Időnként megtörténik, hogy a szülők mindenféle szidalmat vágnak egymás fejéhez, aztán tízperces autóút után a legnagyobb békességben és barátságban köszöngetnek az ismerősöknek és ülnek egymás mellett a templomban. Ez a fajta álszentség alaposan kockára teheti a csemeték hitét.
A szülők csak azt tudják továbbadni, amit a maguk életében is megtapasztaltak. Csak akkor fogják tudni gyermekeiknek az Istenhez való viszonyulást úgy átadni, mint ami szívügyük, ha ők maguk is személyes kapcsolatra léptek Istennel, és igénybe vették a megbocsátását. „Meggyőzni az tud, aki maga is meg van győződve” – állapította meg már Blaise Pascal.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szülőknek tökéletesnek kellene lenniük. Éppen akkor fognak másokhoz aligha hasonlítható módon naponként szembesülni kudarcaikkal és hiányosságaikkal, ha komolyan veszik nevelői feladatukat. Mégis hiteles lesz a példaadásuk, ha csemetéik azt tapasztalják, hogy még az „ősök” is rendbe hozzák a „szemetüket”, és nem próbálják a szőnyeg alá söpörni. Ahol a szülők őszintén elismerik bukásaikat, ott gyerekeik átélhetik, miként épül egy igazi kapcsolat a megbocsátás és kiengesztelődés által. Az ilyesfajta megtapasztalások pedig felbecsülhetetlenül értékesek számukra.
Bölcsek azok a szülők, akik Istent bevonják családjuk mindennapjaiba, és engedik, hogy a hitük az életük minden területét áthassa. A keresztény hit a hétköznapokra szolgál, mert nem „vasárnapi vallás”! Még akkor sem, ha gyakran tapasztaljuk az ellenkezőjét. Hétfőn, kedden, szerdán és egész héten helyt kell állnia. Ezért legyen az Istenről és cselekedeteiről szóló beszélgetés éppoly természetes, mintha az iskoláról vagy egy focimeccsről lenne szó. A család életének mindennapi eseményei jó alkalmat kínálnak arra, hogy kötetlenül, a gyerekek korának megfelelően értessük meg velük, hogy mit is jelent a gyakorlatban a keresztény hit.
Semmiképpen ne untassuk a gyerekeket vallásos szólamokkal! A szülők sokkal inkább arról beszéljenek nekik, miben tapasztalják meg egészen kézzelfogható módon Isten szeretetét és gondoskodását, miként bátorítja és vezeti őket Isten Igéje, a Szentírás szava, és hogy ma mit mond nekik a hétköznapok ezernyi bajára nézvést.
Mérhetetlenül sok függ attól, hogy mi, apák és anyák milyen lelkülettel és indítékokkal, milyen elképzelésekkel és célkitűzésekkel állunk neki a gyermeknevelés feladatának. Találóan fogalmazza meg egy kínai közmondás: „Aki gondoskodni akar a következő évről, annak gabonát kell vetnie. Aki gondoskodni akar a következő tíz évről, annak fát kell ültetnie. Aki viszont a következő száz évről akar gondoskodni, annak törődnie kell az utána jövő nemzedékkel.”
Egyetlen más tevékenység sincs, amely ennyire meghatározná az egyén, a család és a társadalom jövőjét. Az egészséges családokban lehet begyakorolni mindazt, ami egy társadalmat egészben összetart: a másokról való gondoskodást, a felelősségvállalást, a megbízhatóságot és azt a képességet, hogy teherbíró kapcsolatokat tudjunk kialakítani. Itt kapják meg a gyerekek azt az útravalót, amire az életben szükségük van. Ezek azok a megújító, lelki és szellemi erők, amelyek reményt adhatnak a lassan széthulló, morális válságba süllyedő társadalomnak.

Kertész Tibor