Iohannis államfő, aki „szép Erdélyünk történelmi szász fővárosának” nevezte Nagyszebent.
2017-08-07: Belföld - :

Új prefektusa van Kolozs megyének

Ioan-Aurel Cherecheşt nevezték ki Kolozs megye prefektusává. Az erről szóló határozatot pénteki ülésén fogadta el a kormány. A prefektusi tisztséget Ioan Gheorghe Vuşcan töltötte be ideiglenes jelleggel. Kolozs megye új prefektusa 37 éves, a kolozsvári műszaki egyetem oktatója. Négy évig volt a Szociáldemokrata Párt tagja, de múlt hónapban kilépett a párt Kolozs megyei szervezetéből. Cherecheş önéletrajza szerint az Ag­roTransilvania Klaszter szakértője. A sajtó érdeklődésére elmondta: csak azután nyilatkozik kinevezéséről, ha megjelent a Hivatalos Közlönyben.