Hirtelen előrántott, pénzt hozó vagy pénzt faló javaslatokból majd minden napra jut, és mielőtt megértenénk ezek lényegét, a  miniszterek, a kormányfő és a koalíciós vezetők ellentmondó nyilatkozatai végképp összezavarnak. Elő lehetne venni a nevezetes kormányprogramot, de fölösleges: eleve túlhajtottnak tűnt, és azóta módosították is, most valószínűleg senki sem ismeri pontosan.
Vaktában kormányoz a koalíció, előbb dönt és azután méri fel a hatást. Előzetes számítások, tanulmányok egyáltalán nem készülnek egy-egy törvény vagy kormányrendelet alátámasztására, és ha valami rosszul sül el, azt „figyelmetlenséggel” és más effélével magyarázzák. Hát igen, ez is egy módszer, csak nem célravezető: a néma többség már rájött, hogy ismét átverik – mit érnek a magasabb munkabérek, ha a kiadások (élelem, lakásfenntartás, üzemanyag, adók) még magasabbak lesznek? – , a döntéshozók megítélése tovább romlott, a jövő pedig egyenesen aggasztó.
Az infláció nagyobb lesz a vártnál, a fogyasztás növekedésének mértéke – Mugur Isărescu jegybankelnök figyelmeztetése szerint – a válság előtti időszakéhoz hasonló, az emberek, cégek pedig gyorsuló ütemben adósodnak el. Így fogja Romániát nyakon csapni a következő krízis, talán már fennállásának 100. évében, amikor ünnepelni akar. De lehet, hogy csődbe megy: a közgazdászok, pénzügyi szakemberek nem győzik ismételni, hogy Görögországban a bérek és nyugdíjak fedezetlen növelése, a fogyasztásra alapozott jólét vezetett a költségvetés összeomlásához, és ennek következményei milliókat sújtottak; a romok alól való kimászás sok fájdalmas áldozattal járt, és csak azért kaptak hozzá európai uniós segítséget, mert az euróövezethez tartoznak. Románia ilyen mankóra nem számíthat, tehát jobban kellene vigyáznia költségvetési egyensúlyára. Az már egy iskolás gyermektől is elvárható, hogy felfogja tettei következményeit, hát még felelős beosztásban levő, az ország egészét irányító felnőttektől, akik nem játszadozhatnak a rájuk bízottakkal. Mégis akkora kilengések tanúi vagyunk, amelyek évekre, évtizedekre előre megterhelnek minden dolgozó embert (elég, ha a speciális nyugdíjakra gondolunk), mintha az lenne a cél, hogy végképp elvegyék a kedvét a tisztességes élettől. Hinni, előre tervezni már senki nem tud, csak kapkodjuk a fejünket, remélve, hogy  megússzuk nagyobb baj nélkül ezt a korszakot is. Garanciánk persze nincs, az államban, vezetőiben nem bízhatunk. Rendezkedjünk be a túlélésre...